Májusban szinte semmiből érkezett a hír, miszerint idén ősszel a Disney+-on ismét átélhetik a nézők az 1988-as Willow című film címszereplőjének kalandjait - no, nem újrázás révén, hanem egy sorozatként megvalósított folytatás képében. A november 30-i streaming premier előtt mi is újra megnéztük az eredeti filmet, amiről egy visszatekintőt is írtunk - ám akinek nem lett volna ideje rá, az sem lesz bajban, mivel rendkívül szimpatikus módon az első rész első pár perce a film összefoglalásával indít.
Szerencsére nem ez lesz az egyetlen pozitívuma a sorozatnak. A legégetőbb kérdés az volt, hogy a 2020-as évek PC trendjei milyen formában érvényesülnek majd a folytatásban - hiszen mostanában az erre érzékeny nézőket ezzel lehet leginkább kikergetni a világból. Azt valószínűleg még eme fenti kategória képviselői sem gondolhatták komolyan, hogy az 1988-as filmhez hasonlóan ezúttal is csak kaukázusi színészek fognak szerepelni a történetben, valamint hogy Tir Asleen királysága csak heteroszexuális egyéneket fog felvonultatni.
Jonathan Kasdan, a széria készítője minden bizonnyal árgus szemekkel követte végig, hogy az elmúlt időszak újragondolt, rebootolt filmjeiben vagy sorozataiban mi csapódott le a legjobban a nézőknél, és mi nem. Ennek megfelelően tudatosan, némileg pimasz módon emelte be jelen világunk trendjeit a Willow világába, hiszen az első fél órában valóságos bőség zavara fordul elő: mindenféle etnikumú karakter bukkan fel, és nem kell sokat várni az első leszbikus csókig sem. És már forgathatnák is a szemüket a PC-kritikusok, ám az ominózus csókjelenet után Kasdanék megelégedtek a Willow világát ért változások bemutatásával, és azok további boncolgatása helyett a történet és a felsorakoztatott hősök kalandjai kerülnek reflektorfénybe.
Jelen sorok írója a liberálisabb fogyasztók közé sorolja magát, de az elmúlt néhány év trendje (főleg a Netflix esetében) olykor már engem is feszélyezett. Ezek tükrében igazán üdítő az a megközelítés, amit Kasdanék alkalmaznak: igen, színes az emberiség, és igen, nem mindenkinél a férfi-nő felállás a vonzó, és ennyi, pont. Nem kell sem túlzásokba esni, sem csak árnyaltan utalgatni ezekre a dolgokra, hanem egyenlő félként kezelni minden érintett és bemutatott szereplőt. Meggyőződésem, ha más tartalmak is a már-már hajmeresztő PC-propaganda helyett ilyen természetes módon tágítanák a nézők perspektíváját, akkor most egy sokkal nyugodtabb és elfogadóbb fogyasztói társadalomban élhetnénk.
A fenti bekezdések lamentálását azért éreztem fontosnak, mert már A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűinél is előfordult, hogy egyesek a fekete elf és törpe karakterek jelenléte miatt torpedózták meg a szériát, pedig azok a szerepek is csupán az emberiség és Tolkien világának sokszínűségét mutatták be. Remélhetőleg az Amazon sorozata, és a Willow is hozzájárul a nézői bizalom visszaszerzéséhez, és idővel az ilyen megközelítésű tartalmaknak hála sikerül a PC-propaganda kontraproduktivitását lenullázni.
Ám kanyarodjunk vissza magához a történethez. Azt már az 1988-as filmből is láthattuk, hogy egy egészen nagy világban játszódik Willowék kalandja, és ahogy George Lucas tette azt a Star Warsnál az előzményfilmek esetében, úgy most Kasdan szintén masszív világbővítésbe kezdett. Ez pedig az első három részben izgalmas kalandokban realizálódott, amit a Disney+ hajmeresztő vizuális megoldásokkal támogatott meg. Igen, az 1988-as Willow néhány jelenetén a mai néző már szorgosan vonná a szemöldökét, és nem feltétlenül a jó értelemben. Ám a folytatás 2022-es tartalomhoz méltó látványvilággal készült el, a fantasy rajongók legnagyobb örömére.
