Tudjuk, hogy gyakrabban is csinálhatnánk spoileres kibeszélőket, de az Alien: Covenant után ismét úgy belendültek a fórumok, mint utoljára Az ébredő Erőnél, azt megelőzően pedig pont a Prometheusnál. Ha megvizsgáljuk mind a Star Wars, mind az Alien franchise-t, mindkettő hatalmas rajongótáborral és legendáriummal rendelkezik több évtizede, éppen ezért is jelent olyan sokat sokaknak. Ha pedig az ember nem azt kapja, amit vár, ahogy az adott világ él a fejében - és akkor még nem beszéltünk az olyan, valóban létező hibákról, mint rendezés, forgatókönyv, színészi játék - akkor elkerülhetetlen a csalódás. De mennyire relevánsak azok a kritikák, amelyek az Alienek parafaktorát kérik számon? A továbbiakban már tényleg SPOILERESEN folytatjuk.
Ahogy már a kritikában is írtuk, Ridley Scott korábban jól látta, hogy a xenomorfok ideje lejárt, képtelenség a velük való feszültségkeltés, az ijesztgetés, nem hiába érdekelte inkább az eredetük és az ezzel együtt járó kérdések a rendezőlegendát. Mert tegyük fel magunknak a kérdést: mióta is NEM ijesztőek az Alienek? Mióta képtelenek azt az ismeretlentől való borzongató érzést visszaadni, amit Scott 1979-es eredetijében? Legkorábban James Cameron Aliense, legkésőbb David Fincher Alien 3-a óta elvesztették ezt a funkciójukat. Ismertük őket, a viselkedésüket, a metódusukat, attól pedig amit ismerünk, képtelenség félni, képtelenség feszültséget generálni vele. Freddy Krueger harmadjára is félelmetes volt? Dehogy! Akkor kapta meg azt a beteges humorát, amiért a mai napig szeretjük és már kíváncsian vártuk, hogy milyen kreatív módon ringatja örök álomba a random elnevezésű tinédzsereket. Jason Vorhees kaszabolásai, Jigsaw csapdái, vagy a Paranormal Activity láthatatlan démona ugyanez az eset. Avagy minél többször mesélsz el egy viccet, annál kevésbé vicces, az Alienek pedig 40 év alatt bőven kimerítették ezt a kategóriát, ezen pedig a mindent megmutató marketinganyagok sem segítenek.
Jelen esetben viszont Ridley Scott elkezdte megmagyarázni a viccet, amelynek legfőbb aspektusát - miszerint honnan is jöttek az Alienek - valószínűleg többen fogják utálni, mint amennyien elismerően bólintanak rá. Eszerint ugyanis közvetve az emberek alkották, ugyanis a Prometheus androidja, David fejlesztette ki a xenomorfokat. Ezzel részben beszűkítették az Alien-univerzumot, mindemellett a kukába dobta a Ragadozókkal való közös múltat (legalábbis Shane Black jövőre érkezó Predatoráig), amely elsősorban könyvekben, képregényekben és videójátékokban élt eddig a közhiedelemben. Másrészről sokan felróják, hogy ezzel elvették az Alieneket körülölelő misztikumát, miszerint a természet alkotta tökéletes gyilkológépek. A természetes részét ért kritikák ebből a szempontból jogosak, de ahogy fentebb írtam, a misztikum már réges-rég elveszett, A nyolcadik utas: a Halál pedig nem lesz más tartalmilag, nem lesz kevésbé félelmetes, mert Ridley Scotték adtak a dögöknek egy eredettörténetet, mivel Ripley és a Nostromo legénysége szemszögéből tényleg az ismeretlennel néznek szembe, amelynek a tökéletes manifesztációja H.R. giger péniszfejű szörnye. Harmadrészt pedig azzal, hogy David teremtette őket, ad egy olyan (plusz) értelmezést az Alien-mitológiának, mely szerint az űr mélyének a legszörnyűbb rettenetét is részben az ember alkotta, ezzel is azt sugallva, hogy nálunk nincs szörnyűbb teremtmény a világmindenségben. De ha tökéletesen leakarnánk írni a Covenant által felvázolt folyamatot, akkor a Jurassic Park analógiája szolgál erre a legtökéletesebben:
A Teremtő létrehozza az embert. Az ember megteremté az androidot. Az android elpusztítá a Teremtőt és az embert. Az android megteremté az Alient.
