Hirdetés

Halálos iramban a benzingőztől a tesztoszteronig

|

Megjelent a Halálos iramban széria első spin-offja, de történnie kellett egy s másnak, hogy idáig jussunk.

A Halálos iramban: Hobbs & Shaw premierje kapcsán felfrissítettük és kibővítettük a széria eddigi részeiről szóló cikkünket, fogadjátok szeretettel!

Hirdetés

Kevesen hittük volna 10 évvel ezelőtt, hogy egy autópornó sorozat lesz mára a világ egyik legsikeresebb és legbiztosabb franchise-a, de Vin Dieselék (aki már a nevében is egy autómárka) részről részre ügyesen ugorják meg azt a bizonyos cápát. Egyértelműen hosszú út vezetett idáig és meg kell vallanom, hogy körülbelül a 6. részig egy felszínes, pozőr szériának tartottam, de tipikus későn érőként annál jöttem rá, hogy ez a széria tényleg az, viszont addigra ezt már pofátlan könnyedséggel merte felvállalni. Ettől persze még nem lesznek a "komolykodó" részek jobbak, de a papírvékony karakterek iránti szimpátia megteremtésére maximálisan alkalmasak. Majd megérkezett a Hobbs & Shaw, amely a franchise két olyan titánjára fókuszál Dwayne "The Rock" Johnson, illetve Jason Statham képében, akiknek közös jeleneteit imádta a közönség. A mellékszál premierje kapcsán száguldjunk hát végig az eddigi epizódokon, hogy melyik mennyire pörög maximális fordulatszámon.

Hirdetés

Halálos iramban (2001)

Annak idején a Universal fejesei maguk sem gondolhatták, hogy egy több, mint egy évtizedes franchise-t indítanak az útjukra. A Halálos iramban nem indult másnak, mint egy a fiatalokat megcélzó trendi Holtpont utánzatnak, amitől a stúdió legfeljebb minimális hasznot remélhetett. Ehhez képest termelt a mozi több mint 200 milliót, ami még ma is derék összeg, hát még 16 éve. Ezzel együtt megmutatott egy olyan világot - az illegális autóversenyekét, a rengeteg tuningverdával és random csókolózó csajokkal - ami sokaknak imponáló volt, esetleg inspiráló (Helló, NFS: Underground!), de kétségtelenül magával ragadó.

Hirdetés

A sztori és a karakterek felszínessége viszont akkor is rendkívül bántó, amit itt azért is képtelen elnézni az ember (vagy legalábbis nehezen hajlandó), mert a pofátlan Holtpont utánérzés ezt meggátolja. Gyakorlatilag annak minden egyes elemét, kliséjét másolja, méghozzá nem is jól. Ebből a szempontból hihetetlen, hogy a forgatókönyvben az akkor még igencsak pályakezdő David Ayer keze is benne volt, aki pár évvel később a szintén klisékből összetákolt Az utca királyaiban már valamivel többre volt képes. Így az autós rablások hiába kreatívak (az autóversenyek mai szemmel nézve már kevésbé, pláne, ha a sorozat későbbi részeit nézzük), hála a lenyűgöző kaszkadőrmutatványoknak, Vin Diesel hiába kemény, Paul Walker szeme pedig hiába acélosan kék, és hiába működik a papírvékony karakterek között már itt az a bizonyos kémia, kevesek ahhoz, hogy a film hibáit elfedjék. De egy nem az összetettségéről ismert széria alapjaihoz pont elég.

Halálosabb iramban (2003)

Hollywoodban, mint minden (váratlanul) sikeres filmet, a Halálos irambant is utolért a végzete és mai szemmel nézve mondhatjuk, hogy szerencsére, de akkor a Halálosabb iramban nem volt más, mint egy tipikus vérszegény folytatás. Paul Walker maradt, csak az előző rész eseményeinek a fényében ezúttal nem önszántából épül be a bűnözők közé, Diesel helyére viszont jött Tyrese Gibson, aki kevésbé karizmatikus, mint szintén tar fejű elődje, viszont családmantrázó kollégája helyett szolgáltat némi nemű könnyed humort is. A tipikus, nagyszájú fekete karakter(ek mellett) van itt begőzölt agyú rendőr felettes, és Eva Mendes személyében csábos belsős ügynök, de ezek kevésbé bántóak, mint a Miami Vice-ból előrángatott kartellfőnök klisé, ami az itt még önmagát nagyon is komolyan vevő szériát nem egyszer közröhej tárgyává teszi.

