Hirdetés

Vajon nagy vászonra kerülhet valaha a Superman Vörös Nap?

|

Sarló és kalapács, mint a hősiesség szimbóluma? Ilyen lenne a Superman: Vörös nap a mozivásznon.

Hirdetés

A Kong: Koponya-szigetet is jegyző rendező, Jordan Vogt-Roberts nemrégiben rukkolt elő a Warnernek formabontó ötletével, miszerint nagy vászonra vinné Mark Millar (Old Man Logan -képregény bemutató itt,- Civil War) 2003-as képregényes agymenését, a Superman: Red Son-t, azaz a Vörös Napot. Habár a stúdió még csírájában elfojtotta az alternatív Superman megfilmesítésének gondolatát, azért a közeljövőben ebből még bármi kisülhet majd.

De miről is szól a DC alternatív univerzumának valóságához, az Elseworlds-höz tartozó történet?

Millar egy olyan lehetséges valóságot vázol fel, melyben a kis Kal-El űrkapszulája ezúttal nem az Államok-beli Smallville-ben landol, (ahogyan ugye az 1986-os Acélemberben - képregény bemutató itt.), hanem a kommunista eszmék fertőjének kellős közepén, az akkori Szovjetúnióban. Tom Desanto producer elmondása szerint, -aki nem mellesleg Millar képregényének előszavát is jegyzi,- a piros-kék ruhát és a mellkason díszelgő s-betűt talpig vörösre és sarló-kalapácsra cserélő Acélember bár jellemében nem változik, pontosan ebből eredően válik veszélyesen érdekessé. Hiszen gondoljunk csak bele: Superman értékrendje, elhivatottsága és jóért folytatott elszánt küzdelme csupán csak perspektíva kérdése; így amikor a Joszif Sztálin fennhatósága alá tartozó szovjet népet tekinti sajátjának, akkor már nem a liberalizmus és a feltétlen szabadság eszméiért, hanem a kommunista diktatúra ideáiért veszi fel a harcot.

Millar és Vogt-Roberts a Twitteren osztották meg egymással elképzeléseiket az adaptáció kapcsán, ahol többek között az is olvasható, hogy Vogt-Roberts egy, a fősodor filmjeihez csak kevésbé vagy egyáltalán nem kapcsolódó, alternatív idősíkon játszódó melléksodor javaslatát is felvetette a Warnernek. Elképzelése szerint most már bőven megállná a helyét egy alternatív valóság is a DC moziverzumban, ahol akár Ben Affleck és Henry Cavill Batmanjét és Supermanjét más színészek is megformálhatnák, ezzel tágítva ki még inkább a Warner képregényes univerzumának határait.

Mindenesetre a Millar jegyezte koncepcióban bőven lenne puskapor ahhoz, hogy végre egy teljesen rendhagyó és hiánypótló művel bővíthesse a Warner a nagy vászonhoz tartozó szuperhős palettáját. Úgyhogy ujjakat keresztbe és reménykedjünk, hogy előbb vagy utóbb a stúdió beadja majd a derekát, ezzel talán útjukra indítva a DC alternatív képregényes univerzumához kapcsolódó adaptációkat is a mozivásznon.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.