Hirdetés

5+1: Jóhann Jóhannsson legjobb filmzenéi

|

A komponistára eme kis toplistával emlékezünk.

Hirdetés

Mindig nehezen viseli az ember, ha valaki ideje korán távozik és ez a filmrajongókra is ugyanígy igaz. A pénteken elhunyt Jóhann Jóhannsson halálával mind a szakma, mind a filmszeretők rengeteget veszítettek. Az izlandi komponistának nem csupán a neve egyszerűsége és ebből fakadó viccessége kölcsönzött jellegzetességet, hanem rendkívül sajátos, senkivel sem összetéveszthető stílusa is, amelyet nagyon sokan egy életmű árán sem tudnak felmutatni. Jóhannsson már az ezredforduló óta komponált filmekhez zenét, de az igazi áttörést Denis Villeneuve filmjeivel érte el a nagyközönségnél, mindemellett rendre adott koncertet is (idén is lett volna). Zenéi jobbára atmoszférikusak, ambient elemekkel, amelyekben az elektronikát a zenekarral rendkívül sajátosan vegyítette, éppen ezért volt összetéveszthetetlen a hangzásvilága. Villeneuve 2013-as Fogságbanja óta egyre nagyobb és komolyabb munkákat kapott - a legnagyobb kétségtelenül a Szárnyas fejvadász 2049 lett volna tavaly, szintén a francia-kanadai direktorral - azonban mivel a komponista túlságosan Vangelis az első részben hallott hangzásának az irányába kívánt elmenni Villeneuve-vel szemben, ezért utolsó munkájuk sajnálatos módon megszakadt, hogy a helyére a Hans Zimmer-Benjamin Wallfisch duó kerüljön. Ez a kényszerű szakítás annak fényében különösen fájó, hogy Villeneuve filmjeinek a súlyához rengeteget adtak hozzá Jóhannsson score-jai és a rendező saját elmondása szerint is várta az újabb közös munka lehetőségét, ami sajnos többé már nem fog megvalósulni. Mivel Jóhansson - már csak stílusából adódóan is - éppen felfutóban volt, ezért nem vetemednénk egy Top 10-es összeállításra, de egy valamivel visszafogottabbra mindenképpen, amelynek nagyrészét (mily meglepő) a Villeneuve-vel való közös munkái teszik ki.

Hirdetés

+1: Orphée

Kezdjük is a listát egy nem filmzenével, ami ennek ellenére is számos film alatt megállná a helyét, mindemellett annyira egységes, annyira kiforrott képet alkot szerzője stílusáról és szakértelméről, hogy máskülönben eme lista élén végezné. Jóhannsson 10., nem filmzenei albumát az Orpheusz mítosz ihlette. Annak fényében, hogy Orpheusz a görög mitológia szerint lecsillapította zenéjével az állatokat, de még az alvilág őreit is, Jóhannsson zene egy lassan csordogáló a szó legszebb értelmében vett lágy, andalító muzsika, ami valóban megnyugtatja az embert, a címadójához mérten.

5. Coppenhagen Dreams 

Sok tekintetben rokonítható eme dokumentumfilmhez írt szerzeménye a fentiekkel. Végtelenül nyugodt, higgadt, csendes mű, amelynek hatására akarva akaratlanul magunk előtt látjuk Koppenhága a címhez méltóan álomszerű, mégis gyönyörű képeit. Meseszép.

4. The Theory of Everything

A Mindenség elmélete egyszerre rendhagyó és mégis szervesen illeszkedő darab a szerzői életműben. Ha meghalljuk a nyitótrack zongorafutamait, azt hinnénk, hogy Alexandre Desplat egy újabb kis gyöngyszemével van dolgunk, de szép fokozatosan rájövünk, hogy mégis más az elkövető. Jóhannsson Golden Globe-díjas munkája talán a legkönnyedebb, bizonyos értelemben a legvidámabb munkája a szerzőnek, amelyben a drámai pillanatok is éppen úgy jut hely, mint a kisebb waltzereknek. Talán ez a leginkább a hollywoodi konvekcióknak megfelelő darab, szerzője személyisége mégis átüt rajta, hála a rá jellemző zongora most is kiemelt játékának.

