Már nem kell sokat aludni a 90. Oscar-díjátadóig, ahol ezúttal is lesznek nyertesek és vesztesek, de remélhetőleg nem lesznek olyan kellemetlen malőrök, mint a tavalyi Kaliforniai álom-Holdfény Legjobb film díjánál. Mindazonáltal most, hogy Leonardo DiCapriót végre kiengesztelte az Akadémia egy kétségtelenül remek, de mégis erősen díjhajhász alakítása miatt A visszatérőért, végig vesszük a számunkra oly fájdalmas hiányzókat (nem csupán a színészek és színésznők között), akik közül ketten valószínűleg végre megkapják azt az elismerést, amiből a szakmától és a filmrajongóktól szavak szintjén már jó ideje részesülnek.
Roger Deakins
Jelölések száma: 14
Korunk kétségtelenül legzseniálisabb operatőre, aki nemzedékek sorát inspirálta és nyűgözte le tudásával és kompozícióival. A Coen-testvérek, Sam Mendes és Denis Villeneuve szinte állandó alkotótársa, éppen ezért már vérforraló, ahogy az utóbbi években akkor is másnak adta a díjat az Akadémia, amikor egyértelműen neki kellett volna nyerni (pl. Skyfall). Most viszont nagyon úgy fest, hogy senki sem veheti el tőle az Oscart, ráadásul mindezt olyan képekért kapja, amelyek tetemes részében hazánk is szerepel.
Thomas Newman
Jelölések száma: 14
Deakinsszel holtversenyben szívatja az Akadémia Sam Mendes másik állandó alkotótársát, akinek leginkább megérdemelt győzelme az Amerikai szépségért jutott volna, de jobbára már csak a kényszeredett mosolyt gyakorolhatja, legutóbb az Utazók esetében. Remélhetőleg az elkövetkezendő években őt is kárpótolja majd az Akadémia, még ha tudjuk, hogy ez nem is lesz ugyanaz.
Glenn Close
Jelölések száma: 6
Ha csak megnézzük Close vagy a következő "versenyző" jelöléseinek a számát, akkor joggal moroghatjuk a statisztikákat, amely szerint az Akadémia döntő többségét 60 feletti fehér férfiak alkotják. Plusz, ahogy arra Patricia Arquette 2015-ös köszöntő beszéde és Hollywood díváinak a kiállása (és bérigénye), valamint az azóta kirobbanó szexuális zaklatási botrány és a Weinstein Company csődje is bizonyítja, nehéz nőként érvényesülni az álomgyárban, még akkor is, ha Glenn Close-nak hívnak (Meryl Streep is a 21 nominációból mindössze 3-at tudott díjra váltani). Nem is csoda, hogy Close inkább átállt a TV-re, pedig a 80-as években rendre egymást követő években (1983, 1984, 1985, valamint 1988 és 1989) érték őt a jelölések (Garp szerint a világ, A nagy borzongás, Őstehetség, Végzetes vonzerő, Veszedelmes viszonyok), hogy aztán több, mint két évtizeddel később, 2012-ben az Albert Nobbsért bezsákolja a hatodikat is, amikor a fent emlegetett örök rivális Streeppel és az ő Vasladyjével nem tudott birokra kelni.
Wes Anderson
Jelölések száma: 6
Ami egykor a 80-as, 90-es éveknek volt Tim Burton, az a 2000-eseknek Wes Anderson és az ő színes, szimmetrikus mozijai, amelyek között Burtonhöz hasonlóan akad animációs is szép számmal. Jelöléseinek száma azért is ennyire magas, mivel nem egyszer forgatókönyvíróként is kiveszi a részüket belőle (A Tenenbaum - A házi átok esetében ezen Owen Wilsonnal osztozkodott), A Grand Budapest Hotel kapcsán pedig rögtön 3 jelölést is magáénak tudhatott. A legújabb, hozzánk májusban érkező, Kutyák szigete című animációs filmjét már most keblére ölelte a szakma, vagyis nem kizárt egy újabb jelölés, és talán egy aranyszobrocska sem.
Christopher Nolan
Jelölések száma: 5
Ez kissé csalóka, ugyanakkor bosszantó is, hiszen korunk egyik legsikeresebb, leginkább elismert rendezője a Dunkirkkel tudhatja magáénak első rendezői nominációját, viszont a Mementó és az Eredet forgatókönyvéért (előbbiért a testvérével közösen) már magáénak tudhat egyet-egyet, ahogy utóbbiért és most a Dunkirkért, mint producer a legjobb filmért száll versenybe. Valószínűleg Nolan (elkötelezett rajongói legnagyobb bánatára) most is hoppon marad, de hogy Oscar-díjas rendezőként üdvözülhetjük egyszer, afelől kétségünk sincs, és remélhetőleg nem játszanak meg vele egy Marin Scorsesét.
