Hirdetés

Stallone befejezte A feláldozhatók 4. forgatását, elbúcsúzott a szériától

|

Lezárul egy korszak.

Hirdetés

Rohamtempóban készül Sylvester Stallone egyik szerelemprojektje, A feláldozhatók 4. része, hiszen sokáig úgy tűnt, hogy a film el sem fog készülni, évekig fejlesztési fázisban sínylődött az egész. Aztán idén végre felpörögtek a dolgok, hiszen szeptemberben kiderült, hogy a stúdió mégis zöld utat adott a projektnek, októberben pedig neki is álltak a forgatásnak, amellyel Stallone már végzett is. 

Hirdetés

Ezt maga a színész árulta el egy hosszabb Instagram-videóban, amelyben elbúcsúzott nem csak a filmtől, de a stáb többi tagjától, és a szériától is. Stallone keserédesnek nevezte ezt a döntést, ugyanakkor úgy érezte, elérkezett az idő arra, hogy továbbadja a stafétát társfőszereplőjének, Jason Stathamnek, aki képes lesz továbbvinni a szériát. Ezután hozzátette:

A legnagyszerűbb dolog az életben az, ha az ember úgy képes filmeket csinálni és szórakoztatni, hogy közben egy kis üzenetet is közvetít a nézőknek, ugyanis én a filmjeimmel mindig arra törekedtem, hogy meg legyen bennük az emberi oldal, a kötődés. Nem annyira az akció a lényeg, hiszen az magától értetődő. Sokkal inkább az, hogy utat találjunk a nézőhöz olyan módon, hogy azonosulni tudjon a karakterekkel, bármi legyen is a küldetésük.

Mondandóját azzal zárta, hogy a színészkedéssel még nem hagy fel, és készen áll a következő kihívásra. A feláldozhatók 4. valamikor 2022-ben debütálhat a mozikban Scott Waugh rendezésében, főszerepben pedig feltűnik még Jason Statham, Dolph Lundgren, Randy Couture, 50 Cent, Megan Fox, Tony Jaa és Andy Garcia.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.