Hirdetés

Deadpool - Kritika

|

A Deadpool szókimondó, önreflexív, kikacsintós, tapló humora nem fog mindig mindenkinek tetszeni, de akinek igen, annak nagyon!

Hirdetés

Az elmúlt évek egyértelműen a filmipart már jó ideje uraló képregény feldolgozásoké voltak és még lesznek is egy ideig. 2016-ban a kék sarokban a DC komolykodó szuperhőstitánjai, a pirosban a Marvel hősbrigádja torzsalkodtak egymással, miközben a mutánsok oldalirányban a világvégével néztek szembe, és akkor még nem beszéltünk a szuperbűnözők piszkos tizenkettőjéről vagy Sherlock varázslóvá válásáról. Mégis az egyik leginkább várt mozi egy piros gumigatyás, folyton - mind a környezetének, mind magának a nézőnek - pofázó antihősnek jutott. Deadpool hosszú évek óta az őt a rossz emlékű X-Men: Kezdetek - Farkasban alakító Ryan Reynolds szívügye, aki a rendező Tim Millerrel együtt mindent megtett, hogy a vérben és trágárságban bővelkedő ex-zsoldos megkapja a hírnevéhez méltó feldolgozást. Végül egy titokban leforgatott, majd a netre kikerült kisfilm és a rajongók harsogó hangzavara meghatotta a Fox fejeseit, akik megszavaztak egy szolid 50 milliós költségvetést és manapság már ritkaság számba menő alkotói szabadságot - az elmúlt évek egyik legjobb marketingjét eredményezve - és egy szívvel-lélekkel készült rajongói mozit kaptunk. Kár, hogy igazán maradandóra még így sem sikerült, amiért elsősorban a Marve…

Hirdetés

OLÁ!!! ¿DÓNDE ESTÁ LA PULIWOODOS? Oh, bocsi. Legutóbb éppen egy spanyol kritikus próbált meg rosszat írni a pandakönnyek árán összehozott filmemről, akit emiatt kénytelen voltam bemutatni pár grizzly medvének, de erősen kétlem, hogy a csávó ezután esélyes lenne az Oscar-díjra. MI?!!! Azt mered állítani, hogy Leo nem érdemelte meg a szobrot? Vagy hogy Spanyolországban nem honosak az ilyen pihe-puha, éles fogú, piknik kosár zabáló mackók? Most már igen. (Gondoskodtam róla.) Bizonyára rájöttél, hogy ki vagyok, ha azon kevesek közé tartozol ebben az országban, akiknek nincs gondja a szövegértelmezéssel és a negyedik fal fogalmával. Biza! A nevem Deadpool és míg Ryan Reynolds tolja a sajtóturnét, én végiglátogatom a világ összes olyan szak firkászát, aki kicsit is negatívat próbál írni rólunk, hogy továbbra is jó legyen a Rotten Tomatoes és imdb átlagunk. Mit gondolsz, Steven Spielberg hogy csinálja? Vagy a Disney? Most éppen erre járt a repülő unikornisom, és jöttem volna korábban - konkrétan eme filmkritikának nevezett valami bevezetője előtt - is, de az ajtónál feltartott két doromboló szörnyeteg, így bemutattam őket az én barátaimnak, Hansnak és Jürgennek (ők mellesleg rottweilerek és mielőtt jönne egy újabb önreflexív popkulturális utalás, nem Van Wilderek). Oh, ne aggódjatok! Nem esett komolyabb baja a megszelídített filmkritikusotoknak (nem mintha vad lett volna valaha is), de ki más is taglalhatná ki igazán hitelesen eme film erényeit, mint csábosan ocsmány személyem?

Szóóóóval, ahogy a bevezetőben is írta ez a f***jancsi (mi ez a kipontozás?), bele adtunk mindent ebbe a filmbe: szívet (többnyire csak képletesen), vért (a legkevésbé sem képletesen), verejtéket és a legmagasabb körökben kellő mennyiségű testnedveket, amit ti is érzékelni fogtok. (Mármint a szeretetünkből, nem más, biológiai természetű folyadékokból.) Persze 50 milkó egy átlagos Marvel filmnél csak a kokóra elegendő (amiből a legtöbbet ez esetben is Robert Downey Jr. kapja), a DC-nél pedig egy nem túl ügyes borotválásra sem elég, nekünk meg egy egész mozit kellett kihoznunk belőle és még a stúdió is a nyakunkra küldte a Fantasztikus Négyest is elb***ó (komolyan!? Káromkodás védelem van beépítve ebbe a szerkesztőbe?!) Simon Kinberget. Éppen ezért két akciójelenetre futotta, egyre az elején - amit azért teletűzdeltünk flashbackekkel, hogy legalább ne lineárisan kelljen végigszenvednetek az ilyenkor kötelező szuperhős eredet sztorit - egyet pedig a végén, közte pedig dráma, szerelem, poénok... meg minden, ami egy randifilmhez ilyenkor elengedhetetlen.

