Színész és színész között is van különbség. Akad olyan aktor, aki szinte minden szerepét egyazon arccal, ugyanazokkal az eszközökkel játssza el, aztán van az a szakmabeli, aki minden filmben azon van, hogy más és más arcát mutassa a világ felé. Őket nevezzük igazi, nagybetűs színésznek (persze nem lenézve azon társaikat, akik minimalista eszköztárral dolgoznak), ők átalakulásukkal mindig képesek megdöbbenteni minket, mindig képesek meglepetést okozni és izgatottan várjuk a következő projektjüket, ahol ismét valami másba kezdenek. A továbbiakban összeszedtünk Nektek 10 olyan színészt/alakítást, amelyek arra szolgáltak bizonyságul, hogy az adott színész/színésznő képes arra, hogy egy szerep kedvéért levetkezze manírjait és totális átalakuláson menjen át - ezzel kvázi tisztelegve Lee Strasberg (a "method acting" Mestere) emléke és hagyatéka előtt.
Sylvester Stallone (Cop Land)
Ha magunk elé képzeljük a nyolcvanas-kilencvenes évek legnagyobb akcióhőseinek egyikét, akkor egy tökéletesre kisportolt alakot látunk magunk előtt. Hatalmas izmokat, kockahasat, kemény tekintetet, amivel ketté szel egy betontömböt. Na, ezt a róla kialakult imázst szerette volna legalább egy film erejéig semmissé tenni Sylvester Stallone, amikor elvállalta a Cop Land főszerepét. Mivel szerette volna, ha a nézők ismét színészként tekintenek rá és nem egy élő akciófiguraként, a sztár hízókúrába kezdett és Freddy, a félénk, fél fülére süket és szűkszavú seriff szerepének kedvéért 14 kilót szedett fel magára. Az eredmény önmagáért beszélt: Stallone pályafutása egyik legjobb alakítását nyújtotta a James Mangold által rendezett, Délidőt idéző zsarufilmben, mely egyébként nem kis szó ha hozzávesszük, Robert De Niróval és Harvey Keitellel játszott egy vásznon. Végre nem Sly-t, a SZTÁR-t láthattuk, hanem Sly-t a komoly SZÍNÉSZ-t, aki nem fél a kihívásoktól és nem fél a kockázatoktól.
Robert De Niro (Dühöngő bika)
És ha már kockázatok, hát Robert De Niro aztán végképp nem arról híres, hogy kerülné őket. Pláne nem fénykorában és pláne nem akkor, ha épp Martin Scorsesével dolgozott együtt. A Dühöngő bika Jake LaMotta profi bokszolóról szól, akinek karrierjét nagyléptékben veszi végig a film, de ami lényeges, hogy megismerjük őt magát, mint embert, akinek heves dühkitöréseinek levét általában saját közvetlen környezete itta meg. La Motta szerepében De Niro pályafutásának egyik legdöbbenetesebb és legzseniálisabb átváltozását hajtotta végre: az idősödő, bokszolói pályafutása utáni LaMottát 27 kiló súlyfelesleggel játszotta el, ami lássuk be, tényleg nem semmi. Főleg ha hozzávesszük, hogy a karrierje csúcsán lévő sportolót szálkavékony testalkattal formálta meg. Egy filmen belül ennyit változni, na ez a nem semmi. Meg is lett az eredménye, máig Scorsese egyik legnagyszerűbb alakításaként gondolunk a filmre, ami pedig De Nirót illeti, hát ő is büszkén teheti ki a képzeletbeli polcra ezt az alakítást.
Cate Blanchett (I'm Not There - Bob Dylan életei)
Oké, ez érdekes lesz. Emlékeztek még arra a 2007-es Todd Haynes-filmre, ami Bob Dylan életéről szólt és hat különböző korszakát mutatta meg a művésznek hat különböző színész segédletével? Az egyik szegmensben nem más, mint Cate Blanchett bújt az évtizedek alatt megannyi stílus- és külsőbeli változáson keresztül ment Dylan bőrébe - és tette azt úgy, hogy valószínűleg így utólag visszagondolva az ő alakítását tartja mindenki a legbravúrosabbnak (pedig volt itt Bale, Ledger, Gere is). Nem véletlen. A színésznő olyannyira parádés játékkal gazdagította a filmet, olyannyira magáévá tette Dylan beszédstílusát, kéz- és arcmimikáját, hanglejtését, hogy úgy kellett emlékeztetnünk magunkat a film során arra, hogy "álljunk meg egy percre", itt Cate Blanchett-et nézzük éppen. Ennyire átváltozott. Ja és, mindehhez hozzá kell tegyük, hogy a filmben ugyanazt a szmokingot viselte, mint Dylan '65-ben.