Brad Pitt
Jelölések száma: 5
Elismerem, hogy ez némileg kakukktojás, mivel egyrészt Pittnek ezen 5 jelöléséből csak az első 3 színészi jelölés, a másik kettőt producerként húzta be a 12 év rabszolgaságért (amelyben egy kisebb szerepben is feltűnt), valamint A nagy dobásért (ennek már aktívabb részese volt) és előbbi filmért többedmagával be is zsebelte az Oscart. Színészként viszont - hasonló okokból, mint DiCapriót - nem tartotta érdemesre még díjra az Akadémia, amelyben vélhetően szintén közrejátszik szépfiú státusza. Pedig Pitt már karrierje eleje óta igyekszik leszámolni ezzel a ráégett stigmával. Ennek egyik ékes bizonyítéka volt a 12 majomban nyújtott zakkant alakítása, míg a Benjamin Button túlságosan a díjra hajtott, ellenben a Pénzcsináló túlontúl visszafogott volt (a Harcosok Klubját pedig annak idején látványosan nem értették). Mivel nem ritka az, hogy egyes színészek a kamera túloldalán betöltött szerepükért legyenek díjazva (pl.: Robert Redford, Clint Eastwood), így vélhetően Pitt is ebben fog ragadni.
Amy Adams
Jelölések száma: 5
A színésznőt elsősorban a tündibündi szerepeivel azonosították, pedig mielőtt a fiatalabb generáció megjegyezte volna a nevét a Bűbájban, már magáénak tudhatott egyet a 2005-ös Junebugért, hogy aztán az olyan fajsúlyos drámákért jelöljék, mint a Kétely (2008 - Meryl Streep szintén jelölt), A harcos (2010 - Christian Bale el is viszi a szobrot), vagy a The Master és az Amerikai botrány (2012, 2013 - mindkét film díj nélkül maradt). Nem mintha egy Tilda Swintonnal (Michael Clayton - 2008) szemben veszíteni szégyen lenne, de egy ilyen sokoldalú színésznőnek lassan kijárna - amit nagy valószínűséggel nem a Batman Superman ellenben nyújtott performanszért fog megkapni - igaz, hogy a The Master túlságosan súlyos darab volt, az Amerikai botrány pedig akkora blöff és improvizációs gyakorlat volt, hogy azt még az Akadémia sem nyelte be. Tavaly pedig kisebb közfelháborodást keltett, hogy nem őt jelölték az Éjszakai ragadozókért, vagy az Érkezésért Meryl Streep menetrendszerű és teljesen felesleges jelölése helyett a Florence - A tökéletlen hangban. Annyi azonban bizonyos, hogy fog ő még Oscart kapni, de biztosan nem Lois Lane szerepéért.
Danny Elfman
Jelölések száma: 4
Tim Burton házi zeneszerzője legutóbb Az Igazság Ligája kapcsán rengeteg kritikát kapott, leginkább azért mert a manapság egyre ritkábban hallható stílusát alkalmazta a Zimmer-művek rockos slágergyárai helyett. Az viszont tény, hogy Elfman Burton filmjei és a képregénymozik révén kialakított egy igen sajátos hangzásvilágot, amellyel a legtöbben azonosítják, miközben ő ennél egy lényegesen sokoldalúbb szerző, amit mi sem bizonyít jobban, hogy eddigi négy jelöléséből (ebből az első 2 ugyanabban az évben a Good Will Huntingért és a Men in Blackért) mindössze egyet kapott Tim Burton-moziért, történetesen a Nagy halért. Persze nem úgy tűnik, mintha Elfmant különösebben izgatnák a díjak és az elmúlt években zenéi rendre kísérleti jelleggel bírnak, azt meg a rajongók is nehezen emésztik, nem hogy a döntnökök. Egy életmű Oscar viszont még kinézhet.
Annette Bening
Jelölések száma: 4
A hölgyek közül szintén pechesnek számít Warren Beatty asszonykája, és ebből a 4 jelölésből kettőt, de minimum egyet díjra kellett volna váltania Hillary Swank ellenében. Hiszen mind a Svindlerekben, vagy A gyerekek jól vannak-ban, de különösen az Amerikai szépségben és a Szabó István rendezte (és nálunk forgatott) Csodálatos Júliában frenetikusat alakított (és egyébként is ez jellemző a színésznőre). Utóbbi kettő esetében iskolázta le a díjosztók szerint Ms. Swank, aki sem A fiúk nem sírnak, sem a Millió dolláros bébin kívül nem rukkolt elő értékelhető alakítással. Bening - ahogy arra a Csodálatos Júlia is bizonyíték - egy igazi díva a vásznon, és aki az elsők között mutatta meg a nagyérdeműnek, hogy milyen egy igazi született feleség, akit sokszor egy láncfűrésszel tudtunk volna megvizsgálni belülről, és az még jól is ment volna színvilágában Lester Burnham rózsás álmaihoz, ha a kanapéhoz nem is. Viszont remélhetőleg őt is egyszer kárpótolja a szakma.
Michelle Williams
Jelölések száma: 4
Ő pedig joggal nevezhető az új generáció Annette Beningjének nem csak jelöléseik számát, hanem díjaik hiányát tekintve. A Dawson és a haverok Jenjének, Heath Ledger egykori párjának nincs szerencséje a díjak tekintetében, hiszen általában mindig van egy erősebb, avagy jobb kampánnyal ellátott rivális, hiába alakított nagyot néhai párja oldalán a Brokeback Mountainben, vagy volt szívfájdító látni Casey Affleckkel tavaly A régi városban, vagy akár Ryan Gosling mellett a Blue Valentine-ban, de még Marilyn Monroe-ként is volt valami fájdalmasan melankolikus a játékában. Az pedig elgondolkodtató, hogy Gosling kivételével Ledger, Affleck és Eddie Remayne is azóta Oscar-díjasok, vagyis valamilyen formában szerencsét hoz a kollégáinak a színésznő, de ez a szerencse így 40 felé közeledve lassan már őt is megtalálhatná.