Azt viszont meg kell hagyni, hogy ennek ellenére John Singleton (Négy tesó) sok szempontból decensebb filmet dirigált le, mint Rob Cohen (xXx, Lopakodó) két évvel ezelőtt. Az éjszakai versenyek világa kevésbé hat erőltetettnek - de ebben közrejátszik az is, hogy itt már a közeg is ismerős, és nem akar mindenáron lenyűgözni - azonban a megmérettetések, és úgy maguk az autós jelenetek is lényegesen decensebbek és simán felérnek az első rész balul sikerült kamionos rablásához. A nyitóverseny, az első megbízás teljesítése, vagy a finálé a hajót leszedő kocsival viszont szépen előrevetíti a sorozat későbbi sorsát.

Halálos iramban - Tokiói hajsza (2006)

Hirdetés

A rajongók egyöntetűen a harmadik részt tartják a leggyengébb eresztésnek (ami, mint tudjuk kronológiailag rendesen megkeveri a matériát), viszont itt lépett a sorozat élére Justin Lin, aki az elkövetkező epizódok fényében tekintélyes utat járt be akciórendezőként. Viszont ettől még bántóan közhelyes és a látványosan megváltozott környezeten kívül semmi újat fel nem mutató epizód lett a tokiói driftelő suli.

Ugyanis nincsenek igazán karizmatikus karakterek, akik eladnák az egydimenziós figuráikat. Sehol egy Dom (tudom, tudom), vagy egy Letty, van helyette viszont egy nagyszájú, de lúzer tinédzserünk Sean (akiről a kutya sem hiszi el, hogy középiskolás), aki miután anyuci lepasszolja a Japánban élő apának, ott folytatja, ahol hazájában abbahagyta. A film kevés erénye közé sorolható a sajátos japán kultúra (amit így se használnak ki eléggé a sorozatra jellemző pozőrködésen kívül), és az ebből fakadó értékrendi különbözőségek, valamint a szintén ide sorolható driftelés. Lin alapvetően tisztességes autóversenyeket dirigál le, és mind a szériában később kulcsfontosságú tokiói hajsza, mind a film végi verseny rendkívül feszült és izgalmas… lenne, ha a szereplőkért a legkisebb mértékben izgulnánk, vagy a közhelyeknél többet tudnának nyújtani, ahelyett, hogy a férfiakat nem folyamatosan macsónak, a nőket pedig minden öntudatosnak álcázott mondatuk ellenére nem egy elnyerhető trófeaként kezelné. Így válik ez a hajsza hajmeresztően otrombává.

Halálos iram (2009)

Hirdetés

A japán kiruccanás már egyértelműen félresikerült mind kritikailag, mind anyagilag, de a stúdió valamiért tényleg nem akarta elengedni a széria kipufogóját. Épp ezért visszarendelték az eredeti film szereplőit, ami abból a szempontból sem volt nehéz, hogy Dieselék azóta sem tettek le semmi érdemlegeset, ami akár kicsit is köszönőviszonyban lett volna a sikerrel (vagy a minőséggel), és a második rész Miamija, majd a harmadik (?) rész Tokiója után a cselekményt is visszarángatták - igaz csak részben - LA-be. Ezzel együtt a sorozat itt indult meg azon az úton, ami mára a védjegye lett és ezt rögtön az első epizódot idéző nyitójelenet nyomatékosítja a nézőben a lángba borult tartálykocsival és az azt lazán kivédő Dommal. A fizika törvényeire itt tettek először (de nem utoljára) nagy ívben az alkotók, ezzel együtt viszont az éjszakai versenyek világát - amiért anno sokan megszerették a szériát - nem használták állandó elemnek, csak vissza-visszatérő helyszínnek és inkább egy feltuningolt járgányokkal átitatott drogcsempész-bosszúfilmbe helyezték a jól ismert karaktereket.