Ezeket kénytelenek voltunk kissé túltolni, hogy ne csak az elkötelezett fanboyok jöjjenek be a moziba, hanem a csajaik is (már akinek van, persze), és mondanám, hogy nekik ez a visszavágó A szürke ötven árnyalatáért és folytatásaiért (manapság minden sz*r trilógiává bővül? Komolyan, ki itt a cenzor?!), de ebben kevesebb a meztelenkedés, viszont több az elfenekelés és legalább nem csak az egyik fél élvezi… mármint a filmet. A Ryan Reynolds gyerek egész jól hozott engem civilben, konkrétan egy "one man showt" csinál, ahogy azt kell, Morena Baccarin pedig amellett, hogy lényegesen alul öltözöttebb, mint a Gothamben, annyival szerethetőbb is, főleg a kettőnk bimbózó (éééértiteeek?) románca alatt. Ed Skrein - akinek egy mosogatószer szerepe jutott - végre okkal utálható a Trónok harca és A szállító: Ökörség után, Gina Carano pedig jobbára azt csinálja, amihez ért: bunyózik és nem beszél. Az X-Menes szál legjobb pillanatait pedig a Negaszonikus Tini Torpedóval alkotott kettősünk adja (Milyen menő a neve már?!), olykor kiegészülve Kolosszussal, de mivel ennek nem Deadpool és két hanyagolható X-Men a címe, ezért őket is csak ritkábban látjátok. (Oké, túl sok gázsit kértek a végén és így tudtuk kivédeni.)

A szókimondó, önreflexív, kikacsintós, tapló humor nem fog mindig mindenkinek tetszeni, de hé!!! Ez a humor sajátja. Az is csoda, hogy ezt a filmet össze tudtuk hozni, és végre felpezsdítettem a patyolat tiszta erkölcsű, síró-picsogó, unalmas szuperhősök zsánerét. Szóval, ha befizettek a filmre (nem pedig letöltitek - mert úgyis megtalállak titeket), akkor a következő részre összekapjuk magunkat és egy olyan filmet kaptok, ami a maradék konvenciót is felrúgja. A magyar reform... khm... az ígéretek működnek! Szavazz a FiDeeeaaadpoolra! (Huhh!!! Még időben kivágtam magam! Pedig már így is komcsinak néznek a piros ruha miatt.) Pénzt visszafizetni nem áll módunkban, reklamálni a tetszőleges kommentszekcióban lehet!

Most látom csak, hogy ez a kis köcsög (Jéééé! A népművészeti agyagedény megnevezés átment a szűrőn!) az alábbi kis boxban csupa szépet írt, a százalék is elfogadható és a folytatásnak is meg kell adni az esélyt, hogy ezt felülmúlja. Azt hiszem, akkor eldobom a legközelebbi kórházba, hogy tudja még használni az ujjait, a macskái helyett pedig kap egy Hello Kitty-s plüsscicát, hogy legyen esténként magán kívül is kit simogatnia a továbbiakban. Talán legközelebb a vendégem lesz egy chimichangára is. Na, mentem, mert Kínát még nem rendeztem le és a cenzúra feloldása ott még jóóóó hosszúúú ideig el fog tartani. Szióka!

Ui.: a magyar változatban ez a Nagy Ervin nevezetű csávó kellően szórakoztatóan túltolja vérvörös testem verbális tolmácsolását, de a többiek közepesek és a fordításban is számos dolog elveszhetett.

Utó-utóirat: ha idáig eltudtátok olvasni ezt, vagy ennek a sarokban még mindig picsogó kisgyereknek bármelyik hosszabb írását, esetleg novellányi méretű kommentjét a korábbi több száz esetben, akkor ti vagytok az én hőseim.

Deadpool

Kinek Ajánljuk
  • Aki imádja a szókimondó, tapló humort! (Imádod, világos?)
  • Aki már régóta arra várt, hogy Deadpool a mozikban randalírozzon! (Erre vártál és kész!)
  • Aki szereti a chimichangát! (Ha nem szereted, nem vagy ember. Tényleg! Halott vagy. Megtalállak.)
Kinek Nem
  • Akit taszít a szókimondó, tapló humor! (Vagyis konzervatív politikusoknak, a pápának... és kismamáknak.)
  • Aki nem csípi Ryan Reynoldsot! (Van ilyen?! Mármint Blake Lively-n kívül?! )
  • A súrolószerek védelmezőinek! (Vagyis takarítóknak.)
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.