Michelle Pfeiffer
Jelölések száma: 3
És akkor a másik, sokkal híresebb Michelle-t se hagyjuk ki! Pfeiffer fénykora egyértelműen a 80-as, 90-es évekre tehető, Oscar-jelölései is erre az időszakra (Veszedelmes viszonyok - 1989, Azok a csodálatos Baker fiúk - 1990, A szeretet földje - 1993) tehető, azóta már lényegesen ritkábban hallat magáról és sokszor a film maga sem talál be, de hogy a teljesítménye megkérdőjelezhetetlen, az biztos. Erre kiváló példa a tavalyi év, amikor rögtön két, igencsak megosztó alkotásban, a Gyilkosság az Orient Expresszen, valamint az Anyám!-ban tündökölhetett igazi dívaként. Van egy olyan érzésünk, hogy ebből már csak életmű Oscar lesz, de Pfeiffer tényleg az a fajta, nagybetűs díva, akinek a fényében még az aranyszobor is halványabban csillog.
Johnny Depp
Jelölések száma: 3
A 2000-es évek egyértelműen Mr. Depp nimbusza alatt teltek. Jack Sparrow karakterével nem csak átlendült az A ligába, hanem meghozta számára az első jelölést is (ami kizárólag a színész zsenijét dicséri, ugyanis a karakter külsejét, beszédstílusát ő hozta, amire a producerek első körben nem nagyon akartak rábólintani), majd egy évre rá egy igazi, az Akadémia ízlésével kompatibilis alakítás következett az Én, Pán Péterben. Örök barátja, Tim Burton pedig dalra fakasztotta a Sweeney Toddban és ott még a maszkból is kilátszott annyira, hogy nominálják, de mind a film, mind a szerep túlságosan tébolyult és véres volt ahhoz, hogy az díjat érjen (plusz ott volt az emlegetett Leo és Whitaker is). Azóta pedig Depp valóságos ripacs üzemmódba kapcsolt - és erre még a magánéleti gondjai is rátelepedtek volt felesége, Amber Heard állítólagos bántalmazásával - amiből azóta részlegesen kiszállni látszik a karrierje újra definiálásával és a folytonos gonosz szerepek elvállalásával olyan filmekben, mint a Fekete mise, a Gyilkosság az Orient Expresszen, vagy a Legendás állatok-filmszéria Grindelwaldja. Ezek kétségtelenül nem Oscar-gyanús szerepek (habár a Fekete misében megvolt a potenciál), de már az is nagy eredmény, hogy nem rándul össze a gyomrunk egy-egy leendő szerepét illetően és ezekben tényleg kitört a komfortzónájából, jelezve, hogy tud még ő, ha akar. És egyszer talán az az Oscar is összejön.
Tom Cruise
Jelölések száma: 3
Akármit is gondoljunk a színészről és vallási hova tartozásáról, azt meg kell hagyni, hogyha egy szerep azt kívánja, maximálisan odateszi magát, nem csak fizikálisan. A Jerry Maguire, a Született július 4.-én vagy a Magnólia mind-mind a színész kvalitásait bizonyítják, de lássuk be, hogy az azóta páriává vált Kevin Spacey-vel az Amerikai szépségben, Daniel Day Lewisszal A bal lábam esetében vagy Geoffrey Rush átütő alakításával a Ragyogj!-ban nem tudta volna felvenni a versenyt. Ehhez még hozzájárul megosztó személyisége, valamint hogy inkább ráállt a sokkal kifizetődőbb akcióhősi státuszra, amiért nem is nagyon tudjuk kárhoztatni. Legalábbis pár évig még biztosan nem, de ha a legutóbbi Mission: Impossible forgatásán elszenvedett sérülései és manapság egyre gyakoribb mellényúlásai talán azt eredményezik, hogy a filmjeiben kevesebbet rohanjon és többet drámázzon.
Joaquin Phoenix
Jelölések száma: 3
És ha már a The Master szóba került, akkor nem hagyhatjuk ki Hollywood egyik örökös kívülállóját, Joaquin Phoenixet sem. Ez a magatartás viszont meglátszik díjtalanságán is, amit nem segített elő pár évvel ezelőtti "visszavonulása sem". Ha Russell Crowe a Gladiátorért díjazva lett, akkor Phoenix tenyérbemászó Commodusa is megért volna egy díjat, de Michael Caine-nel és Az árvák hercegével még ő sem tudta felvenni a versenyt. A nyughatatlan volt talán a legtesthezállóbb szerepe és egyben a leginkább Oscar-kompatibilis alakítása, de egy évvel a Ray után részben az Akadémia nem akart egy hasonló alakítást díjazni, másrészt ott volt Philip Seymour Hoffman finom alakítása a Capote-ban, ami abban az évben felülmúlhatatlan volt. Pár évvel később pedig hiába játszottak együtt a már sokat hivatkozott The Masterben, az nem csak az Akadémia, de a nézők gyomrát is látványosan megfeküdte.
Saoirse Ronan
Jelölések száma: 3
A kiejthetetlen nevű (ejtsd: Szírsá) Ronant idén jelölik harmadjára a Lady Birdért, abszolút megérdemelten, pedig még mindig csupán 24 éves. Már a Vágy és vezekléssel látszódott kereken 10 éve, hogy hatalmas tehetséget fedezett fel a most Gary Oldmant Oscarhoz juttató Joe Wright rendező, amit a sajátos akciófilmjükben, a Hannah-ban is bizonyított, ami viszont lássuk be, nem éppen egy Oscar-barát alapanyag. Ellenben a 3 évvel ezelőtti Brooklyn, vagy Greta Gerwig kis független mozija annál inkább. Köszöntőbeszéddel idén sem kell készülődnie, de az is biztos, hogy ez nem lesz gy mindörökké.