A film viszont mindezek ellenére még kevésbé mer röhögni önmagán. Michelle Rodriguez gyors "kiírása", és ezzel Dom motivációinak a megadása félő volt, hogy vissza kíván térni arra az útra, amire az első rész hajtott. Továbbá ott voltak az első részből hátra maradt sérelmek Dom és Brian között, utóbbi újabb szakmai kétségei, amik furcsán hatnak annak fényében, hogy nem tudjuk, a második rész tükrében hogy került vissza, amikor a cselekmény szerint az első rész óta mindössze 5 év telt el. Mégis jobban működik a "klasszikus" első résznél, mert több műfajjal operál, a karaktereikre ráhúzott panelek is kevésbé bántóak. Az új szereplők itt még szót sem érdemelnek (az ellenlábas most is vérszegény), ellenben a már említett akciók, a logikai és egyéb bakik fényében piszok látványosak és szórakoztatóak. 

Halálos iramban: Ötödik sebesség (2011)

Hirdetés

Az előző epizódnál tehát bejöttek a számítások a szereplők visszahozatalával és az elszálltabb akciókkal, ezt már az első hétvégi, a vártnál jobb eredmények is alátámasztották, Justin Linnék pedig ismét cápát ugrottak, amit már rögtön a nyitó képsorok alátámasztanak az eltérített busszal, majd azt követően az autók elkötésével. De az akciók emelése önmagában nem volt elég a készítőknek, most a szereplők számát is növelték és egyfajta heist moziban egyesítették a széria all star gáláját, minden addig kicsit is érdemleges szereplő behozatalával Tyrese Gibsonon keresztül Gal Gadoton át egészen Eva Mendes röpke kis cameojáig, akik viszont szerencsésen nem lépnek egymás nyakára.

Hirdetés

Újoncként pedig behozták The Rockot, akinek a felbukkanásával adtak egy a 80'-as évekből hátramaradt, A feláldozhatók által egyre nehezebben életben tartott tesztoszteron szagot az egésznek. Összecsapása Vin Diesellel nosztalgiahullámokat kelt az emberben Stallone és Schwarzenegger fénykorát illetően, azonban Hobbs már-már eltúlzott keménysége nemcsak a karakter, hanem a széria komolyanvehetőségét is egy hatalmas zárójelbe teszi, amiben a visszahozott karakterek humorbombái is közrejátszanak. Ezt pedig megfejelik a már említett, csontrepesztő akciók, élükön a Rió utcáit végigszántó széffel, amivel Lin végérvényesen bebiztosította magát az akciórendezők táborában. Talán itt lett volna érdemes igazán a szériát abbahagyni, de a stáblistás jelenet rögtön gyárt egy mondvacsinált konfliktust a következő részre, hogy az itt még elviselhető módon hangoztatott családmantra tovább folytatódjon.

Halálos iramban 6 (2013)

Végre a sorozat készítői belátták, hogy egy ilyen hosszt megélt franchise-nál nem kellenek a cifrábbnál cifrább nevek, elég csak egy számot biggyeszteni a végére, mert a néző az előző részek fényében úgyis beül (vagy nem) az éppen aktuális epizódra. És ha az előző rész volt Dieselék autós kálváriájának a legjobbja, akkor ez a legszórakoztatóbb (e két fogalom nem mindig jár együtt még egy franchise esetében sem). Ha az előzőben pedig cápát ugrottak, akkor ezt az ugrást a készítők már alsó hangon rakétákkal tették meg és meg sem álltak a holdig. Olyan az egész, mintha egy gyerek kapott volna 150 millió dollárt, hogy életnagyságú matchboxokkal játszhasson, és a kész végterméket ez a gyermeki lelkesedés és irracionalitás hatja át. A fizika törvényei itt már végképp nem hatnak a repülőmókusokká avanzsáló szereplőkre, a karakterek végképp leegyszerűsödtek és mindenki olyan jól behatárolható, hogy erre még a szereplők is felhívják a néző figyelmét, amikor azt ecsetelik, hogy az ellenlábasok az ő gonosz ikreik.