Ha pedig már az androidoknál és a világmindenség legfélemetesebb szörnyetegeinél tartunk: sok rosszat lehet mondani a Prometheusra és a Covenantra is (ezt lejjebb még én is mindjárt megteszem), de akkor is teremtett egy elképesztően komplex és összetett jellemet David személyében, amit/akit Michael Fassbender hidegrázós játéka tesz igazán félelmetessé, hovatovább ijesztőbbé, mint akármelyik (eddigi) Alien. Már az előző rész is sejtette, hogy nem sok jó fog abból kisülni, ha David és Shaw kényszerből összefognak (előbbinek szüksége volt, hogy visszanyerje a testét és hogy elhagyhassa a bolygót, utóbbinak pedig hogy válaszokat kapjon, ehhez pedig előbbi tudása is kellett) és ez be is bizonyosodik, amikor már a prológusban látható módon David teljes genocídiumon végez a Tervezők bolygóján (azért 1-nek biztosan maradnia kellett, akinek a tetemébe Ripleyék belebotlanak 18 év múlva az LV-426-on), vagy ahogy a szintén Fassbender alakította Walter rábukkan Shaw felkoncolt hullájára, amelyen David a kísérleteit végezte. Szegény Noomi Rapace legalább olyan rosszul járt, mint Hicks és Newt az Alien 3 elején, de várható volt, hogy amikor az Assassinnak öltözött Davidbe botlottak a bolygón, nem sok jóra számíthat a Covenant legénysége.
A történet itt veszi fel egyébiránt a Prometheus elejtette fonalat - ha nem számoljuk a bevezető jelenetet az újszülött Daviddel és "apjával", Weylanddel - azonban a teremtéstörténetet makroszintre helyezi a két droid kissé homoerotikus viszonyával és eszmefuttatásaival. Ha van a filmnek valóban működő, újdonságot a szériába behozó eleme, akkor mindenképpen ez az. Míg a Prometheus kapargatta a felszínt, addig a Covenant az apa-fiú, teremtő-teremtmény, előd-utód kérdéskörrel lényegesen mélyebbre ás, és itt érződik igazán, hogy nem csak Scottot érdekelte a film ezen aspektusa, hanem a forgatókönyvíró John Logant is, akinek szövegein érződik, hogy a létfilozofáláson és az irodalmi passzusok hangoztatásán szépen megedződött a Londoni rémtörténeteken és messze tehetségesebb, mint egy Prometheust jegyző Damon Lindelof. Ügyesen vitte tovább David az első részben még gyermekien kíváncsi, az idoljára (Arábiai Lawrence) hasonlítani és az apjának megfelelni akaró gyermeki lelkületű személyiségét, egy dacos és arrogáns tinédzser "érzelmi" szintjére, aki kísérletezget (nem csak az Alieneken, hanem a csók Danielsszel is részben ezt fejezi ki) és megveti az előző generációt, a felmenőit, az emberiséget. Helyenként ugyan már egy James Bond-gonosz attitűdjével rendelkezik, az pedig már előre borítékolható volt, hogy a hajon lévő embrióknak szerepe lesz, valamint a végén ő veszi át Walter helyét (kilométerekről látható klisés fordulat), mégis ezzel együtt Scotték mertek lépni egy merészet, és David személyében egy teljesen negatív karaktert, Ripley tökéletes ellentétét tették meg az új Alien-filmek központi szereplőjévé. Ez is kétségtelenül a film bátor húzásai közé tartozik.