Edward Norton
Jelölések száma: 3
Hogy korosztálya egyik legzseniálisabbja, ahhoz kétség sem fér, ezt már a meglévő jelölései éppúgy bizonyítják, mint híres szerepei. Az utóbbi években mégis kikopott némileg a köztudatból, ami nehéz természetéből is fakad (a Birdman arrogáns, mindenbe beleszóló színésze köztudottan eléggé önazonos performansz volt) és inkább kisebb mellék- és szinkronszerepekkel hallat magáról. Legközelebb Wes Anderson a Kutyák szigete című filmjében adja hangját az egyik szereplőnek, utána 2019-ben jön saját rendezése, a Motherless Brooklyn, amelyet Jonathan Lethen regényéből Norton maga Írt, rendezett és még a főszereplő, Tourette-szindrómás magándetektívet is eljátssza Bruce Willis és Willem Dafoe oldalán. Talán ez lesz a nagy comeback?
Willem Dafoe
Jelölések száma: 3
És ha már Mr. Dafoe szóba került... Már csak jellegzetes manó képe is jelenséggé teszi, bukkanjon fel akárhol, akármilyen kis szerepben, akár egy blockbuster élén, akár kis független filmben, vagy színházi társulatban, biztosan odafigyelünk rá. Első jelölését még A szakaszért zsebelhette be, majd ezt követte bő másfél évtizeddel később A vámpír árnyéka, és még egyszer ennyi idő után, most a Floridai álommal ismét itt vagyunk, a színész karrierjének egyik legtermészetesebb alakításával. Csodával határos lenne, ha Sam Rockwell elől elhalászná a díjat, de talán újabb 15 év (vagy még több) múlva összejön az az aranyszobrocska. mi azért bízunk benne, hogy hamarabb.
Tim Burton
Jelölések száma: 2
Amerika egyik legfurább szerzői stúdiófilmese, aki az utóbbi 10 évben egyre elszálltabb, egyre kevésbé találja a hangot mind a szakmával, mind pedig a közönségével, miközben a neve is inkább már egyfajta branddé vált. Ugyanakkor a Helena Bonham Carterrel és Johnny Deppel való szakítása óta mintha kezdene visszatérni régi önmagához és igazán akkor tombolhat kedvére, ha stop motion animációs filmet készíthet, amit már a szakma is elismer, hiszen mind A halott menyasszony, mind a Frankenweenie jelölésig vitte, és van egy olyan érzésünk, hogyha valaha is díjazzák egy filmért, akkor az egy újabb lidérces meséje lesz.
Gary Oldman
Jelölések száma: 2
Hogy korunk (egyik) legnagyobb színészzsenijének egy igazságos világban legalább két díjnak kellene sorakoznia a polcon az vitathatatlan. Ehhez képest A legsötétebb órát megelőzően mindössze egy jelölést tudhat magáénak a Suszter, szabó, baka, kémért (teljesen megérdemelten). Pedig a brit színészen kívül talán senki sem tudja olyan jól megjeleníteni az őrületet, mint ő, viszont akárhogy is vesszük, az ízes gonoszok mint Drakula, vagy a Leon, a profi Stansfieldje, esetleg az olyan szimpatikus jófiúk, mint a Sötét Lovag-trilógia Gordon felügyelője és a Harry Potter-sorozat Sirius Blackje mind-mind rengeteget adnak az adott filmhez, de ezek nem kifejezetten Oscart érő alakítások. Mindenesetre bízunk benne, hogy az antagonisták egyik szakavatott tehetségét, akinek ezer meg egy arca van (már ha egyáltalán, gondoljunk csak a Hannibal Mason Verge-jére) most behúzza, de ha Oldman menetelését nézzük a díjszezonban, akkor csodának kellene történnie, hogy ne egy álló ováció keretein belül vehesse át az Aranyszobrot Winston Churchill megformálásáért.
Will Smith
Jelölések száma: 2
Bizonyos értelemben ő a feketék Tom Cruise-a (és nem csak a szcientológia révén), ugyanis jó ideje inkább a blockbuster aspiráns mozikat részesíti előnyben, viszont ezekben igyekszik megcsillogtatni színészi kvalitásait, mindezt úgy, hogy a végeredmény azért mégiscsak Will Smithes maradjon. Cruise-zal ellentétben ő azonban többször próbálkozik drámaibb szerepekkel, viszont ezek már jó ideje éppúgy nem viszik át az ingerküszöböt, mint sikervárományos filmjei. e lássuk be, hogy A boldogság nyomában sem ma volt, és akkor Smithről is azt gondoltuk, hogy jó apa, Jadenről pedig, hogy aranyos, jóravaló gyerek, azonban A Föld után már ebben igencsak kételkedünk, még ha az idősebb Smith kvalitásaiban nem is, de hogy valaha Oscart nyer, pláne miután az asszonnyal beleálltak a pár évvel ezelőtti feketéket mellőző botrányba, abban már azért erősen kételkednénk a fentiek fényében.
