Hirdetés

Pilot: Blöff

|

Ha már Guy Ritchie sem tud régi önmaga lenni, akkor mit várunk a fiatalabb generációtól?

Hirdetés

Ugyan a brit fenegyerek éppen most tudhatja a magáénak a filmtörténelem egyik legnagyobb buktáját az Arthur Királlyal, azért a munkásságát továbbra is nagyon komáljuk, még ha jól ismert stílusát kicsit hozzáigazította is a tömegigényekhez, legvérmesebb rajongói legnagyobb bánatára. Kellett már valami, ami a régi Guy Ritchie-t idézi, londoni alvilággal, piti gengszterekkel és abszurd helyzetekkel, ezért főműve, a Blöff - a mai trendeket meglovagolva - átköltözött a kisképernyőre. És ugyan a pilot alapján messze nem ér fel az emlegetett klasszikushoz, mégis képes kivívni a szimpátiánkat.

Hirdetés

A Blöff sorozatverziójának legfőbb problémája, a kultikus elődnek való megfelelés gyakorlatilag három főszereplőjében kulminálódik is, ahogy próbálnak érvényesülni a modern korban és megfelelni a múlt elvárásainak. Csak míg Ritchie a klasszikus brit gengszterfilmek előtt próbált tisztelegni a maga könnyed, laza, videoklippes vágásaival és kisstílű figuráival, addig jelen esetben előtte tisztelegnek, és a kettő nem ugyanaz. Olyan, mint amikor egy történet mindig szóról szóra terjed, és közben elveszti eredeti jelentését és tartalmát. Szerencsére jelen esetben még nem tart itt a helyzet, de tény és való, hogy a Blöff erőtlenebb verzióját kapjuk meg a bevezetőben, amely azért számos lehetőséget rejt magában.

Már önmagában a londoni alvilág, és a benne élők nagyravágyása, pitiánersége is rengeteg lehetőséget rejt magában, pláne annak fényében, hogy ez eredeti mozi is már 17 éves. Azóta rengeteg minden megváltozott, de mintha a Blöff erről nem mindig akarna tudomást venni. Ezúttal is egy félresikerült bokszmeccs, a nagy suska és az e körül szerveződő bonyodalmak azok, amik mozgatják a szereplőket. Azonban hiába mímelik Ritchie stílusát pénz és/vagy érdemi tehetség híján nem több ez, mint mímelés: rettentő mód hiányoznak azok az ügyes, videoklippes megoldások, amelyek még jelenleg az Arthur királyban is működnek, de a 2000-es film akkori költségvetésén is megvalósíthatóak voltak, és abban még volt egy már akkor sztárnak számító Brad Pitt is, ebben meg egy már nem sztár Grint. És egyelőre humorában, karaktereiben is kevésbé hat frissnek, de az nem mondható el, hogy ne lennének kedvelhetőek.

Szerencsére a nagy igyekezetben a készítőknek hellyel-közzel sikerült újrateremteniük a klasszikus Ritchie-varázst. Elsősorban a már emlegetett triász az, akivel szimpatizálni lehet: a Ron Weasley szerepe után nehéz megszokni a borostás, bagózós, csokornyakkendős Rupert Grintet, de a szerepe testhezálló. A bűnöző apuka nyomdokain haladni próbáló Albert (Luke Pasqualino) és a bokszos kemény gyerek, Billy (Lucien Laviscount) is már a mai 20-as generáció képviselői és az ő összhangjuk, valamint néhány eltalált mellékszereplő az - mint például Dougrey Scott börtönben "senyvedő" bűnözője - ami miatt kedvelhető, ha nem is rajongható a széria.

Főhőseihez hasonlóan tehát egyértelműen a saját útját keresi még a sorozat a kezdeti szakaszában, de vélhetően lesz ez még jobb is, hiszen (sokak meglepetésére) már berendelték a második évadot, és az alapok alapján bizakodóak lehetünk, hogyha annyira méltó partnere a sorozat nem is lesz az eredeti filmnek, mint a Fargo esetében, legalább egy Halálos fegyver szintet megüt. Ha nem, akkor a nyuszi b*szhatja! Meg mi is.

A Blöff május 25.-étől látható a Viasat 6 műsorán!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.