3. Arrival

Denis Villeneuve-vel való utolsó sikeres együttműködése - elvégre a Szárnyas fejvadász 2049-ben sajnálatosan más álláspontot képviseltek a zenét illetően - kétségkívül a legegyedibb ebből a rövid, de gyümölcsöző munkakapcsolatból. Minek után a nyelv, és a hangok kulcsfontosságúak a film szempontjából, ezért a zene szerves részét képezik. De még hogy! A vokalisták manipulált hangja, bálnák énekére emlékeztető effektek, a rideg elektronika és a szerzőre jellemző meditatív hangzás mind-mind visszaköszön. Amiért mégis a dobogó aljára költözött az két egyszerű ténynek köszönhető: egyrészt a Villeneuve-vel való közös munkájuk közül talán ez a legmasszívabb, legnehezebben szerethető darab, amely igazán csak a képekkel nyerhet sokak számára értelmet. A másik, hogy ezúttal a zenében (konkrétan a nyitányban és a zárlatban) Max Richter "On The Nature of Daylight" című klasszikusa került felhasználásra, amelynek bús vonósai tökéletesen illeszkednek Jóhannsson stílusához és a laikusnak csak az tűnhet fel, hogy ismerősen cseng, ami nem véletlen, hiszen Martin Scorsese Viharszigetében is felcsendült.  

2. Prisoners

Villeneuve és Jóhannsson első közös munkája mindkettőjüknek meghozta az áttörést Hollywoodban. Jóhannsson score-ja igazi, lassan hömpölygő, bágyadt muzsika, amely viszont hozzájárul ahhoz, hogy a szereplők kétségbeesését, tehetetlenségét átérezzük. Nincs könnyű helyzetben az ember, ha Howard Shore thrillermuzsikáinak a nyomdokaiba kell lépni, azonban az izlandi komponista megoldotta, azzal az egyszerű képlettel, hogy az övé elsősorban mégiscsak drámai score, amely nem a kibogozandó rejtélyre, hanem a szereplők lelki változásaira rezonál. Amikor pedig katarzis kell, akkor Jóhannsson azt is elhozza.

1. Sicario

Talán a Villeneuve-vel való második együttműködésére igaz a leginkább az a mondás, miszerint "Nagyon egyben van." Egy jobbára végig feszülten lüktető, sohasem kirobbanó score, amely csak ritkán nyugszik le, de olyankor sem ad igazán feloldozást, hanem emlékezteti a hallgatót - vagy tudat alatt a nézőt - hogy a drogkartellek elleni háború igazi szélmalomharc, és nincs benne igazi győztes, csak a vesztesek, mindegy, hogy élnek, vagy halnak. A Mindenség elmélete score-ja mellett ez volt Jóhannsson leginkább mainstream zenéje, amely a folyamatos pulzálásával könnyedén rokonságba állítható Hans Zimmer és James Newton Howard A Sötét Lovaghoz írt score-jával, de mégis több annál, mivel mentes azok minden hősies pátoszától, vagy igazán bombasztikus megoldásától. Pont ettől válik mégis végtelenül letisztulttá és maradandóvá.

Ebből a pár zenéből is kitűnhet, hogy rengeteget veszített a szakma (és akkor még nem említettem az egyik legújabb, Mercy című munkáját, amely szintén tartogat Jóhannssonnra jellemző, emlékezetes pillanatokat), ahogy Denis Villeneuve rendező is, akinek filmjei Jóhannsson zenéje nélkül már nem lesznek ugyanazok. Viszont az igazán nagy művészek (közhely, vagy sem) mindig is a műveikben élnek tovább, Jóhann Jóhannsson pedig ebben az értelemben garantáltan sokáig fog még velünk maradni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.