Jude Law
Jelölések száma: 2
Sok tekintetben lehetne Michael Caine fiatalkori megfelelőjének nevezni, nem csak azért mert külső jegyeiben még helyenként hasonlít is rá, hanem mert legendás kollégája két szerepét is megörökölte, egyszer az Alfie-ban, másodjára pedig a Mesterdetektívben, amelyben pont Caine-nel együtt játszhatott. Mr. Law-t a komolyabb díjak eddig viszont mégis mindig elkerülték, de azt senki sem vitatja, hogy a britek egyik legtehetségesebb és legkelendőbb "exportcikke", aki romantikus szerelmesnek éppúgy kiváló (lásd még Holiday), mint velejéig romlott uralkodódnak (Arthur király: A kard legendája), régi vágású kalandornak (Sky kapitány és a holnap világa), arrogáns egyházfőnek (Az ifjú pápa), vagy kissé merev, de legendás sidekicknek (Sherlock Holmes). És ugyan a fent említett Az ifjú pápában, vagy a Dom Hemingwayben megmutatta milyen az, ha szabadjára engedik, teljesen jól el van ő a mellékszerepekben is. Egyik jelölése sem mostanában volt (A tehetséges Mr. Ripley, Hideghegy) és elnézve a filmterveit, amelyek közül a Captain Marvel és a Legendás állatok: Grindelald bűntettei tarthat számot igazán érdemi érdeklődésre a következőre is várnunk kell még egy darabig.
Ian McKellen
Jelölések száma: 2
Egy olyan nagy formátumú színésznek, mint Sir Ian McKellen, aki egy képregénygonoszt is képes emberivé és komolyan vehetővé tenni már minimum az eddigi jelöléseinek megfelelő mennyiségű aranyszobornak kellene sorakoznia a vitrinjében. És ilyenkor felmerül az emberben McKellen nemrég tett kijelentése, hogy emögött nem lehetséges-e az Akadémia burkolt homofóbiája (elvégre hiába díjaztak meleg karakterekért színészeket, nyíltan meleg aktor még nem nyerte el a díjat), de Szürke Gandalf díjnélküliségében a fantasyktől való ódzkodásuk is vastagon benne van, hiszen Alec Guinnes is csak a jelölésig vitte a Star Wars esetében. Nem mintha sajnálnánk honfitársától, Jim Broadbenttől a díjat az Irisért, azért Gandalf "halálát" legalább annyira megkönnyezte egy generáció, mint annak idején Obi-Wan Kenobiét. És noha a Mr. Holmes nem a legemlékezetesebb mozi, Sir McKellennek kedvezőbb kritikai hátszele volt, mint a Trumboval jelölést szerző Bryan Cranstonnak, aki ugyanúgy az esélytelenek nyugalmával indult, akárcsak Matt Damon a Mentőexpedícióért, és DiCapriótól akkor az Oscart még a nagy kedvenc Michael Fassbender (Steve Jobs), vagy az új üdvöske, Eddie Redmayne (A dán lány) sem vehette volna el.
Michael Fassbender
Jelölések száma: 2
Ha pedig már Fassie szóba került, akkor most következzék Magneto ifjabb kiadása is. Nem hogy jelölésekből többel kellene rendelkeznie - A szégyentelen színészi mellőzése (nomen est omen) szégyenletes - de egy aranyszoborral is már beljebb kellene lennie, akár Steve McQueen valamelyik filmjében nyújtott alakítását (A szégyentelen, 12 év rabszolgaság), akár a Steve Jobsot nézzük. Habár ha generációjának egyik legjobbja ugyanolyan arányban termeli a filmeket, mint az elmúlt években, akkor előbb utóbb ő is megkapja, ami jár, feltéve, ha az utóbbi évek rossz szere választásait ismét maga mögött hagyja és alaposabban elolvassa, hogy mihez ír alá.
Robert Downey Jr.
Jelölések száma: 2
Kedvenc nagy dumás playboyunk megformálójánál is megfigyelhető a Johnny Depp-effektus, vagyis belekényelmesedett abba a szerepkörbe, amely nem csak, hogy meghozta számára az A-listás státuszt, de azóta lényegében minden moziban önmagát alakítja. Viszont számára ez jelenleg kifizetődőbb, mint Deppnek, anyagilag mindenképp. Ha nincsen az a sötét, drogokkal és alkohollal átitatott korszaka, akkor mostanra már nagy valószínűséggel nem csak jelölésekkel, hanem alsó hangon is egy díjjal beljebb lenne. Azonban tegyük hozzá, hogy mindkét eddigi jelölésénél hihetetlenül peches volt: hiába volt lenyűgöző a filmipar legemblematikusabb alakja, Charlie Chaplin szerepében, akkorra már Al Pacinónak nagyon kijárt a díj (és az Egy asszony illatáért teljesen megérdemelt is volt), 15 évvel később pedig lángba borult volna Los Angeles, ha nem Heath Ledgernek ítélik poszthumusz a díjat Jokerért, hiába alakított a Trópusi viharban egy olyan csávót, aki egy csávót játszott, aki egy másik csávót játszott. De a díjhoz ideje lenne kimozdulni a komfortzónából és nem a szerepben maradni a DVD audiókommentárig.
