A Sötét Lovag - Kritika

|

Minden idők legmeghatározóbb képregényfilmje? Simán! Hogy a legjobb? Az egyik biztosan.

Mit lehet erről a filmről írni, amit az elmúlt években ne tettek volna meg kis millióan, a lehető legmesszemenőbbekig kielemezve karaktereit, sztoriját és filozófiáját? Nehéz újat mondani, ha csak azt nem, hogy Christopher Nolan ezzel a filmmel írta be magát véglegesen a filmvilág hallhatatlanjai közé és innentől számítva kizárólag nagyszabású filmeket képes csak forgatni, amelyek persze rendre túlmutatnak az adott műfaj keretein, vagy legalábbis kimagaslanak abból. A Sötét Lovag pedig okkal lett hivatkozási alap, filmtörténeti mérföldkő és nem kizárólag egy remek színész grandiózus mementója.

Hirdetés

Nolan egyébként nem volt könnyű helyzetben. A Batman: Kezdődik!-el ugyan visszaadta a köpenyes igazságosztó becsületét, amely a mozikban még nehezebben talált magának közönséget (legalábbis a későbbi Nolan opusokhoz képest), viszont DVD-n már egyre inkább felfedezték maguknak az emberek, ami már önmagában fokozott érdeklődést hoz magával, pláne ha tudjuk, hogy a legnagyobb nemezist kívánják újra előhúzni a kalapból. Joker pedig már ezt megelőzően hivatkozási alapnak számított, hiszen lehet azzal vádolni, hogy túlontúl ripacsra vette a figurát, de Jack Nicholson interpretációját azóta a műfaj egyetlen képviselőjének sem sikerült beérnie, vagy akár csak megközelítenie, így nem csoda, hogy minden név, aki csak szóba került a szerep kapcsán, megkapta a maga rivaldafényét. Szóba került a szerep kapcsán a rajzfilmekben a figurát megszólaltató Mark Hamillt éppúgy, mint a korábbi Batman, Michael Keatont is (ő legalább nem rég tényleg egy emlékezetes képregénygonosszal bővítette a műfajt), és a legesélyesebbnek Sean Penn tűnt, mígnem jött egy fiatal ausztrál, Heath Ledger, aki nem csak kiütötte a szerepből tapasztaltabb kollégáit, hanem elhivatottságával, profizmusával újabb hivatkozási alapot teremtett.

Persze Ledger megválasztását is értetlenül fogadták. Fiatal korából adódóan inkább még a szép fiút látták benne, semmint a színészt, hiába bizonyította rátermettségét a Túl a barátságonban. Aztán kijött az első előzetes, valamint az újságíróknak levetített első pár perc alapján alkotott vélemények, s már akkor tudta mindenki, hogy itt valami nagy dolog készül. Ledger Jokerét velőtrázóan félelmetesnek titulálták, a nyitányt pedig Michael Mann Szemtől szembenjéhez hasonlították, ami nem véletlen, hiszen Nolan a Szárnyas fejvadász mellett elsősorban ezt nevezte meg fő ihletforrásának (nem véletlen William Fichtner rövid kis epizódszerepe a nyitányban), miközben a képregényes alapokat a Hosszú Halloween és a Gyilkos tréfa szolgáltatták. Aztán mire az emberek feldolgozták volna, hogy itt tényleg valami pazar filmélmény készül, jött a tragédia: Ledger gyógyszer túladagolásban, mindössze 28 évesen elhunyt, amelyhez közvetve a színész maximalizmusa, a szerepre való felkészülése vezetett. Ezzel pedig a film súlya, a vele szemben támasztott elvárások csak még inkább megnőttek.

Azért tartottam fontosnak kiemelni ezt a nem elhanyagolható tényezőt, mert sokan úgy vélik a mai napig, hogy Ledger halála vezetett a film kirobbanó sikeréhez, majd a színész poszthumusz Oscar-díjához, de ez (szerény meglátásom szerint) a legkevésbé sincs így. Könnyedén egy kényszerű mementóvá válhatott volna a film, azonban Joker önnön jogán, minden felbukkanásakor uralja a vásznat, Ledger sajnálatos halála csak egy plusz árnyalatot ad az egészhez, miszerint pont akkor távozott el, mielőtt igazán elindulhatott volna a nagy színésszé válás útján. Már ha nem írta volna be magát ezzel a szereppel is végleg a nevét a legnagyobbak közé. Mert mit tagadjuk?! Ez elsősorban az ő filmje. Batman az előző részben megváltoztatta az erőviszonyokat: Gotham kilábalni látszik az őt fojtogató korrupcióból, a szervezetbűnözés visszaszorulóban, hála Batman és Gordon áldásos együttműködésének, akik harmadik félnek beveszik maguk közé az új kerületi ügyészt, Harvey Dentet, akiben Batman a törvényes utódját látja. Csakhogy Batman önmagában létrehozta a saját antitézisét Joker képében, aki megállíthatatlan erőként robog előre, pusztulást és romlást hozva magával, ami örökre megváltoztat mindent és mindenkit.