Hirdetés

Ha pedig már itt tartunk: most sikerült először érdemi ellenlábast virítania a sorozatnak. Tévedés ne essék! Luke Evans nem kevésbé papírmasé figurát játszik, mint akárki a szereplők közül, viszont Linnék - részben pont az emlegetett párhuzamok miatt a főszereplőkkel - jól megteremthető ellentéteket generálnak Shaw és a csapata között. Az Ötödik sebességben megtalálható kiegyensúlyozottság viszont eltűnt (az akciók még éppen hogy vállalható mértéktartásáról nem is szólva), és egyértelműen Dom - és vele együtt Vin Diesel egója - lépett előtérbe. Paul Walker jófiú karakterével itt már annyira nehéz volt érdemben bármit is kezdenie Chris Morgan forgatókönyvírónak, hogy nem csoda, ha a Szikla jelenetei előtérbe kerültek, nem egyszer vaskosan egysíkú humor kíséretében, ami más széria esetében ciki lenne, de itt működik. Ahogy működnek a végképp túltolt akciójelenetek a londoni üldözéssel, a Mátrix-trilógiát megirigylő végkifejletet a tankkal, hogy a világ leghosszabb kifutóján (konkrétan 45 km hosszú) játszódó finálét ne is említsük. Azonban minden logikai buktató, minden fájdalmas párbeszéd ellenére, a stáblistás jelenet egy nitrótól mámoros kört zár be a szérián belül, amire a koronát egyértelműen az ott felbukkant figura teszi fel.

Halálos iramban 7 (2015)

A hatodik rész viszont annyira megugrotta a saját világában felállított mércéjét, hogy innen már csak lefelé vezethetett az út, amit részben már a Paul Walker halálával beárnyékolt új rész sem tudott beérni. Dieselék rögtön egy év eltéréssel kívánták bemutatni a folytatást, azonban az oszlopos tag és jóbarát Walker tragikus kimenetelű balesete átírta a forgatókönyvet minden téren, a Justin Lint váltó, a horror műfaját ideiglenesen otthagyó James Wan feje pedig alaposan főhetett, hogy miként oldjanak meg egy ilyen helyzetet. Nehéz lenne megmondani, hogy jobb végeredményt kaptunk volna-e, ha nincs a tragédia, mindenesetre Dieselék vagányságnak már egy olyan szintjére léptek, amit olykor képtelenség még ebben a világban is komolyan venni. Míg James Deanék idejében (de még jóval később is) az volt a menő, ha két autó egymással szembe hajt, majd a gyávább az utolsó pillanatban félrerántja a kormányt, itt a frontális karambol az egyetlen járható út, ami után a szereplők egyet a padlóra köpve, megrázva magukat szállnak ki. És ezt a túltolt játékidő alatt kétszer! És akkor még hol vannak az olyan momentumok, mint az átszáguldás két torony között, vagy ha a fent említett tesztoszteron huszárokra rádől egy egész parkolóház?

Hirdetés

Ettől persze még működik a már szuperhőssé avanzsáló társaság kalandja, ahogyan eddig, még ha kevesebb svunggal is. Mert hiába vonjuk fel a szemöldökünket, hogy Jason Statham rosszfiúja hogy a viharban terem ott mindenhol, ahol hőseink, hiába várjuk már, hogy Dom mikor kezd valami mélyenszántó zagyvaságba  család fontosságáról, örvendezünk Kurt Russell jelenlétének vagy a Rounda Rousey-Michelle Rodriguez chickfightnak, a filmet egyértelműen a Paul Walkertől való búcsú hatja át. És a szemfülesek hiába szúrják ki, hogy hol volt szükséges a helyettesítésére, vagy Dieselék az utolsó percekben hiába tolják túl a búcsúzkodást, a férfi ember indokolatlanul gyakran kap a szeméhez a stáblistát bámulva. Itt kellett volna tényleg abbahagyni.

Halálos iramban 8 (2017)