Tom Cruise (Trópusi vihar)
Sokan már épp kezdtek ráunni a mindig makulátlan mosolyt villantó Cruise-ra szcientológiai kirohanásai és egyéb publikus tevékenységei okán, pedig tudhatták volna jól, hogy a színész szerepválasztásai igen változatosak, szeret nagy nevekkel dolgozni (Spielberg, példának okáért) és szereti a művészi kihívásokat. Egy valamit azonban egészen 2008-ig nemigen láthattunk tőle (talán az Interjú a vámpírral-beli szerepe kivételével), az pedig a fizikai átalakulás. Hát, a Trópusi vihar-ban ezt is megkaptuk. Cruise a dagadt, kopaszodó, enyhén szólva trágár és bunkó stílussal rendelkező filmmogult, Les Grossman-t formálta meg, akit azóta is Ben Stiller komédiájának egyik legjobb pontjaként emlegetnek sokan. A színész persze a fentebb felsorolt személyekkel ellenben nem hízott meg és nem is borotválta le a fejét kopaszra, de épp elég volt őt kipárnázni és kopaszparókát húzni a buksijára, máris ő lett az, aki szépen elküldte az anyjába (finoman fogalmazva) a túszejtőket a film egyik legemlékezetesebb jelenetében. Cruise ritkán vetkőzik ki ennyire magából - itt megtette, kitombolhatta magát kedvére a mi legnagyobb örömünkre. A karakter spin-off filmjét azóta is várjuk és várjuk. De hiába...
Jake Gyllenhaal (Éjjeli féreg)
Gyllenhaal-t már az Éjjeli féreg előtt is szerettük színészként, de igazán a gátlástalan, gerinctelen médiageci szerepében kezdtük el igazán tisztelni őt. A szerep kedvéért jópár kilót leadott magáról, a forgatás alatt alig evett, de ez csak segített abban, hogy egyrészt ő még jobban alá tudjon merülni a karakterben, másrészt, hogy mi magunk is még ijesztőbbnek érzékeljük őt. Karikás szemek, beesett arc, vézna testalkat, mániákus tekintet - simán elhittük volna neki még azt is, hogy egy jó sztori érdekében a saját anyját is felkoncolná. Partnere René Russo egyébként aggódott is iránta, de azt is elismerte, hogy elképesztő átalakuláson vitte keresztül saját testét.
Dustin Hoffmann (Aranyoskám)
Sydney Pollack 1982-es, ragyogó komédiájában Dustin Hoffman egy éppen munka nélkül maradt színészt formál meg, aki arra vetemedik, hogy női gúnyába bújik - hátha ilyen módon jobb esélye lesz arra, hogy szerepet kap. Érdekes alapvetés, még érdekesebb az, hogy mind Dustin Hoffman, mind pedig a Dustin Hoffman által játszott karakter meglehetős hitelességgel és átéléssel tette magáévá a női szerepet. (mármint a női szerepben tündöklő férfi szerepet). Olyannyira, hogy a forgatás ideje alatt megviccelte José Ferrer színészt azzal, hogy Dorothy Michaels-ként mutatkozott be neki és megkérdezte, szeretne-e egy kis furulyázást. A színész értetlenül állt és nemleges választ adott neki, de pár pillanattal később a rendezői asszisztensre nézett és megkérdezte: "Ki ez az alja nőszemély?". Egy évvel később tudatta vele Hoffman, hogy ő bizony meg lett viccelve. A színész annyira elmerült a nőiségben, hogy olyankor tényleg teljesen más ember lett belőle, kollégái szerint jobb fej volt nőként, mint amilyen férfiként.
