Hirdetés

Alien 5 - Ridley Scott szerint végleg elhalt a projekt

|

Most már biztos, hogy sosem készül el a Neill Blomkamp által elképzelt Alien film.

Hirdetés

Szegény Blomkamp! Még 2015-ben láttak napvilágot az első hírek arról, hogy a District 9-t, az Elysiumot és a Chappiet elkészítő rendező következő filmje nem más lesz, mint az Alien 5, mely a tervek szerint ott folytatta volna, ahol James Cameron annak idején a második résszel abbahagyta, visszahozott volna számos régi szereplőt és lezárták volna Ripley történetét

Hirdetés

Blomkampnek már koncepciós rajzai és forgatókönyve volt az egészről, és úgy tűnt tényleg elkészülhet a film, azonban nem sokkal ezután érkezett Ridley Scott, akinek szándékában állt leforgatni a Prometheus folytatását. Hamar meg is győzte a Fox-ot arról, hogy inkább az ő ötletét kéne vászonra vinni, és neki is állhatott az Alien: Covenant (akkor még Alien: Paradise Lost) elkészítésének. Aztán ahogy teltek a hónapok, egyre kevesebb hír érkezett Neilltől az Alien 5-ről, és már mindenki lemondott róla. Most pedig maga Scott nyilatkozott és erősített meg a már szinte eddig is nyilvánvaló tényt: hogy valószínűleg sosem fog elkészülni a film:

Nem hiszem, hogy valaha is elkészül. Igazából sosem volt egy kész forgatókönyv. Csak egy felvetésről, egy ötletről volt szó, amiből készült egy durván tíz oldalas vázlat. Producerként részt vettem a projektben, de aztán érkezett a Fox, akik nem akarták elkészíteni, és leállították a fejlesztését. Ekkor már kész volt a Prometheus, és javában a Covenanton dolgoztam.

Az Alien: Covenant május 19.-én érkezik a mozikba.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.