Hirdetés

Portré: Jim Carrey

|

A gumiarcú nevettető drámája.

Hirdetés

A közbeszédben sokszor csak a gumiarcú nevettetőként elhíresült Jim Carrey 1962. január 17-én James Eugene Carrey néven látta meg a napvilágot a kanadai Ontarioban található Newmarket városában, a háztartásbeliként dolgozó édesanyja Kathleen Oram és a könyvelőként dolgozó Percy Carrey negyedik gyermekeként. A család felmenői között francia-kanadai, skót, sőt Írországból származó felmenőket is találni, így nem meglepő, hogy vezetéknevüket eredetileg "Carré"-ként használták. A legifjabb Carrey már kisgyermekként sem rejtette véka alá extrovertált személyiségét: ahol csak lehetősége nyílt rá, szinte megállás nélkül produkálta magát szinte bárkinek, aki hajlandó volt időt szánni a produkcióira.

Hirdetés

A kis Jim szórakoztatóipar iránti lelkesedése 10 éves korára akkorára rúgott, hogy az akkoriban nagy népszerűségnek örvendő The Carol Burnett Show-ba is elküldte a jelentkezését, mégis legelső valódi színpadi szereplésére egészen 15 éves koráig nem került sor, mikor is lehetőséget kapott a Torontóban található egyik stand-up klubban arra, hogy végre megmutathassa, mire is képes profi stand-up komikusként.

Carrey nem sokkal később otthagyta a középiskolát, hogy minden energiáját arra fordíthassa, amiben már ekkor is a legjobbak közé tartozott: vagyis tökélyre fejleszthesse többek közt olyan hírességeket sem kímélő paródiáit, mint James Stewart vagy Michael Landon. A kemény munkának természetesen meglett az eredménye, ugyanis 1979-ben végre maga mögött hagyhatta az egy évvel korábban a családja anyagi támogatására elvállalt takarítói állását, hogy Los Angelesbe költözve, a The Comedy Store-ban fellépve nem kisebb nevet nyűgözzön le tehetségével, mint Rodney Dangerfieldet, aki ezek után nem is volt rest Carrey-nek adni a nyitószám lehetőségét az évad hátralévő részében. Alig két évvel később, 1981-ben az ekkor még mindig csak alig 19 esztendős színész megkapta legelső tévéfilmes szerepét az Introducing Janet című produkcióban. Noha ezután több másik televízióba szánt filmben, valamint az 1984-ben adásba került The Duck Factory nevű sorozatban is munkát kapott, a nagy vásznon való debütálásra egészen az ugyanezen esztendőben bemutatásra került Utazó Koporsóig (Finders Keepers) kellett várnia.

Innentől aztán nem volt megállás, hiszen 1985-ben a Csak egy harapásban főszerepet, az 1986-os Francis Ford Coppola-féle három Oscar-díjra jelölt Előre a múltban pedig egy mellékszerepet sikerült megcsípnie, hogy aztán 1988-ban Jeff Goldblum oldalán, A földi lányok csábítók nevű vígjátékban nyújtott alakításával felkeltse a szintén a filmben felbukkanó színészkollégája, Damon Wayans figyelmét, aki ezután nem is volt rest beajánlani Carrey-t testvérének az éppen az In Living Color című szkeccssorozaton dolgozó Keenen Ivory Wayansnak. Valószínűleg az 1990-ben debütált szériában nyújtott lenyűgöző teljesítménye is közrejátszott benne, hogy 1994-ben megkapta a színészi karrierjét hosszú évek után végre ténylegesen beindító szerepét az Ace Ventura: Állati nyomozóban, ami után öt hónappal később máris egy másik hatalmas sikerként elkönyvelt alkotásban, egy bizonyos A maszkban játszott szintén főszerepet. Szintén az 1994-es esztendő terméseként látott napvilágot a Jeff Daniels-szel közösen összehozott Dumb és Dumber - Dilibogyók, mellyel Carrey élete legelső millió dolláros csekkét, nem kevesebb mint 7 millió dollárt tehetett zsebre. 