Ryan Gosling
Jelölések száma: 2
Afelől sincs túl sok kétségünk, hogy a világ legszexibb szemtengelyferdülése is egyszer a díjazottak között lesz. Persze nála is közrejátszik kisfiús sármja, amely miatt a döntnökök elsősorban a szupersztárt és nem a színészt látják meg benne, így volt ez a fent emlegetett DiCapriónál és Pittnél, de még Robert Refdordnál is. 2007-ben a kis független mozi Fél Nelsonnal még az esélytelenek nyugalmával indult, ellenben 10 évvel később a Kaliforniai álom béli alakításával már nem csak a fő esélyesek között tartották számon, hanem a neve is már a legnagyobbak között volt, viszont Casey Affleck diadalmenetével még ő sem tudott mit kezdeni. Viszont kétségünk sincs afelől, hogy egyszer még nyerni fog.
Helena Bonham Carter
Jelölések száma: 2
Tim Burton egykori asszonykája kétségtelenül az egyik legszerethetőbb különc a hölgyek között, viszont drámai színésznőnek sem utolsó, amelyet A galamb szárnyaiban, valamint A király beszédében Oscar-jelölést érdemlően bizonyított. Az efféle szerepek viszont jobbára elkerülik, de remélhetőleg egyszer a csillagok szerencsés együttállása neki is elhozza az aranyesőt.
Jessica Chastain
Jelölések száma: 2
Ami tavaly volt Amy Adams, az idén Chastain az Elit játszma mellőzéséért, no nem mintha esélye lenne Francis Mcdormanddel, vagy Sally Hawkinsszal szemben. Chastain pár év alatt lett Hollywood egyik legmegbízhatóbb dívája, aki A segítségben és a Zero Dark Thirtyben is megvillanthatta tehetségét és aki társadalmi szerepvállalásaiban, hangadásaiban is annyira nyomatékos, mint amennyire alakításaiban megkerülhetetlen. Már várjuk, hogy Oscar a kegyeibe fogadja, mert mi már megtettük.
Ralph Fiennes
Jelölések száma: 2
A tiszteletbeli magyar, aki romantikus hősként éppen annyira magával ragadó tud lenni, mint velejéig romlott gonosztevőként, függetlenül attól, hogy egy náci parancsnokot, vagy egy félelmetes feketemágust alakít. Hálás lehet a világ - és nem különben Fiennes - hogy annak idején Steven Spielberg felfedezte, ő pedig egy velőt rázóan kegyetlen alakítással hálálta meg a belé fektetett bizalmat, de díjra nem sikerült váltania azt (ami eléggé meg is viselte). Fiennes rendre bizonyítja tehetségét akár blockbusterekben, akár kisebb költségvetésű mozikban, és színészkollégái is ámulnak elhivatottságán (Jason Isaacs valóságos szuperlatívuszokban beszélt róla, amikor először dolgoztak együtt a Harry Potteren), de az elmúlt évtizedekben a rangosabb díjak mégis rendre elkerülik és Fiennes inkább generációja egyik legjobb karakterszínésze lett, aki mind fő, mind mellékszerepben brillírozik. Reméljük csak összejön az az Oscar a közeljövőben.
Liam Neeson
Jelölések száma: 1
Ha pedig már szóba került Schindler listája, akkor a címszereplő sem maradhat ki. Neeson Spielberg holokausztdrámája után először ráállt a jóravaló (Nell, a remetelány, Nyomorultak), valamint a történelmi hősök (Rob Roy, Michael Collins) megformálására, majd jött a Star Wars és közel egy évtizedig a bölcs mentorfigurákkal azonosították, hogy aztán a hatvanhoz közeledve váljon belőle akcióhős., amiből azóta se nagyon sikerült kitörnie. Lássuk be, ezek nem éppen Oscar-aspiráns alakítások, még a lényegesen líraibb Fehér pokol sem, pedig ha valamiért, azért legalább egy nomináció járhatott volna neki. Viszont nincs minden remény veszve, hiszen Martin Scorsese legutóbbi viharos mozijában, a Némaságban ismét volt alkalma megvillogtatni színészi nagyságát és most már egyre inkább pedzegeti, hogy akció fronton leteszi a lantot és neki nincs is félnivalója, ha végérvényesen kiöregszik a szerepkörből.
Bryan Cranston
Jelölések száma: 1
Cranston kétségtelenül az egyik legtehetségesebb és legjobb karakterszínész a szakmában, aki a Már megint Malcolm idegbajos apukájaként is remekelt, megvillogtatva komikusi képességeit, viszont sorozattörténelmet a Breaking Baddel és Walter White-tal írt. Azóta is a filmipar egyik legmegbízhatóbb fogaskereke, aki oroszlánkörmeit csak ritkán tudja kiengedni - mint tette ezt például az HBO-n nemrég bemutatott Wakefieldben. Talán az Életrevalók amerikai remake-jével végre ő is mennybe mehet, amelyben tényleg minden oldalát megcsillogtathatja.
Andrew Garfield
Jelölések száma: 1
Hogy Andrew Garfield milyen volt Pókembernek, az sokak számára vitatható. Hogy Andrew Garfield mennyire kiváló és érzékeny színész, az már annál kevésbé. Máig érthetetlen, hogy a Social Network - Közösségi hálóért miért az azóta is majd minden filmben Mark Zuckerberg egy aspiránsát alakító Jesse Eisenberget jelölték Garfield helyett, viszont Mel Gibson háborús drámájáért, A fegyvertelen katonáért abszolút jogos volt a jelölés, és Andy Serkis nem túl sok vizet zavaró Breathe-jében is dicsérték alakítását. Garfield idén még mindig csak 35 éves lesz, tehát rengeteg idő áll előtte, hogy Oscart-nyerjen. Merthogy ő lesz az első Hálószövő, aki díjat nyer, az hót ziher!
