Előreláthatólag a Sony képregényfilmes univerzumába fog beépülni Pókember

|

Végérvényesnek látszik Pókember távozása a Marvel Filmes Univerzumból, ami azt jelenti, hogy a Sony innentől kezdve szabadon használhatja fel a falmászót saját filmverzumában.

Tony Vinciquerra, a Sony Pictures vezérigazgatója megerősítette, hogy a stúdió tervei között szerepel a Tom Holland által alakított Pókember integrálása abba a világba, amit a Venommal kezdtek felépíteni. Vinciquerra szerint jól meglesznek a Marvel Studios támogatása nélkül is, egyúttal kijelentette, hogy "az ajtó bezárult" a tárgyalásokat illetően, így a rajongóknak végérvényesen meg kell barátkozniuk a gondolattal, hogy a következő Pókember-filmek már nem lesznek az MFU részei.

Hirdetés

"Pókember már a csapatfilmek előtt is sikeres volt, majd azok még népszerűbbé tették. Most már nekünk is van egy univerzumunk, amelynek karaktereivel összekerülhet. Úgy gondolom, hogy képesek vagyunk megtenni azt, amit itt meg kell tenni."

Noha a Sony képregényfilmes univerzuma eddig csupán egyetlen, fogadtatását tekintve kifejezetten megosztó Venom-filmet tud felmutatni, a stúdió terveit elnézve valóban komolyan gondolják a világépítést. A Jared Leto nevével fémjelzett Morbius forgatása pár hónappal ezelőtt fejeződött be, valamint a Venom várhatóan jövőre mozikba kerülő folytatása is egyre impozánsabb szakmabeliekkel bővül. Mindezek mellett tervben van olyan karakterek bemutatása, mint Silver Sable, Fekete Macska és Kraven, a Vadász. Hogy sikerül-e egy Kevin Feige producerhez hasonló valaki nélkül egyben tartani egy ilyen összefüggő univerzumot, arra Vinciquerra válasza egyértelműen az, hogy igen.

Hirdetés

"Remekül együtt tudtunk működni vele a Pókember-filmeken. A Marvelnél nagyszerű emberek dolgoznak, akiket nagyra tartunk, de nekünk is megvannak az ütőkártyáink. Kevin nem egyedül vitte véghez mindezt."

Reméljük, hogy a Sonynak sikerült ellesnie egyet s mást a Marveltől az utóbbi néhány év alatt, és a következő Pókember-film is legalább olyan jó lesz, mint MFU-ban játszódó elődjei. Ami a karakter visszatérését illeti, úgy fest néhány évet még várnunk kell arra, hogy a két stúdió ismét tárgyaljon a jogokról.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.