De a pénz nagyúr persze, amit meglehet azzal magyarázni (igaz, kedves Vin Diesel?!), hogy Paul Walker is ezt akarná. A nyolcadik részben Toretto és kedves neje, Letty kubai nászútjával indítunk, mely amilyen boldogan és derűsen indul, olyan zordul végződik. Dom egy ismeretlen nővel fut össze egy nap az utcán, aki először úgy tesz, mint aki épp autóját próbálja megszerelni, majd kiderül: nem véletlen ám, hogy ők ott összefutottak, ez ám tőrbecsalás volt magas fokon, Dom-nak pedig segítenie kell egy-két ügyletben. Emberünk persze nem az a fajta, aki csak úgy hagyja, hogy mások füttyentésére táncikáljon, de a titokzatos hölgynek aduász is van a tarsolyában. Habár a film később felfedi a mögöttes titkot és azt, hogy mégis mivel tudta rákényszeríteni a gátlástalan és filozofikus természetű kiberterrorista Cipher Domot arra, hogy szófogadó terminátor módjára teljesítse "feljebbvalójának" minden parancsát, akár annyiban is hagyhatták volna. A válasz ugyan összhangban van a szériát ragacsként összetartó témával, de hiába, ha egyébként teljesen súlytalan és alulexponált fordulat - csak arra jó, hogy felszínesen eljátszadozzanak az alkotók azzal a gondolattal, hogy "Mi lenne ha...a család legfőbb összetartó eleme a családtagok ellen fordulna?". Kecsegtessen ez az alapvetés a sorozat rajongói számára bármilyen izgisen, ennek a megoldását drámailag jobban ki kellett volna domborítani és nem ilyen röhejesen előadni. Így Dieselnek ebben a filmben lehetetlenség elhinni azt, hogy átállt a sötét oldalra, pedig mintha tényleg el akarták volna velünk hitetni - arról nem is beszélve, hogy a drámaibb jeleneteket meglehetősen gyengén kezeli, egészen kellemetlen volt nézni őt, ahogy a színészetnek ezt az ágát űzi. 

Dom hirtelen átállását persze nem hagyja szó nélkül a csapat sem, hitetlenkednek és csak tátják szájukat, miközben a fél város romba dől válogatott úton-módon. Hol megveszekedett zombi-autók potyognak az égből, hol a jég hátán kell megküzdeniük hőseinknek egy elszabadult torpedóval, a Kurt Russell által megformált Mr. Senki pedig jót röhög a markában és vicces háttérelemként funkcionálva szedi fel a feltehetően busás összeget. Egyébként nem csak ő, mindenki láthatóan jól érezte magát a szerepében, ez tökéletesen átjött, már az előző filmek is sikerrel abszolválták ezt. Egyedül szegény Charlize Theron lóg ki a sorból, aki egyszerűen túl jó ehhez a filmhez és akinek a karaktere egyébként ezzel együtt sajnálatos módon fájóan semmilyen és meg-nem-írt, motivációja légből kapottnak tűnik, pedig lehetett volna mit kezdeni a kiberterrorizmus témájával, Theron pedig alapvetően szuper színésznő. Itt azonban sok tennivalója nem akad, mint filozofálni egy-két sort és cinkosan mosolyogni. 

Hirdetés

Az akciójelenetek az előzőektől megszokott (vagy még olyanabb) stílben zajlanak: csak semmi finomkodás, megy a zúzás ezerrel a realisztikusságnak bárminemű igénye nélkül. Statham és Rock csörtéje a börtönlázadáson például csodálatosan röhejes és piszok szórakoztató erődemonstráció. A probléma ott van, hogy bár nincsenek túl nagy célkitűzései ennek a szériának, a tétek súlyát csak úgy öldösi ki magából. Amilyen alulhasznált volt például Statham a hetedik részben, olyannyira volt hatékony ellenlábas és könyörtelen ellenfél. Az alkotók azonban szükségét érezték valamiért annak, hogy a karakter súlyát, vele együtt a bosszúét és halálét is elvegyék azzal, hogy megtegyék annak a mellékszereplőnek, aki konstans beszólogat a Rocknak. Viccesnek vicces. Sőt, a film legszórakoztatóbb pillanatai az övék. De lehet, hogy ez a következetlenség és a potenciálisan jó karakterek feláldozása a bro-ság oltárán lesz a sorozat veszte. Hová lesz az izgalom, ha minden gonosztevőt átállítanak a fényre? Valószínűleg a Halálos iramban: Hobbs & Shaw választ ad majd erre a kérdésre. 

És hogy mit hozhat a jövő, hova lehet még ezt fokozni? Legalább jussanak ki a szereplők egyszer az űrbe, vagy üldözze őket egy tengeralattjáró a sarkkörön, miközben The Rock puszta kézzel térít el torpedókat. Na, jó! Utóbbit már meg is valósult, de utána már tényleg az űr a legvégső határ. Mert ebbe a sorozatba ez is belefér, mi garantáltan jól szórakozunk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.