A Fórum Hungary jóvoltából lehetőségünk nyílt arra, hogy részt vegyünk a Disney sajtóeseményén, ahol a Pixar közelgő animációs filmjébe, a Lelki ismeretekbe is belenézhettünk - méghozzá 40 percet láthattunk a kivételes minőségűnek ígérkező alkotásból. A két napon átívelő, online térben zajló rendezvényen emellett a kulisszák mögé is beleshettünk: láthattuk, hogy mi inspirálta a Lelki ismeretek alkotóit, hogyan született meg a jazzes miliő, és magukkal a készítőkkel is volt lehetőségünk beszélgetni egy virtuális kerekasztal révén.
Az ilyen események fénypontja természetesen mindig az, amikor beleleshetünk a kész produkcióba, és valószínűleg Titeket is az foglalkoztat leginkább, hogy vajon milyen lesz, mit várhatunk a legújabb Pixar-műtől. Azt előre leszögezném, hogy minél inkább törekedni fogok a teljes spoilermentességre, ugyanis hiába csak az első felén vagyok túl a Lelki ismereteknek, gyakorlatilag nem volt egy olyan jelenete a filmnek, amiről ne lenne érdemes beszélni. Történetünk főhőse Joe (Jamie Foxx), zenetanár, aki ugyan egész életét a jazz iránti szeretetnek szentelte, valahogy mégsem tudta beteljesíteni álmait. Egyik nap azonban egy olyan lehetőség tárul a szerény férfi elé, ami egy csapásra megváltoztathatja jövőjét - karnyújtásnyira került ugyanis a jazzvilág kapujától. Joe a maga kis szedett-vetett módján, de szívét-lelkét beletéve a dologba készül és igyekszik a várva várt meghallgatásra, amikor is egy óvatlan lépés után a férfi beleesik egy csatornába, és meghal.
Nos, a Lelki ismeretek világában a halál pusztán egy fázisa az élet rendjének, így Joe talán még visszatalálhat az élők sorába - mindeközben pedig az egyik legkomolyabb és érettebb Pixar-történet veszi kezdetét, amit eddig láthattunk.
Pete Docter és Kemp Powers közös rendezése nem csak a jazzes és a fekete kultúrát fókuszba helyező körítése miatt tér el az eddigi Pixar-filmektől, hanem hangulatában is egy meglehetősen melankolikus élmény benyomását keltette, témái pedig olyan kendőzetlen őszinteséggel és bátorsággal beszélnek az emberi élet esendőségéről, vagy akár értelméről, ami még Pixar rajongóként is váratlanul ért. Első blikkre mindenképp az Agymanók és Coco kettőséhez tudnám hasonlítani a Lelki ismereteket, ha nagyon muszáj: előbbi esetében a sajátos, kreatív történetmesélési megoldásokat, míg utóbbival kapcsolatban az érzelmek erőteljes színrevitelét említeném közös pontként.
A közös beszélgetés során viszont maga Kemp Power reagált arra a felvetésre, hogy a film a rajongói teóriákkal szemben semmilyen kapcsolatban nem áll a 2015-ös Agymanókkal, de még csak szellemi örökösének sem tartják a Lelki ismereteket. Az viszont egészen biztos, hogy az írói csapat mindent beleadott, mert - nem túlzok -, Joe történetének eddig minden jelenete élményszámba ment. Sorra követik egymást a vizuálisan és tartalmilag egyaránt piszkosul kreatív megoldások, kezdve a fontos szerepet kapó "túlvilági társadalomról", míg az olykor váratlanul erőteljes lelki és érzelmi pillanatokat egy olyan intelligens, minden elemében sziporkázó humor lazítja fel, ami az eddig látottak alapján könnyedén a Pixar legjobbja lehet.
Nekem nem voltak előzetes elvárásaim a Lelki ismeretekkel szemben, és talán épp emiatt tudok majdhogynem csak szuperlatívuszokban beszélni a látottakról. Az élmény egyszerűen megállíthatatlanul sodort magával, mivel az előbb említett szempontok mellett a film hihetetlenül szórakoztató, és legalább annyira érdekes - a szó annak az értelmében, amit főleg a hollywoodi blockbusterek kapcsán talán egyre kevésbé szoktunk érezni.