Michaele Keaton
Jelölések száma: 1
Hálószövő után jöjjön a bőregér. Ha pár éve Keaton nem kényszerül arra, hogy visszacsúsztassa a köszöntőbeszédét a Birdmanért, amikor helyette Eddie Redmayne vehette át a szobrot, most akkor talán Redmayne szempilla rebegtetéséről értekeznék ebben a cikkben. Viszont az ex-Batman hoppon maradt, a Spotligtban inkább volt egy meghatározó fogas a gépezetben, Az alapító pedig túl keserű pirula volt az Akadémiának még akár egy árva jelölésre is. Mivel Keaton eleddig is lazán kezelte a karrierjét és Tim Burton élőszereplős Dumbója után semmi sincs igazán tervbe véve, ezért vannak kétségeink afelől, hogy az Akadémia valaha is kedvére öleli még az idén 67 éves legendát. De bízzunk a csodákban!
Tom Hardy
Jelölések száma: 1
Senki sem dörmög és cammog úgy mint ő, ami bő tíz éve még elképzelhetetlennek tűnt a cingár Shinzon prétorról (Star Trek: Nemezis), avagy Csini Bobról (Spíler). Hardy egy jelenség, vásznon innen és túl, akit mindezek ellenére még csak egyszer jelöltek Dicaprio mellett A visszatérőben. Fiatal még az idő, neki is még számtalan lehetősége lesz bizonyítani és remélhetőleg egy olyan szereppel, mint amit a Locke-ban nyújtott szélesebb tömegekhez is eljut majd, amely egészen a díjig viszi.
Benedict Cumberbatch
Jelölések száma: 1
A vidrák védőszentje, a muréna képű Sherlock nem csak az egyik legnagyobb sztárrá avanzsált az évek alatt, hanem bebizonyította, hogy az egyik legigényesebb, legtehetségesebb színész, habár a briteknél nehezen találnánk olyat, akire nem illik ez a jelző. "Benny" még egyszer Oscar-díjas lesz, az biztos és ezért még az asztrál síkra sem kell elzarándokolnia.
Bill Murray
Jelölések száma: 1
Kedvenc szomorú bohócunk az egyik legékesebb bizonyíték rá, hogy a komédiáról sikeresen lehet váltani. Murray már az Okostojásban hozta a melankolikus formáját, de a világnak igazán csak az Elveszett jelentés után esett le, hogy tud ő nem csak vicces lenni. Meg is lett érte az Oscar-jelölés, de Sean Pennel és a Titokzatos folyóval szemben még ő is képtelen volt nyerni, akárcsak a fent taglalt Depp Jack Sparrowja. Azóta viszont benne is ragadt ebben, de elmondhatjuk, hogy még így is ő Hollywood kedvenc fura figurája. A furákat viszont nem nagyon szeretik díjazni, legfeljebb egy életműdíjjal. Mondjuk Billt nagy valószínűséggel ez a legkevésbé sem érdekli.
Samuel L. Jackson
Jelölések száma: 1
John Travoltához hasonlóan mindkettőjüknek nagyon jót tett Quentin Tarantino és a Ponyvaregény, hiszen Oscar-nomináció lett érte a jutalmuk (Travoltának a Szombat esti láz után a második), de nem tudták díjra váltani. Míg Travolta azóta vagy jellegtelen filmekben bukkan fel, vagy elripacskodja a szerepeit, addig Laurence Fishburne... vagyis Samuel "Mothafucka" L. Jacksonnak a temérdek feledhető szerepe mellé mindig becsúszik valami emlékezetesebb és nem csak a Marvel filmekre, vagy Tarantino munkáira gondolunk, hiszen ott van pl. a Sunset Limited is, ami egy igazi kamara darab és egyben színészi jutalomjáték is. De ha az örök haver Quentin Christoph Waltzot kétszer Oscarhoz juttatta, akkor talán előbb-utóbb kedvenc kabalaszínészének is összejön. Mondjuk nem valószínű, hogy egy esetleges Star Trekért.
Harrison Ford
Jelölések száma: 1
Oké. Tény, hogy Ford leginkább mind a mai napig a könnyedebb kalandor szerepeivel forrt egybe és nem azt mondjuk, hogy Rick Deckard legutóbbi megformálásáért terjesszék fel az Oscarra (noha Ford egyik legérettebb alakítása), de az Indiana Jonesok és Jack Ryan-ek mellett ott van Richard Kimble A szökevényből (Tommy Lee Jones meg is kapta érte a díjat), a Csak egy lövés Henryje (aminek mit ad Isten, J.J. Abrams írta a forgatókönyvét), a Dolgozó lány Jack Trainere, vagy A Moszkító-part Allie Fox-a, nem is beszélve A kis szemtanú John Bookjáról, amiért azt az egy nominációt kapta. Amikor azonban a színésznek szegezték a kérdést, hogy nem bánja-e, hogy még egy komolyabb díja sincs, ő a rá jellemző könnyedséggel csak annyit válaszolt, hogy a legkevésbé sem.
