Újraindult A Tanár és a Drága örökösök forgatása

|

A koronavírus-járvány nem csak a mindennapjainkra volt hatással, hanem a filmek és televíziós produkciók gyártására is.

Először csak a színházak és mozitermek zártak be, majd szépen lassan leállt az élet - az országban és a világon is. Elmaradtak a nagy filmes bemutatók, lekerültek képernyőről, vagy el sem indultak a premier sorozatok, ráadásul még az újabb részek forgatását is le kellett állítani. A járvány első hullámának lecsengésével, és a korlátozások feloldásával pedig kezd visszatérni a filmes világ elzsibbadt lábába a vérkeringés és nem csak a nagy stúdiókban, hanem a magyar produkcióknál is újra forogni kezdett a kamera.

Hirdetés

A TV2-s Mintaapák mellett nemrég újraindult két RTL Klubos széria forgatása is. Ismét dolgozik a Drága örökösök stábja, a csapat jelenleg is gőzerővel készíti a kitörő sikerű napi széria negyedik és egyben befejező évadának részeit - számolt be a hírről a SorozatWiki. Az epizódok várhatóan jövő év elején kerülnek bemutatásra.

Emellett megindult A Tanár negyedik szezonjának forgatása is. Ez azért is különleges hír, mivel a harmadik etapból egyelőre csak az első epizódot sugározták a tévében. A járvány miatt volt kénytelen így dönteni a csatorna, ugyanis nem lehetett tudni, meddig maradnak fenn a korlátozások. Ha most tavasszal eldurrogtatnak minden patront, őszre lehet hogy semmilyen saját gyártású műsoruk nem maradt volna. Eltették tehát dobozba A Tanár harmadik szezonját és az Apatigris első felvonását (bár mindkét produkció elérhetővé vált az RTL Most+ streaming platformon).

Azt egyelőre nem tudni, A Tanár harmadik szezonját mikor folytatja a csatorna, és mikor érkezhet a negyedik szezon, az azonban biztos, hogy mind a Nagy Ervin főszereplésével készült produkció, mind az Apatigris és a Mellékhatás visszatér még az RTL Klubra.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.