A Tabu (Taboo) magyarországi sikere ékesen példázza, hogy nem csak friss sorozatok lehetnek népszerűek a streamingszolgáltatóknál. A Tabu alig került fel a Netflix kínálatába, és máris a hazai top 10-ben találhatta magát, dacára annak, hogy egy 2017-es sorozatról beszélünk.
Ez pedig nem véletlen. Aki esetleg beskatulyázta volna Tom Hardy-t a Venom kategóriájú szerepekbe, az kösse fel a gatyát. A könnyed, viccesebb, lazább szerepekben megszokott színész itt egy olyan sötét, szűkszavú, mindenkitől két, vagy inkább tizenkét lépés távolságot tartó, marcona karaktert hoz, méghozzá kiválóan, hogy szó szerint a leesett állunkat keressük tőle. Picit hasonló volt az élmény, mint Colin Farell esetében az Északi Vizeken című sorozatban.
A sorozat ebben az esetben is az 1800-as évek Londonjába, annak is a sötét, nem szívesen mutogatott sikátoraiba kalauzol minket. Mocsok, sár, mindenféle nemű és öltözékű prostik, alkoholisták, haramiák, koldusszegényen élő gyerekek, és még több sár… Az ember már-már azon gondolkodik, volt-e más is, mint sár ebben a Londonban. Néha ugyan fel-felvillan az arisztokrácia is, de annak is a romlott, feslett, korrupt oldala, nehogy a néző egy pillanatra is fellélegezhessen, és kidughassa az arcát a mocsokból. 1814-ben járunk, amikor is az évek óta halottnak hitt James Keziah Delaney (Tom Hardy) visszatér Londonba, hogy apja halála után érvényesíthesse a végrendeletben rögzített jogait. Igen ám, de a rá hagyományozott Nootka-öbölre igényt tart az akkoriban a világ urának számító Tiszteletreméltó Kelet-Indiai Társaság, az amerikaiak, illetve maga a Brit Korona is. Ebből adódik, hogy Delaney-nek minden irányból fedeznie kell magát, ha nem akarja, hogy örökre elnyelje őt a londoni sötétség….
James Delaney karaktere egyértelműen a sorozat húzóeleme. Sosem lehet igazán kiigazodni rajta. Ridegen kegyetlen, közben látszólag törődik a szeretteivel, de olyan gorombán, otrombán viselkedik velük is, hogy az ember nem is igazán tudja hova tenni. Mindvégig körüllengik a kérdőjelek. Mi történt vele pontosan Afrikában? Mi ez a spirituális-feketemágiás-vudus dolog? Mi van pontosan közötte és a féltestvére (Oona Chaplin) között? És még sorolhatnánk…
A sorozat durván nézeti magát. Kettős érzéseket hagy bennünk, mert James Delaney közel sem bánik kesztyűs kézzel az ellenségeivel - mi több, különös kegyetlenséggel végez velük, amit a készítők nem szégyellnek megmutatni nekünk. Mégis, az ember drukkol neki, mert akik ellen küzd, még romlottabbak, még mocskosabbak, és bár nem tudjuk pontosan, mi(ke)t követtek el az emberiség ellen, azt lehet sejteni, hogy nem keveset. A IV. György régens herceget megformáló Mark Gatiss is kellőképpen visszataszító ahhoz, hogy egy picit se zárjuk a szívünkbe. Jonathan Price brillírozik a Kelet-Indiai Társaság vezetője, Sir Stuart Strange szerepében. Külön kiemelendő a nemi identitását titkolni kényszerülő Godfrey-t megformáló Edward Hogg játéka. Delaney féltestvérét, Zilpha Geary-t Oona Chaplin hozza kiválóan, más kérdés, hogy Tom Hardy játékához mérve mégis, picit kevésnek tűnik.
Amennyire lehet tudni, a sorozat második évadát ugyan berendelték, azonban még nem készült el a következő 8 epizód forgatókönyve sem teljes egészében, így példátlanul hosszú ideig kell várni a második évadra - ha ugyan tényleg leforgatják valaha. Nekünk, akik a Netflixen most találkoztunk a sorozattal, talán kedvezőbb a helyzetünk, és lehet, hogy "csak" a megszokott, évadok között gyakran előforduló 1,5-2 évet kell várni, azonban aki 2017-ben látta az első évadot, az valószínűleg mostanra már meg is feledkezett arról. Pedig a második évad több szempontból is indokolt lenne. Egyfelől a Tabu-sorozat kiváló volt, mindenképpen új évadért kiált.
Másfelől pedig ezernyi kérdés maradt nyitva, kiváltképp Delaney múltjával kapcsolatosan, amit illene legalább részben megválaszolni. Ha valami hátrányt kellene "kötelező jelleggel" írni a sorozatról, akkor az ez lenne. Az ember mindig várja, hogy legalább egy kis morzsát kapjon a főhős sötét múltjából, ám azon kívül, hogy "borzalmas dolgokat tett", és ténylegesen sötét volt az a bizonyos múlt, nem igazán kapunk semmit.
Ennek ellenére mindenkinek erősen javasolt a sorozat, aki nem fél megmerülni a mocsokban, és egyszerre fogékony a misztikusabb történetekre, valamint arra, hogy a dolgokat azok nyers valójukban, kendőzetlenül mutassák meg, még ha azok oly' visszataszítóak is.