John Powell
Jelölések száma: 1
Most pedig következzék egy kis zene. Kétségtelen, hogy Hans Zimmer egykori tanítványai közül Powell a legtehetségesebb, ezt már számtalan alkalommal bizonyította. Viszont az elmúlt években túlontúl belesüppedt az animációs filmek világába, amellyel persze nem lehetetlen nyerni, ennek Michael Giacchino a megmondhatója és kétségtelen, hogy Powell ebben a közegben érezheti magát a legotthonosabban. Pechje, hogy eddigi egyetlen jelölését élete főművéért, az Így neveld a a sárkányodat! score-jáért egy ritka erős évben kapta (többek között Zimmerrel szemben), hogy aztán a leggyengébbnek számítótól kapjon ki Zimmerrel, Desplattal, a Daft Punkkal egyetemben. De vélhetően még az ő ideje is eljön, talán éppen a Solo - Egy Star Wars történet kapcsán, habár ebben azért kételkednénk.
Ewan McGregor
Jelölések száma: 0
Pár éve, amikor Christopher Plummer átvehette a Kezdőkért az Oscar-díjat, hangot adott annak a nagy nyilvánosság előtt, hogy McGregornak még egy árva jelölése sincs és hogy micsoda dolog ez! Csak egyet tudunk érteni von Trapp ezredessel! Tegyük hozzá, hogy ez sohasem a skót színészen múlt elsősorban, habár meg kell hagyni szerepei a legritkább esetben kompatibilesek Oscar bácsival. Harmadik Golden Globe-jelölését is csak most sikerült díjra váltania a Fargo harmadik szezonjáért. Talán az Oscarnál is a jobb később, mint soha elve fog érvényesülni.
James McAvoy
Jelölések száma: 0
A fentiek alapján úgy fest, hogy a skótokkal igencsak skót az Akadémia. Merthogy McAvoy hatalmasat játszik a Mocsokban, az tény, mint ahogy az is, hogy nem éppen az Oscar számára bejövős egy ilyen öntörvényű, bőszen káromkodó figura. És hiába játszik zseniálisan akár Az utolsó skót királyban - ami Forest Whitaker one man sho-ja volt, de annak kiváló, meg is kapta érte az Oscart - de még akár egy olyan hatalmas blockbusterben is, mint Az eljövendő múlt napjai, ezektől a döntnökök igencsak ódzkodnak és egy ideig ebben nem is lesz változás, hiszen idén is csak az aktuális X-Men mozi és egy Wim Wenders-film, jövőre pedig a Széttörve folytatása érkezik. Bízunk benne, hogy ami késik, az jön is.
Donald Sutherland
Jelölések száma: 0
A 80 éves múlt hollywoodi legenda igazi intézménynek számít, még sincs egyetlen árva Oscar-jelölése sem (ellenben 2 Golden Globe-díjat magáénak tudhat). Tegyük hozzá, hogy Sutherland rengeteg mindent elvállalt az évtizedek folyamán, amit nem kellett volna, annak ellenére, hogy másik veterán színészkollégájánál, Clint Eastwoodnál lényegesen jobb színész. Nem is véletlen, hogy Mr. Eastwood nem színészként nyerte a díjait, de ezt a szúrós szemű Piszkos Harry esetében a legkevésbé sem bánjuk (azért sincs a listán), ellenben Mr. Sutherlanddel, aki pályája során rengetegszer játszott negatív karaktereket (legutóbb Az éhezők viadala-franchise-ban), méghozzá parádésan, de az igazi negatív hullámok szerencsésen elkerülték. Azért némileg javít az összképen, hogy nemrég legalább egy életműdíjjal vigasztalódhatott, ami tudjuk, hogy nem ugyanaz, de azért mégiscsak egy egész karrier elismerése.
Alan Rickman
Jelölések száma: 0
Ebből az elismerésből viszont már sajnálatosan nem juthat ki a brit színészlegendának, aki az Empire legjobb gonoszainak listáján egyetlenként mondhatta el magáról, hogy két szereppel is képviselte magát. Rickman tragikus hirtelenséggel távozott el két éve, nem kevés űrt maga után hagyva az angol színjátszásban és az amerikai filmiparban egyaránt. A 2012-es Oscar egyik legfájóbb pontja kétségtelenül a jelölésének a mellőzése, és a Harry Potter-széria teljes díjtalansága volt, a rajongók pedig azóta is nagy bőszen szórják a cruciatus átkokat az Akadémia felé (azóta a Legendás állatok és megfigyelésük azért behúzott egy Legjobb jelmez Oscart). Hiába lelkesedtek a kritikák Rickmanért és emlegettek Oscart, hiába kampányolt a Warner nagy bőszen a film - és legfőképp a színészlegenda - mellett, hiába röpítették a rajongók abban az évben a bevételi lista csúcsára, az Akadémia fantasy iszonya ismét diadalmaskodott és inkább jelöltek egy nem vicces Jonah Hillt a Pénzcsinálóért és azóta a vicces verzióját még egyszer A Wall Street farkasáért. Noha a színészt nem különösebben izgatták a hasonló díjak sohasem, a távozásával egy igazi, kézzel fogható elismerés nélküli pályát hagyott maga mögött, de az olyan halhatatlan filmklasszikusokkal, mint a Die Hard, a Robin Hood (amelyért egy BAFTA lett a jutalma), valamint a Harry Potter-széria, sokak emlékezetében él örökké, és az ehhez hasonló alakítások - fenti színésztársaihoz hasonlatosan - többet érnek, mint egy francos aranyszobor.
Pár órán belül a fenti listából Oldmant és Deakinst vélhetően ki is húzhatjuk, de számotokra ki az, akinek a kezében látnátok végre az aranyszobrot, és kit hiányoltok a fenti listáról?