A Lelki ismeretek nem pusztán egy hiteles és emberi történetet mesél el egy egyszerű, de roppant szerethető figurával a középpontban, hanem teszi mindezt úgy, hogy közben teljesen új impulzusokkal szórakoztatja, egyben tanítja a nézőt.
Megboldogult zseniális elmék, mint a még meg nem született lelkek mentorai? Meg vagyok véve, kilóra. A predesztinált személyiségjegyek kiegészítése azáltal, hogy megtaláljuk a földi élet során azt a "szikrát", ami értelmet ad mindennek? Izgalmasabbnál-izgalmasabb ötletek egymás hegyén-hátán ebben a bő 35 percben, és nem is ömlesztett módon, hanem a cselekmény szerves részeként, úgy, hogy minden gagre épp volt elég idő, és egyben remekül szolgálták is a fő történeti szálat. Imádtam, amikor az ihlet, mint olyan kapott egy fizikai manifesztációt, melyen keresztül olyan állapotokat vitt "vászonra" a Lelki ismeretek és mesélt róluk, mint a flow-élmény, vagy amikor valaminek a függői leszünk. A leírtak persze nem tudják visszaadni a tényleges élményt, de őszintén letaglózott a film intelligenciája és merészsége.
Pete Docter és Kemp Powers mellett a film grafikusai és animátorai is beszélgettek velünk, avagy egy kimerítő prezentáció során azt is láthattuk, hogy milyen tervezői és dizájnbeli döntések sorozatához van szükség "pusztán" ahhoz, hogy a Lelki ismeretek imádni való kis lelkei életre kelhessenek a vásznon.
A megfelelő színösszeállítás, egy teljesen újfajta animációs technika, vagy éppen az ujjak kirajzolódása is elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a film által kitalált lények ne egyszerű szellemekre hasonlítsanak, hanem az emberi lélek fizikai manifesztációjára emlékeztessenek inkább.
Koncepciós rajzokon keresztül pedig azt is megmutatták nekünk, hogy akár Joe karaktere milyen változtatásokon esett át a film korai szakaszaiban - Jamie Foxx pedig tökéletes választásnak bizonyult a látottak és hallottak alapján a szerepre. Az egyik legérdekesebb szegmens a sajtónapon viszont mindenképp az volt, amikor is a készítők felfedték, hogyan jött össze a film túlvilági dimenziója a jazz clubok világával.
Az alkotók egy MasterClass videót, pontosabban részletet vetítettek le, amiben a jazzlegenda, Herbie Hancock egy számára meghatározó emlékről mesélt. A művész azt ecseteli, hogy egy fellépése során egy olyan hamis hangot sikerült leütnie a zongorán, amivel attól félt, hogy teljesen elrontotta az estét. Ám erre egy társa, Miles Davis egy mély levegővétel után egy rögtönzött hangsorral "helyrehozta" Hancock hibáját - gyakorlatilag az előadás részévé téve az említett hamis hangot. Míg Hancock azonnal saját hibájaként fogta fel a félreütést, addig társa úgy fogta fel az egészet, hogy valami teljesen új született a színpadon.
A Lelki ismeretek alkotói pedig úgy gondolták, hogy a hibáink ilyen módon való elfogadása, és az abból való építkezés egy olyan hozzáállás, ami hibátlanul egészítené ki a film kezdeti koncepcióját.
Lévén a jazz maga épp erről szól, az ösztönös és improvizatív alkotásról, így gyakorlatilag adta magát, hogy a körítés is ezen óriási múlttal bíró zenei kultúra köré épüljön.
Őszintén mondhatom, hogy egy csipetnyi félelmem sincs azt illetően, hogy a Lelki ismeretek második fele ne tudna felérni az eddig látott szűk 40 perchez. Úgy érzem, hogy ez lesz az első Pixar-alkotás, aminek első számú célközönsége inkább a felnőttek, mintsem a fiatalabb korosztály lesz, de abban is biztos vagyok, hogy gyakorlatilag minden típusú néző meg fogja találni azt a kapaszkodót Pete Docter és Kemp Powers animációs filmjében, amit képtelen lesz elereszteni a másfél órás játékidő során. Idén karácsonykor a hazai közönség a moziban is megnézheti a Lelki ismereteket, én pedig alig várom, hogy az élmény kiteljesedjen végre számomra, és számotokra is.
