Elképesztő, letaglózó és egyben mérhetetlenül szomorú - ez nem csupán Margaret Atwood 1985-ben megjelent klasszikus regényének témájára értendő, de arra a tényre is, hogy a mai napig létezik olyan hely a Földön, amelyre igazak az írónő szavai: országok, ahol a nők a legalapvetőbb jogokat is csak másvalaki felügyeletével gyakorolhatják; férfiak, akik úgy tekintenek feleségeikre, mint egy élő-lélegző vagyontárgyra; közösség, amely mindezeknek nem csak, hogy teret enged, de büszke is rá és elvárja azt, hogy a kollektív társadalom elfogadja megkérdőjelezhetetlennek. A regény tökéletesen bemutatja mindezt a szörnyűséget egy alternatív jövő alternatív Amerikájában, ahol az Egyesült Államok romjain egy új állam épült, egy olyan, amelyben a nőket egyetlen feladat alá rendeltek: a szaporodásra. Tulajdonképpen nem többek két lábon járó méheknél, akikre a Gileád Köztársaságnak égető szüksége van, ugyanis a környezeti katasztrófák következtében nem sokan maradtak, akik szülni képesek. Történetünk legfőbb szereplője, Offred (vagy Fredé, már ez a birtokos jelző önmagában is többet mond mindennél) a kevés megtermékenyülésre képes nő egyike, aki egy parancsnok háztartásában szolgál. Ezzel a baljós felütéssel indul a sorozat.
A sorozat, amelynek szinkronmunkálatain az SDI Media Hungary-nek és az HBO Magyarországnak köszönhetően mi is részt vehettünk. A hangulat érezhetően egészen más volt A szolgálólány meséje felvétele alatt, mint bármilyen más széria vagy film esetében, ez a komor atmoszféra pedig a súlyos alapanyagnak volt köszönhető. A felvételre érkező és sokszor a kilincset egymásnak adó mosolygós színészek a mikrofon elé lépve komolyabbá váltak, azonnal átlényegültek a karaktereikké, ami nagyban köszönhető Orosz Ildikó szinkronrendezőnek is, aki lelkiismeretesen űzi a munkáját (amit méltán tükröznek olyan kiváló sorozatok, mint A férjem védelmében vagy éppen az Outlander - Az idegen). A szolgálólány meséjéhez is végzett kutatómunkát, elolvasta a regényt és így képes volt határozottan instruálni a színészeket.
Láng Balázs - akit a legtöbben bizonyára Gollamként hallottak a Gyűrűk Urában - O.T. Fagbenle karakterét, Luke-ot kelti életre a szériában, aki folyamatosan benne van az események sűrűjében, így magyar megszólaltatójának tökéletes rálátása van arra, hogy mi vár a leendő nézőkre:
Ez egy baromi kemény sorozat. A színészek zseniálisak és profi módon van összerakva minden. Érezni, hogy milyen jól tudtak együtt dolgozni, annyira egységesen működnek, nagyon jó pillanataik vannak. Volt úgy, hogy a többiekkel egyszerre mondtuk a tekercs végén, hogy "hú basszus, ezek bitang jók!". Amikor egy felszínes szöveget mondanak, de te látod a tekintetükben, a gesztusaikból, hogy az teljesen másról szól, az hatalmas élmény.
A sorozat maga brutális, mondhatjuk, hogy egy utópisztikus történetről van szó, csakhogy egy csomó olyan mondat hangzik el, amiket kísértetiesen visszatükröznek a mai hétköznapok.
Balázs véleménye összecseng azzal, amit a bevezetőben írtunk, tehát hiába jelent meg közel 30 éve Atwood örökbecsű műve, az mindmáig aktuális tudott maradni:
Vannak benne ijesztő áthallások, riasztó pillanatok. Ez egy olyan sorozat, ami képes arra, hogy odaszögezze az embert a képernyő elé, ugyanakkor nem mondanám azt, hogy azért, mert olyan jól esik nézni. Nem esik jól, viszont kell! Az ember érzi a kényszert, hogy ezt látnia kell. Beszippant, de nem azért, mert felszabadító érzés, hanem mert elgondolkodtató.
Az Ördögfiókát zseniálisan megszólaltató Balázs mellett egy másik Trónok harcás színészt is köszönthetünk a stábban, hiszen a Kisujjat szinkronizáló Széles Tamás is fontos szerepet kapott, akivel korábban már Az utolsó remény kapcsán is készítettünk interjút: ő a fiatalabb Fiennes testvért, Josephet hozza közelebb a hazai nézőkhöz. És hogy mit érez a színészen, mi a véleménye az alapanyagról? Hadd mondja el ő maga, egy kis Trónok harcás összehasonlítással egybekötve:
Borzasztó furcsa a világ és a sztori, folyamatosan jajgatunk is a stúdióban. Ez az iparszerű közösülés nem a mi ízlésünknek való. Amit ábrázolnak az egy borzalmas diktatúra, Fiennes pedig nagyon neurotikusan, feszülten, koncentráltan játszik. Ez egyfajta védjegye, mindig pattanásig feszült idegekkel dolgozik, majdnem minden szerepében, amit eddig én csináltam. Most sem más: egy túlfegyelmezett, nagyon leszabályzott ember, aki ennek a diktatúrának valamiféle vezetője és nagyon illik hozzá ez a viselkedésmód.