Akárcsak maga a film. Nolannek úgy sikerült hivatkozási alapot teremtenie, hogy közben betartotta a folytatások íratlan szabályát, tehát a "többet és nagyobbat" elvét is. Viszont nem is Christopher Nolanről beszélnénk, ha ez szigorúan csak a látványra szorítkozna. Nem. A rendező szépen továbbvitte az első részben megkezdett koncepciót és azzal kezdett el játszani, majd erre építve fel filmje tartópilléreit. Mi történik, ha a félelem nem mindenkivel szemben alkalmazható? Ha az illetőt nem érdeklik holmi ideológiák, a pénz, vagy a hatalom, hanem csak önmagában a káosz? Mi van akkor, ha a várt megváltás elmarad? Ha a lap, amire mindent feltettünk veszni látszik?

És a tét, a harc sokszor veszni látszik, mivel Joker maga a kiszámíthatatlanság és megbízhatatlanság (lásd. a különböző eredettörténeteit), amivel szemben mind az erkölcsös Gordon (Gary Oldman pozitív figuraként is remek), mind az erkölcsöt kezdetben végszükség esetén, majd elkeseredettségben felrúgó all american hero, Harvey Dent esélytelen, csak a mozdíthatatlan tárgyként funkcionáló Batmannek van ezzel szemben esélye, még ha ezért neki is kell áldozatot hoznia. A film pedig ennek a négy, igencsak összetett jelemnek a harcára épül, akik megpróbálnak minden általuk ismert eszközt bevetni a cél érdekében, és csupán az emberségük - avagy annak hiánya - szabhat határt annak, meddig hajlandóak elmenni.

Ugyanakkor itt jön be a Batman-filmek egyik állandó hibája, vagy inkább a hős morózus természetéből fakadó szükségszerűsége: a címszereplő a három másik figurához képest elsikkad, háttérbe szorul, hiába ő az egyik katalizátora az egésznek. Mivel az előző rész tényleg Batmanről szólt, így már előlehetett húzni a kalapból a markáns kontúrokkal rendelkező nemeziseket, akik ellensúlyozzák, voltaképp elhomályosítják a hős némaságát. Ezzel együtt hiába mesterien megszerkesztett mind narratíváját, mind karaktereit tekintve, temérdek kis epizóddal tarkítva az összképet, ezzel is élő, végletekig hiteles világot a vászonra festve, érzelmileg pont ez a legridegebb epizód mind közül. Rachel figurája hiába ütközési pont és motiváció egyszerre Wayne és Dent számára, és Maggie Gyllenhaal hiába jobb színésznő, mint a szerepet előzőleg alakító Katie Holmes, elvesztése - részben a színészcsere, részben a már említett precizitás okán - elsősorban Dent devolúcióját szolgálja, nézőként viszont érintetlenek maradunk, hiába Aaron Eckhart szintén pazar játéka.

Pont ezen kis apróságok miatt gondolom is azt, hogy a Sötét Lovag hiába megkerülhetetlen műremek, egy szemernyivel sem jobb elődjénél (amelyre nem kis részt épít), "csupán" másképp zseniális. A Kezdődik! elsősorban a szívünkre és a lelkünkre hatott, hogy mennyire tudjuk átérezni Batman keserű küldetéstudatát, míg ez arra a lényegesen komplikáltabb eszmére, hogy mennyire képes az ember megőrizni önnön moralitását a legkritikusabb pillanatokban is. Ez viszont bőven elegendő ahhoz, hogy mosolyt kanyarítson az arcunkra, ahányszor csak látjuk Nolan eme (közel) tökéletes kis bűvésztrükkjét és oda helyezzük nem csak a műfaj, hanem az egyetemes filmművészet halhatatlanjai közé egyaránt.

A Sötét Lovag

Kinek ajánljuk
  • Batman és filmrajongóknak!
  • Akik látni akarnak egy filmtörténeti jelentőségű gonoszt!
  • Akik szeretik, ha egy történet minél sokrétűbb!
Kinek nem
  • Akik az előző rész érzelmesebb tónusát várják viszont!
  • Akiknek ez már túlontúl reális, hiteles ábrázolás egy Denevérnek öltözött pasi és egy bohóc párviadalához!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!