Fassbender tehát zseniális (mondjuk ez nem is volt kérdés), de mi a helyzet a többiekkel? Ugyan olvasni olyan véleményeket is, hogy szimpatikusabbak, mint a Prometheus legénysége, mégis azok véleményét erősítem, akik szerint a Covenant legénysége jobbára dilettánsok gyülekezete, akik - a xenomorf balszerencséjére - előbb nyírják ki saját magukat, mint a bestia őket. Daniels, mint Ripley pótlék teljesen rendben van, noha semmi újat nem tud felmutatni elődeihez képest, de a férjét, a Covenant kapitányát a szeme láttára elvesztő nő (Helló, James Franco! Viszlát, James Franco!) motivációi, lelki állapota, túlélni akarása teljesen működőképes. A film azonban hiába alapoz lassan, hiába élvezet elveszni abban az egyszerű jelenetben, ahogy megjavítják a napvitorlákat, annyira reálisan van felvázolva, a legénység tagjai nem kerülnek közel hozzánk, nem ismerjük meg őket, és mint kolonizáló űrhajó személyzetét, menet közben, pár odavetett mondatból derül ki, hogy ki kinek a kije. Danny McBride pedig hiába üdítően jó egy tőle szokatlan szerepkörben, a drámája nem átélhető, nem ismerjük meg a feleségét, akiért a Covenant teljes, 2000 fős állományának az életét képes lenne kockára tenni.
De ő még a legkisebb hiba volt, mivel a jobb sorsra érdemes Billy Crudupban hiába lenne potenciál, mint váratlanul vezetői szerepkörbe került, a saját hitét is próbára tevő kapitány, ha az előzetesekben előrevetített sorsa abból ered, hogy nem látta a korábbi filmeket (az említett feszültséget ezért is kár keresni a filmen), de arra jó, hogy belőle fejlődjön ki hiper gyorsasággal az első(?) Alien. Abból a jelenetből, ahogy a Covenant két tagja Reszkessetek, betörők!-et megszégyenítően csúszik el a vértócsán, majd robbantja fel magát, pedig garantáltan instant mém lesz net szerte a film DVD és Blu-Ray megjelenésének a pillanatában.
Sokan viszont már most siratják Neill Blomkamp - pont Scott által megfúrt - tervezetét, mégis merész lett volna a franchise egy újabb darabját egy olyan rendezőre bízni, aki eddig egy értékelhető filmet tett le az asztalra, és törölte volna a harmadik és a negyedik részt. Még ha Fincher és Jeunet filmjei megosztóra is sikeredtek, legalább akkora szentségtörésnek számítottak volna, mintha egy Terminátor-film kukázza az összes korábbi filmet. Ugyanakkor Scott hozzáállása is sajnálatosan a két - vagy inkább három - szék közül a pad alá esete. Mert érezhetően hiába gyúrta össze az Alient, az Aliensszel és a Prometheusszal, ez a három elkülöníthető rész önmagában is nehezen áll meg, nem hogy egyben, a Prometheus szála most csak tyúklépésekben haladt és még mindig több a kérdés, mint a válasz, az Alienek pedig nem többek, mint puszta slasher kellékek, annak viszont igen tetszetősek (a gerincen kibújó neomorf születése pofás, a zuhanyzós jelenet pedig igazi B-mozis klisé, de már az előzetes sem ígért mást). Amennyiben Sir Ridley jövőre tényleg nekiáll az Alien: Awekeningnek - függetlenül attól, hogy ez az utóbbi két részt átkötő mozi, vagy a Covenant folytatása lesz - ha kérhetnénk ne dacból álljon neki, ne rutinból rendezze - még ha ebben jelen esetben továbbra is nem kevés szakmai profizmus van - és ne is a rajongói megfeleléseknek, hanem szívből, amit lehet, hogy előbb utóbb a rajongók egy xenomorf vehemenciájával fognak kitépni, ha ennyire szembemegy mindazzal, amit ők egy Alien-filmről gondolnak.