Hallottam, hogy van, aki szerint a figurája olyan, mint Kisujj a Trónok harcából, de szerintem abszolút nem. Kisujj egy minden hájjal megkent gazember, akinél az se igaz, amit kérdez. Egy szava sem valódi. Behízelgő, nyájas, simulékony, ugyanakkor végtelenül gonosz és céltudatos. Itt inkább azt látom, hogy Fiennes figurája szerepet játszik kifelé a világnak, hogy ő a tiszta erkölcs képviselője, megtestesíti az egész rendszert, az eszmét, de látszik az arcán, a gesztusain, hogy valami egészen másra vágyik. Az én értékrendem szerint negatív figura, de hogy mivé válik a végén, arról fogalmam sincs.
Baráth István, mindenki kedvenc SpongyaBobja, aki Max Minghellát kapta meg (őt leggyakrabban Molnár Levente tolmácsolja a hazai nézőknek) osztja kollégái véleményét A szolgálólány meséjének stílusa kapcsán, ugyanakkor rendkívül örül neki, hogy végre nem egy vicces karaktert bíztak rá:
Kifejezetten örülök neki, hogy ilyen komolyabb dolgokat csinálunk. Nem fura, kimondottan szeretem ezt a motyogós, sötét, kicsit misztikus figurát. Rendkívül tetszik a sorozat is. Van, aki óriási sokkban van, hogy mennyire szörnyű. Persze, szörnyű, de hát pont ettől érdekes, hogy végre nem az, amit megszoktunk: család, kutya, happy end, blabla. Reménykedem benne, hogy nem húzzák el annyira, mint a sorozatok nagy részét.
Szerencsére nem kell attól tartani, hogy a Hulu (hazánkban az HBO tűzi műsorára) sokáig húzná a mézesmadzagot, hiszen az első évad mindösszesen tíz részből áll, de időközben már bejelentették a második szezont is. A szolgálólány meséjének eseményei ugyan lassan bontakoznak ki, viszont ez cseppet sem jelenti azt, hogy nem halad előre a cselekmény. Viszont a mai felgyorsult világban, amikor a sorozatok negyven perces epizódjaiban szinte mindent lefednek, amit le kell, vajon hogyan csapódik le egy visszafogottabb széria? Láng Balázs úgy hiszi, hogy szükség van a lelassult játékidőre, a lelassult szereplőkre:
Soha nem bánom, hogyha valami lassabb. Ha megnézed a régebbi filmeket, vagy színházi előadásokat, akkor látod a különbségeket. Bátorság kell hozzá, hogy valami lassú legyen. Mert nem arról van szó, hogy üres lenne. Ha nem olyan gyors a tempó, de az ki van töltve, akkor hiába lassabb, a feszültsége ugyanúgy megvan. Viszont egy kicsit több ideje van az embernek valóban végiggondolni, átérezni a bemutatott dolgokat.
Erről a tempókérdésről mindig Szakonyi Károly "Adáshiba" című darabja jut eszembe. Emlékszem, milyen jókat nevettem rajta. Márkus László játszotta benne az öreget, aki azt mondta, hogy "jajj, már megint kapkodják benne a képeket". És ezt a '70-es években. Mit szólna ma? Micsoda különbség! Nekik pedig már az gyors volt. Nem vagyok benne biztos, hogy a "minden pillanatban történjen valami" a lényeges. Sokkal fontosabb, hogy valódi legyen. A lassú tempó feszültsége hagy időt arra, hogy végigmenjen a nézőben mindaz, ami történik.
És ennél a pontnál érkezünk el A szolgálólány meséjének legfontosabb részéhez, a fő- és címszereplőhöz, June-hoz/Offredhez, akit Elisabeth Moss (Mad Men, A tó tükre, Az elnök emberei) kelt életre, míg a magyar változatban a rendkívül sokoldalú Pálmai Annára osztották. Anna számára hihetetlenül megterhelő ez a közeg, amiben hősnőnknek boldogulnia kell, ugyanakkor értelemszerűen teljesen másfajta munka, mint amit például a Brooklyn 99 - Nemszázas körzetben megszoktunk tőle Amy Santiago nyomozóként.
Nagyon megterhelő, mert ez egy nagyon nyomasztó sorozat. Majdnem mindegyik jelenetben történnek érzelmileg felkavaró dolgok. A legfélelmetesebb mégis az, hogy teljes mértékben el tudom képzelni, hogy megtörténik az, amiről szól a sorozat. Azért is sokkal nyomasztóbb, mint mondjuk egy zombis vagy horrorsorozat, mert azok teljesen életidegen témákkal próbálnak riogatni. Sokat tesz hozzá az élményhez, hogy Moss elképesztően jól játszik és nagyon érzékeny.
Tulajdonképpen nem is nehéz ilyen értelemben ráhangolódni, nagyon hamar sikerült, azért, mert annyira tisztán követhető, annyira pontos az, amit előad, hogy egészen lenyűgöző. Nagyon kellett figyelnem rá, hogy ő sallangmentes, egyszerű és nagyon fegyelmezett. Ez a sorozat ezt a játékstílust követeli meg, a visszafogott, fegyelmezett és nagyon tiszta játékmódot, közben pedig a mélyén rengeteg fájdalom és érzelem van. Szép munka, nagy feladat.
A szolgálólány meséjének első évadát keressétek az HBO GO kínálatában!
Az interjúban közreműködött és a fotókat biztosította: a MűsorVízió.