Hirdetés

A Warner Bros. közleményt adott ki a Joker film erőszakosságát illetően

|

Hiába aratott hangos sikert a Joker Cannes-ban, sokan aggódnak amiatt, hogy a film piedesztálra emeli az erőszakot, ami miatt most a stúdiónak kellett magyarázkodnia.

Hirdetés

Néhány hete már szállingóznak a különböző beszámolók Todd Phillips filmjéről, amelyek egytől-egyig egyetértenek abban, hogy a rendező nyersen és valósághűen ábrázolja ennek az ikonikus képregényes figurának az erőszakkal fűtött eredetét. Vannak, akik szerint talán túlságosan is sokat látunk Joker brutalitásából, aminek ellenére mégis szimpátiát keltő módon van ábrázolva a főszereplő. Noha a cselekedetei rettenetesek, mégis érthető okokból fakadnak. Legalábbis néhányan ezt látják bele.

Hirdetés

A film körüli vitát tovább fokozta az a levél, amit az Aurora moziban történt lövöldözés áldozatainak hozzátartozói intéztek a stúdió felé. Valószínűleg sokan emlékeztek még erre a 2012-es esetre, amikor a Sötét Lovag - Felemelkedés egyik vetítésén nyitott tüzet egy merénylő a nézőközönségre. A tragédiához kapcsolódó személyek most attól tartanak, hogy a Joker hasonló szörnyűséget idézhet elő, pláne, hogy meglátásuk szerint a film maga is dicsőíti az erőszakot és a fegyverviselést. A Warner Bros. válaszul a következő nyilatkozatot tette közzé:

Társadalmunkban kritikus probléma a fegyveres erőszak. Legmélyebb együttérzésünket fejezzük ki azokért az áldozatokért és családtagjaikért, akik érintettek az ilyen tragédiákban. Vállalatunk a múltban számtalanszor adományozott a hasonló esetek áldozatainak, így az Aurorában érintetteknek is, valamint a közelmúltban az anyavállalatunk összefogott számos üzleti vezetővel annak érdekében, hogy felhívjuk a döntéshozók figyelmet a változtatások fontosságára. Mindezek tudatában, a Warner Bros. úgy hiszi, hogy a történetmesélés egyik legfőbb funkciója az, hogy beszélgetéseket indítson el az ehhez hasonló komplex problémákról. Félreértés ne essék: sem Joker fikciós karaktere, sem pedig a film maga nem kívánja magasztalni a valóvilágban fellelhető erőszak semelyik fajtáját. Nem áll a film, a filmkészítők vagy a stúdió szándékában, hogy hősként állítsák be ezt a karaktert.

Olyan időkben élünk, ahol egy stúdiónak magyarázatot kell adnia arról, hogy attól, hogy a filmjében erőszakos jelenetek szerepelnek, az még nem azt jelenti, hogy támogatnák az erőszakosságot. Mégis kár lenne mindezt annyival elintézni, hogy a film ellen protestáló emberek egyszerűen buták, hiszen az elmúlt évek tragikus körülményei szülték ezt a fajta gondolkodást. Noha egy filmnek sincs közvetlen beleszólása sem a politikába, sem pedig a törvényhozásba, a képességük mégis megvan ahhoz, hogy különböző perspektívákat mutassanak meg a nézőknek és felhívják a figyelmet fontos problémákra. Reméljük a Joker is inkább elrettentésként, sem mint példaként szolgál majd a nézők számára és apró része tud lenni annak a pozitív változásnak, amelyre a fegyveres erőszakkal küzdő országoknak szüksége van.  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.