Nincs az az ember, aki ne ismerné Clint Eastwood nevét. Akár színészként, akár rendezőként gondolunk rá elsősorban, számtalan zseniális és kihagyhatatlan alkotás szerepel a filmográfiájában, amiket ténylegesen nem lehet egy legyintéssel lerendezni. Emiatt, na meg persze amiatt is, mert ma ünnepli a kerek 90. (!!) születésnapját, összeszedtünk Eastwoodról tíz olyan dolgot és érdekességet, amiket talán nem tudtatok róla.
Az első filmszerepe
Aki jártas a filmtörténetben, Clint Eastwood legelső filmszerepére kapásból rávágja, hogy az Egy markényi dollárért - ami sajnos, nem tekinthető túlontúl igaznak. Már a hivatalos iMDb honlapján is fel lett tüntetve, hogy a legelső szerepe A fekete lagúna szörnye 2: A lény bosszúja című ZS kategóriás horrorfilmben volt (RetroShock! rajongók előnyben). Ám ehhez kénytelen-kelletlen meg kell említeni, hogy nagyon sokáig se a film stáblistájában, se az iMDb oldalán nem szerepelt a neve.
Színész és rendező mellett zenész is
Akik szemfülesek a filmek közben és még a stáblistákat is büszkén végigülik, azok sokszor észrevehették, hogy egy-egy Eastwood-mozinál nem csak a rendező, a színész vagy éppen a produceri szakasznál van feltüntetve a neve, hanem a zenei kategóriáknál is. Már az 1964-es Egy markényi dollárért filmben is segédkezett ennél a részlegnél, azóta pedig a legtöbb filmjének ő szerezte az egészet (többedmagával). Például a Titokzatos folyónak, a Millió dolláros bébinek, A dicsőség zászlajának, az Elcserélt életeknek vagy éppen a J. Edgarnak.
Ő lehetett volna James Bond vagy Superman
Ma már csak összeráncolnánk a homlokunkat, ha meghallanánk azokat a párosításokat, hogy Clint Eastwood James Bond vagy Superman is lehetett volna. Pedig így van, mindkettő szerepet felajánlották neki karrierje legelején, ám rendre vissza is utasította őket. Bondot azért, mert a karakternél szem előtt tartotta azt, hogy a dupla nullás ügynököt csak brit színész játssza el, a szupermanusnál meg egyszerűen nem szimpatizált a karakterrel. Elmondása szerint hozzá mindig azok a figurák illettek, akik ennél sokkal földhözragadtabbak voltak. Mindkét esetben abszolúte igazat kell adnunk neki.
Túlélt egy repülőgép-szerencsétlenséget is
Még jóval a színészi karrierje előtt Eastwood rengeteg különféle munkában kipróbálta magát, hogy ne haljon éhen. Ilyen volt például a strandi úszómesteri pozíció vagy éppen a katonaság. Persze utóbbi kapcsán nem gyalogos vagy bármilyen rangú militarista volt, hanem úszómesterként, vízimentőként és úszásoktatóként szolgált az amerikai seregben az 1950-es évek tájékán (vagyis a koreai háború idején). Minderre a tudására szüksége is volt, hiszen miközben egy Douglas AD bombázó fedélzetén utazott másodmagával, a repülőgépből kifogyott az üzemanyag és zuhanni kezdett. Végül az óceánba csapódott Point Reyes (Kalifornia) közelében, ám a szárazföld még messze volt. Eastwoodnak, miközben segítette a pilótát is, közel három mérföldet (majdnem öt kilométer) kellett úsznia, hogy partot érjen, de végül se neki, se a másik férfinak nem esett baja.
Görcsösen szeretett volna játszani Billy Wilder filmjében
Manapság kissé szokatlannak tűnik, hogy egy olyan ikon, mint Clint Eastwood majdnem könyörögjön egy filmes szerepért, de tényleg ezt történt pályája elején. Anno 1954-ben (tíz évvel Sergio Leone nagy hatású westernfilmje előtt) a színész még sehol sem volt, próbált betörni Hollywoodba. Mikor meghallotta, hogy Charles Lindbergh-ről, a híres/hírhedt pilótáról maga Billy Wilder (Van, aki forrón szereti) készít mozifilmet, egy számára nagy lépésre szánta el magát. Kvázi kérő-könyörgő levelet írt az író-rendezőnek, hogy hadd játszhassa el ő Lindbergh szerepét (akinek neve később egybeforrt a gyermekének tragikus halálával). A film végül 1957-ben jelent meg A St. Louis-i lélek címmel, és Wilder a kor akkori nagy sztárját, Jimmy Stewartot választotta a szerepre.
Felbontották vele a szerződést az ádámcsutkája miatt
1959-ben történt az eset, ami Eastwood karrierjében hatalmas szerepet játszott, de nem úgy, ahogy gondolnátok. Ő és kollégája, Burt Reynolds (Boggie Nights) leszerződtetett színészek voltak az Universalnál. Ám ebben az évben mindkettőjüket borzasztóan bagatell, blőd hülyeségek miatt kirúgták. Reynoldsot amiatt, mert "nem tudott színészkedni", Eastwoodot pedig amiatt, mert nagy volt az ádámcsutkája (más néven gégefő pajzsporc). Nem vicc, tényleg így történt. Erre Reynolds azt mondta neki, hogy "Tudod, te igencsak ráfaragtál, hiszen én még meg tudok tanulni színészkedni, de te nem tudsz megszabadulni az ádámcsutkádtól." Ez valahogy nekünk, nézőknek egyik filmjében sem tűnt fel eddig.