Az 1995-ös év Carrey számára a Joel Schumaer által dirigált, sokak szerint bűnrossz, míg mások szerint bűnös élvezetként is felfogható Mindörökké Batmanről, valamint az Ace Ventura: Hív a természetről szólt, utóbbi esetében a gázsi immáron 10 millió dollárra rúgott, viszont ez még mindig eltörpült az 1996-os A kábelbarátért kapott csekktől, amiért Carrey 20 millió dollárt tudott leakasztani a Sony fejeseitől. A kritikai és anyagi bukásként elkönyvelt A kábelbarát után Carrey 1997-ben a Hanta Boy-jal próbált javítani a renoméján, ám erre végül csak 1998-ban a Peter Weir által rendezett Truman Show-ban nyújtott drámai alakításával került sor, amiért az évi díjszezonban egy Golden Globe-díjjal lett gazdagabb. Mikor azonban kiderült, hogy az Akadémia nem tartotta érdemesnek az Oscar-díjra való jelölésre, Carrey a tőle addigra már megszokott humoros stílusban kissé kiakadt az Akadémia tagjaira, amiért - ahogy ő fogalmazott - azok meglehetősen szűklátókörűen állnak a munkájukhoz. 

A 98-as Truman Show után 1999-ben Carrey egy újabb csodálatos drámai alakítással jelentkezett az Ember a holdonnal, ahol a legendás komikus Andy Kaufman bőrébe bújt, mely ugyan egy újabb Golden Globe-díjjal jutalmazta, talán mondanom sem kell, az Oscar ezúttal sem került elérhető közelségbe. Két nagyszerű drámai alakítással a háta mögött 2000-ben a színész mondhatni visszatért a komikusi vénájához, az Én, és én, meg az Irén, valamint a Ron Howard kezei közül kikerült, mai napig szintén klasszikusnak tekinthető A Grincs-csel, majd a 2003-ban a Morgan Freemannel közösen összehozott A minden6ó-val. Újabb drámainak mondható alakításra azonban egészen a 2004-es Andy Kaufman által írt Egy makulátlan elme örök ragyogásáig voltunk kénytelenek várni. Ugyan ebben az évben Carrey a mára kissé elfeledett Lemony Snicket - A balszerencse áradásában Olaf grófként hozta a tőle már megszokott komikusi vénáját, hogy ezután 2007-ben a 95-ös Mindörökké Batman! után ismét együtt dolgozzon Joel Schumacherrel a 23-as szám címre keresztelt meglehetősen nyomasztó thrilleren. 

Carrey a karrierje szempontjából kissé szokatlan kitérő után 2008-ban egy újabb komédiával, a Peyton Reed által rendezett az Igenemberrel visszatért a vígjáték műfajához, hogy ezután 2009-ben ezúttal csak szinkronhangként minden idők talán legismertebb karácsonyi történetében - ezzel együtt pedig egy újabb méltánytalanul alulértékelt animációs filmben -, a Karácsonyi énekben működjön közre. A 2011-es Mr. Popper Pingvinjei, majd a 2013-as Ha/Ver 2, nem utolsósorban pedig a 2014-ben bemutatott Dumb és Dumber Kettyó nem kifejezetten pozitív fogadtatása után Carrey néhány évre visszavonult a színészettől, hogy legkedvesebb hobbijának, a festészetnek élhessen, amelyről 2017-ben egy hatperces dokumentumfilm is készült, I Needed Color címen. A színészethez való visszatérésére azonban csak a 2018-ban bemutatott, két évadot megélt Most nevess! című drámában került sor, hogy aztán 2020-ban a Sonic, a sündisznóban Doktor Robotnyikként végre bekövetkezzen az, amire oly sok rajongó oly régóta várt: vagyis hogy Jim Carrey végre ismét teljes erőbedobással, na meg nem kevés odaadással nevettessen meg kicsiket és nagyokat egyaránt. Pont úgy, ahogyan régen is tette.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.