Robert Downey Jr. (Trópusi vihar)
Azt hittétek kihagyjuk a method acting egyik legnagyobb figuráját, Kirk Lazarust? Az Aranyoskám után itt egy újabb példa a meta-methodra, ismét egy színészt láthatunk, aki belebújik egy színész bőrébe, aki belebújik egy fekete bőrű karakter bőrébe. Na de úgy ám, hogy csúcsra járatja az átváltozás művészetét és orvosi úton egyenesen átfesteti a bőrét feketére, hogy aztán az alakítása tökéletes legyen. A szerepből persze ezek után az istennek nem esik ki. Mindig benne marad. De hát az igazán jó színész ismertetőjegye éppen ez, nem? Kirké mindenképpen. Ő pedig tényleg szakmájának egyik legjobbja.
Renée Zellweger (Bridget Jones naplója)
Csak hogy a mozgóképen szereplő szingli hölgyek egyik legnagyobb alakja se maradjon ki, hát emlékezzünk meg Zellweger kisasszony színészi alakításáról is. A Jerry Maguire-ben népszerűségre szert tett színésznő az önsorsrontó életmódot folytató, két férfi között billegő és dönteni képtelen harmincas éveit taposó nő szerepe kedvéért bizony fel kellett szednie néhány kilót - annak érdekében, hogy hitelesen formálja meg a bánatát csokiba fojtó Jones-t. Annyira jól sikerült a truváj, hogy azóta is a karakterrel azonosítjuk a színésznőt.
Daniel Day-Lewis (Vérző olaj)
Daniel Day-Lewis napjaink egyik legjobb színésze. Pont. És amennyire remek aktor ő, olyannyira megválogatja azokat a filmeket, amikben szerepet vállal, így csak nagyon ritkán nyúl mellé és bukkan fel olyan felejthető munkában, mint amilyen mondjuk a Kilenc volt. De most ne is beszéljünk arról, beszéljünk Paul Thomas Anderson mestermunkájáról, a Vérző olaj-ról. Mely filmben Day-Lewis egy mizantróp olajbányászt alakít, aki fiával próbál szerencsét egy kisvárosban. Daniel Plainview félelmetes karakter, ezzel egybehangzóan a színész alakítása is félelmetes. A bajusz, a hanghordozás (amit régi hangfelvételek alapján, John Huston rendező hangját tanulmányozva dolgozott ki), a mozgás és minden arra utalnak, hogy amennyire tudott, elveszett a figurában. A rendező szerint nagyon a forgatási szünetekben sem szűnt meg Plainview lenni, az utolsó jelenet felvételekor pedig lényegében halálra rémítette a partnerét alakító Paul Danót, mikor tényleg elkezdte hajigálni azokat a tekebábukat és a bowling-golyót. De mindez meg is látszik a végeredményen: ha valaki nem látott még filmet a színésztől és kíváncsi arra, mire képes, hát annak érdemes ezzel kezdenie. Csodálatos és egyben félelmetes, amit itt művelt színészet címszó alatt.
Christian Bale (A gépész)
Végezetül álljon itt pár sor Christian Bale-ről és embertpróbáló átalakulásáról Brad Anderson filmjében, A gépész-ben. Trevor Reznik álmatlanságban szenvedő gyári munkásként 28,5 kilót fogyott, hogy 54 kilósan álljon kamera elé. Ez az orvosok szerint meglehetősen veszélyes és kissé meggondolatlan vállalkozás volt a színész részéről, hiszen ezzel 9 kilóval csúszott le a táplálkozási szakértők szerint javasolt értékről. A hónapokig csak kávén és almán vegetáló színész számára az igazi kihívás csak ez után jött: visszaszedni a kilókat, melyektől megszabadult, pluszban pedig izmokat is növeszteni. A Batman: Kezdődik forgatása ugyanis záros határidőn belül kezdetét vette. Senki nem mondta, hogy a színészek élete fenékig tejfel.
Most pedig Ti jöttök! Nektek melyik a kedvenc filmes átváltozásotok? Mely színészeket hagytunk ki, akik szerintetek elfértek volna a listán valamely alakításukkal?