Ami a szereplőket illeti, egyelőre itt is üdvözítő dolgokat láthatunk. Warwick Davis és Joanne Whalley visszatértek Willow és Sorsha királynő szerepében, és nagyon meg lennék lepődve azon, ha idővel Val Kilmer ne bukkanna fel legalább egy cameo erejéig. A színészekkel együtt a karakterek is korosodtak, ők pedig így mások már, mint akiktől búcsút vettünk 1988-ban, ám pont ettől maradnak izgalmasak.
Újoncokból akad bőven: Ruby Cruz Sorsha királynő lázadó lányát, Kitet alakítja, Erin Kellyman az udvari lovagok egy tagját, Jade-et, az új Pókember filmekből ismert Tony Revolori pedig egy rivális királyság hercegét, Graydon Hasturt, és persze ott van Ellie Bamber, mint Gerle. Kasdanék azt is észrevették, hogy ha csak a fenti fiatalokat küldenék a ringbe, akkor a Willow-folytatás egy szimpla MTV-szerű szériába fulladna (A Shannara krónikákra emlékszik még valaki?), úgyhogy előhúzták Amar Chadha-Patelt, aki egy Thraxus Boorman nevű, középkorú harcos bőrébe bújt bele, aki korábbi kalandjai révén kötődik Val Kilmer Madmartiganjéhez. Az új karaktereken érződik a törődés, hiszen már három rész alatt tisztán látjuk a jellembeli különbségeket közöttük - újabb piros pont Kasdanéknak és a forgatókönyvíróknak.
Végezetül még a hangulatról pár szó. Azt már a szintén általam írt visszatekintőben is megdöbbenéssel konstatáltam, hogy az 1988-as Willow nem az a klasszikus mese, mint ahogy emlékeimben élt, hiszen egy-két jelenetben kifejezetten sötét fordulatok követték egymást. Személy szerint én a széria rajtja előtt leginkább arra voltam kíváncsi, hogy képesek-e egy arra érdemes történettel előrukkolni a készítők, illetve, hogy milyen atmoszférával tér vissza Willow.
Nos úgy tűnik, hogy ezt a könnyed "mese" jelzőt elfelejthetjük, hiszen a széria főgonosza senkit sem kímél, ha a hatalma visszaszerzése forog kockán. A fiatal karakterek révén kapunk olykor egy-egy humorosabb jelenetet, de egyelőre a sorozatot ugyanaz a nyomasztó hangulat jellemzi, mint amit megkaptunk A Gyűrűk Ura trilógiában, amikor Szauron hatalma egyre csak terebélyesedett, vagy a Harry Potter széria utolsó filmjeiben, ahol a Voldemort elleni küzdelem egyre kilátástalanabbnak tűnt. Mivel már az eredeti Willowban is voltak ennek a "darkosságnak" gyökerei, így nem teljesen idegen ez a váltás, de mindenesetre ovis vagy általános iskolás gyerekkel nem feltétlenül nézném együtt a Willow sorozatot.
Összességében elmondható, hogy szerencsére nem csak egy olcsó bőrlehúzás lett a folytatás, hanem egy jól átgondolt történettel sikerült visszatérni a Willow film mágikus világába. A nyolcrészes évad január 11-én ér véget, úgyhogy várhatóan még rengeteg kalandban (és tragédiában?) lesz részünk addig. Ha pedig folytatja ezt a szimpatikus világbővítést (és a kötelező PC-árnyalatok természetes bemutatását) és a szemet gyönyörködtető, kreatív megvalósításokat, még azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy egyesek számára végül 2022 legjobb fantasy szériájává növi ki magát - amire őszintén nem gondolhatott volna senki egy olyan évben, amikor minden A hatalom gyűrűi és A sárkányok háza harcáról szólt.