Ez a képregényes karakter lehet a Fekete Özvegy film főgonosza

|

Kemény ellenféllel kell szembenéznie az orosz kémnek, ha igaznak bizonyul a pletyka.

Taskmaster, vagy magyar megfelelőjén Kiképző lehet a Fekete Özvegy film főellensége. Évek óta lobbiznak már a rajongók azért, hogy Scarlett Johansson karaktere önálló mozit kapjon, ám egészen az MFU 4. fázisáig kellett várnunk arra, hogy mindez megtörténjen. A nyáron startoló produkcióról egyre több részlet derül ki, ám ezek mindegyike pletykaként kezelendő, hiszen semmilyen megerősítést nem kaptunk még belsős részről.

Hirdetés

Így értelemszerűen Taskmaster színre lépése is merő spekuláció, azonban meg kell vallani, hogy a karakter képességeit elnézve remek kihívója lenne a félelmetesen jól képzett Özvegynek. Taskmaster nem szór magából energianyalábokat és még csak repülni sem képes, viszont izommemóriája olyannyira kifinomult, hogy azonnal eltanulja bárkinek a képességeit, akit harcolni, mozogni lát. A képregényekben így például simán olyan mestere lett az íjászatnak, mint Sólyomszem, olyan halálosan pontossá vált a lőfegyverekkel, mint Megtorló és Daredevil akrobatikusságát is magáévá tette. A pletyka szerint a Marvel a Holdfény sztárját, André Hollandot szemezgeti a szerepre.

Az egyetlen probléma a híreszteléssel kapcsolatban az, hogy a karakter nemrégiben még a Fox tulajdonát képezte. Eredetileg már a Deadpool első részében felbukkant volna a karakter, ám pénzügyi okok miatt végül kihagyták a forgatókönyvből. A hetekben lezárult a Disney-Fox üzlet így technikaliag semmi akadálya nincs annak, hogy felhasználják Taskmastert a Fekete Özvegyben, azonban nem tűnik túl hitelesnek az a feltételezés, miszerint már azelőtt beleszőtték őt a történetbe, hogy egyáltalán birtokolták volna a jogokat.

Ebből kifolyólag nagyon meglepődnénk azon, ha valóban Taskmasterrel kellene szembe néznie Natasha Romanoffnak, bármennyire is illene a karakterhez egy ilyen ellenfél. Egy érdekes dolgot azért mégis indikál ez a pletyka, amiről a legtöbben megfeledkeztünk. A stúdiók egyesülésében mindenki azt látta, hogy végre az X-Menek és a Fantasztikus Négyes is csatlakozhat az univerzumhoz, ám ezen túl rengeteg gonosztevővel is bővült az MFU, akik izgalmas új irányokban színesíthetik a jövő képregényfilmjeit. Ha a Fekete Özvegyben még nem is feltétlenül, de a közeljövőben biztosan láthatunk majd olyan antagonistákat, akik először állhatnak a rivaldafénybe.

UPDATE: Taskmaster jogai még 2015-ben visszaszálltak a Marvel Studioshoz mivel a Fox nem használta fel a karaktert. Ennek fényében nagyobb esély van arra, hogy igaznak bizonyuljon a pletyka.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.