A Rossz Lépések Produkciós Cége
Mára már köztudott, hogy egy darab filmklasszikust sem tiszteltek a gyártása alatt, mindössze a beharangozásakor; ezeknek a pozitív megítélését és az alkotóknak kijáró tiszteletet csak jóval később, a bemutatásuk után kapták meg. Nincs ez másképp Sergio Leone már annyit emlegetett westernjével, az Egy markényi dollárért mozival sem. Rengetegen lenézték ezt a filmet, becsmérelték, a sárga földig lehordták (leginkább a vasalt inges John Wayne-westernek rajongói), pedig akkor még meg sem jelent. Magának Eastwoodnak meg is mondták, hogy ha aláír Leone filmjéhez, az egy méretes rossz lépés lesz a karrierjében. Aztán persze semmi sem következett be ezekből az öblös rosszallásokból, de a színész nem akarta annyiban hagyni ezt az acsarkodást. Spanyolul a rossz lépést "malpasóként" fordítják. Eastwood produkciós cégének a neve pedig Malpaso Productions lett. Ügyes és kreatív visszavágás!
Azért kapta meg Piszkos Harry szerepét, mert Frank Sinatra béna volt
A tizedes háreme, a Coogan blöffje és az egyik személyes kedvencem, a Szökés Alcatrazból mellett Don Siegel rendező még egy nagyszerű és rendhagyó filmet tett le az asztalra Eastwoodal a főszerepben, a Piszkos Harryt (több közös projektjük is volt, de ezek a leginkább kiemelendőbbek). Az 1971-es film címszerepére sokan voltak kiszemeltek (olyanok, mint Robert Mitchum vagy Steve McQueen), ám a stúdió végül az énekes Frank Sinatrát tartotta befutónak. Aztán ő is kikerült a képből, helyére pedig egy telefonhívás után jött Eastwood, aki persze rákérdezett, mi volt Sinatrával a gond, mire azt a választ kapta, hogy "valamilyen baja volt a kezének, ezért nem tudta rendesen megfogni a pisztolyt". Ahogy mindenki más, úgy Eastwood is furcsának találta ezt a megfogalmazást, de nem kérdezett többet… illetve csak még egyet: "szerencsésnek érzed magad, fafej?".
A transzcendentális meditáció
Manapság a transzcendentális meditáció fogalmát teljesen jogosan összekötötték David Lynch nevével, hiszen ha valaki egy olyan kreatív, bőr alá kúszó jelenetet képes lekreálni az álmából és a meditációjából, mint a Twin Peaks második évadzárós Vörös Szoba szekvencia, akkor már tényleg nincs több kérdés. Ám Lynch mellett maga Eastwood is ezt a meditációfajtát űzi - már vagy 40 éve mindennap. És elmondása szerint az ezzel járó nyugodtság és kiegyensúlyozottság nagyban befolyásolta a munkamorálját és a rendezői stílusát is. 2011 óta pedig a háborúkból hazatérő poszttraumás stressz zavarban szenvedő katonáknak való alapítványt is támogatja.
Általában egyszer veszi fel a jeleneteit
A végére hagytuk az egyik legérdekesebb tulajdonságát Eastwoodnak, nevezetesen azt, hogy ellentétben rengeteg-rengeteg rendezőkollégájával, ő az esetek többségében egy jelenetet egyszer vesz fel. Emellett nem használ storyboardot, nem változtatja meg forgatás közben a forgatókönyvet, sőt még csak nem is ordibálja azt, hogy "tessék!" vagy hogy "ennyi!". Mivel ő karrierje elején westernfilmekben szerepelt, ott pedig sok lóval is forgattak, az ő hallásuk miatt nem lehetett folyton ordibálni a rendezői tölcsérbe, mert akkor megijedtek volna. Eastwood ezt eltanulta, és sokkal halkabban, szinte már a színész mögött suttogva mondja azt, hogy "na, gyerünk, csináld a dolgod" vagy hogy "menjünk tovább". Például Matt Damon (Invictus - A legyőzhetetlen), mikor kérlelte Eastwoodot, hogy vegyék fel újra a jelenetét, mert ő nem érezte jónak, akkor a színész-rendező csak ennyit felelt a maga stílusosságában: "miért, hogy rabold mindenki idejét vele?".
+1: Az ikonikus poncsó
Ráadásként még egy megmosolyogtató érdekesség: Sergio Leone 1964-től 1966-ig tartó Dollár-trilógiája (Egy markényi dollárért, Pár dollárral többért és A Jó, a Rossz és a Csúf) alapjaiban változtatta meg a western műfaját. Eastwood nevenincs karaktere pedig mindhárom filmben ugyanazt a poros, gyűrött és felettébb kopottas poncsót viseli, ami mára már egybe is nőtt ezekkel a filmekkel. Az érdekesség ezzel kapcsolatban pedig az, hogy a színész-rendező egyszer sem mosta ki a poncsót - azóta sem tette. Relikviaként őrzi házában, de még ha kényszerítenék, akkor se mosná ki. Azért néha örülünk, hogy nem az 1960-as években találták ki az illatpermetezős 4DX technológiát…
Adódik a kérdés, nektek melyik a kedvenc Clint Eastwood filmetek?