Hirdetés

Tényleg elkészülhet a District 9 folytatása

|

Legalábbis a rendező tömör helyzetjelentéséből ez derül ki.

Hirdetés

Nem sok erősebb elsőfilmes bemutatkozást tudnánk mondani, mint Neill Blomkamp 2009-ben bemutatott District 9 című alkotása, hiszen az alig 30 millió dollárból leforgatott sci-fi több mint 210 millió dollárt keresett világszerte, emellett pedig négy Oscar-jelölést is begyűjtött, köztük a legjobb film kategóriában. Nem csoda hát, hogy a rajongók évek óta várják a film folytatását, ami most úgy tűnik, tényleg megvalósulhat.

Hirdetés

Legalábbis erre utal a rendező legutóbbi, erősen szűkszavú, ám lényegre törő Twitter-posztja, amelyben röviden elárulta, hogy a 2009-es film társírója, Terri Tatchell, a főszereplője, Sharlto Copley és maga Blomkamp már javában írják a District 10 forgatókönyvét.

A dél-afrikai rendezőre ráférne már egy újabb siker, hiszen sem az Elysium - Zárt világ, sem a máig utolsó nagyjátékfilmje, a 2015-ös Chappie nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ráadásul az elmúlt években inkább csak a törölt projektjeiről volt híres, úgy mint az elkaszált Alien-film, vagy az új Robotzsaru, amelyet ő maga hagyott ott. Bár egyelőre még kétségeink vannak afelől, hogy valóban szükséges-e folytatni a District 9 történetét, az mindenképp bizakodásra adhat okot, hogy az első részt készítők dolgoznak rajta. Ti mit gondoltok?

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A Project029 Magyarország Kft. közleménye
Bezár