Hirdetés

Ridley Scott markáns véleménnyel illette a készülő Alien sorozatot

|

A rendező nem rejtette véka alá a véleményét.

Hirdetés

Még tavaly a Disney befektetőknek szánt eseményén került bejelentésre, hogy a Légiót, illetve a Fargót készítő Noah Hawley egy saját Alien sorozaton dolgozik a szintén az egeres cég alá tartozó Hulu streamingplatformra, amelyben a főgonosz szerepét elsősorban nem a nyálkás xenomorphok, hanem a háttérben ott álló megavállalat ténykedése fogja jelenteni. Hawley korábbi munkásságát ismervén a minőség garantált, azonban az Alien franchise-t megalkotó Ridley Scott, aki producerként szintén kiveszi a részét a szériából, nem igazán osztja a rajongók lelkesedését. 

Hirdetés


A 83 éves rendezővel a napokban a The Independent készített interjút, ahol Scotttot többek közt a most mozikba kerülő Az utolsó párbajról, illetve a szintén néhány hét múlva érkező A Gucci-házról kérdezték, s ahol természetesen szintén szóba került a készülő Alien sorozat is. Scott az ezt firtató kérdéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy egész biztos benne, hogy a széria minősége meg sem közelíti majd az általa dirigált 1979-es első moziét. Scott merész kijelentése mögött valószínűleg a mozit egyre inkább háttérbe szorító streaming térnyerése állhat, mellyel kapcsolatban annyit mondott: 

"A filmek sokkal erősebb hatást képesek kiváltani, ha azokat moziban tudjuk bemutatni. A filmszínházaknak ezért sosem szabadna eltűnniük. Nem is szabad hagynunk, hogy ez valaha bekövetkezzen."

A beszélgetés során természetesen nem maradhatott el Scott esetleges visszavonulására vonatkozó kérdés sem, azonban a rendező a válaszában nyilvánvalóvá tette, hogy egyelőre esze ágában sincs felhagyni a filmkészítéssel.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.