60 éves a filmzeneszerzés rocksztárja, Hans Florian Zimmer, aki John Williams mellett a legtöbb embert tudja megszólítani az aláfestéseivel. Olyanokat is, akik nem feltétlenül érdeklődnek a műfaj iránt. Nyilván adná magát, hogy összefoglaljuk az életét és hangzásának az egyediségét, de erre ott van akármelyik tetszőleges Wikipédia szócikk, a legjobb 10 művét pedig fél éve összeszedtük, és most úgyis netszerte sorakoznak a hasonló összeállítások. Na de mi a helyzet a tanítványaival? Köztudott, hogy Zimmer elég jól bevált csapattal dolgozik együtt, akik közül sokan már saját önálló utakra léptek. Van, akinek nem sikerült kifejezetten eltérnie a Zimmer által kialakított, elektronikus, könnyen fülbemászó, ritmikus hangzástól, de olyan is akadt, aki abszolút megtalálta a saját hangzását, azonban ha nem Zimmer patronálása alatt próbálgatta volna a szárnyait, talán sohasem jutott volna olyan lehetőségekhez, mint amilyenekhez, mi pedig rettentő szórakoztató, avagy maradandó filmzenékkel lennénk kevesebbek. Jöjjön most 10 olyan szerző, akik önállóan is sikereket értek el, de nem feltétlenül maradtak talpon, mégis rengeteg emlékezetes dallammal járultak hozzá a filmművészethez.
10. Junkie XL
Kezdjük egy kicsit máris egy kakukktojással, ugyan a hol Junkie XL, hol Tom Holkenborg, hol mindkettő névvel futó (ex)DJ már szép karriert tudhatott magának azelőtt is, mielőtt belekóstolt volna a filmzenék világába, hiszen a "Little Less Conversation" című Elvis átirata folyt a csapból is a 2000-es évek elején (az Ocean's Elevenben is felcsendült), ahogy a Frank Sinatra féle "This Town" remixe is remekül sikerült az egyébként felejthető Szeretettel Párizsból előzetese alatt.
Talán jobban is jártunk volna, ha marad a DJ-pultnál, vagy nem szalad el vele annyira a ló, hogy pár évnyi karrierépítés után már YouTube videókban hosszasan lamentáljon a filmzeneszerzés összetettségéről, miközben még a nála tehetségesebb és elismertebb komponisták sem vetemednek erre. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy hiába pukkadt ki azóta a Junkie XL lufi, a 300: A birodalom hajnalával és különösen a Mad Max: A harag útjával rengeteg mindenkinek vívta ki a szeretetét, és jól jött Zimmernek a segítsége az olyan szuperhős moziknál, mint A Sötét Lovag: Felemelkedés, az Acélember és a Batman Superman ellen, valamint A csodálatos Pókember 2. Zenéiben elsősorban az ütős hangszerek, a dinamika dominál, és ilyenkor van igazán elemében, pedig egyik első munkája, a Paranoia című techno-thrillerhez készült aláfestése mutatja, hogy tudna ő többet is, ha akarna.
9. Steve Jablonsky
Ugyanez igaz Jablonskyra is, aki az utóbbi években mintha elkezdett volna a fejlődés útjára lépni, legalábbis a Pain & Gain és a legutóbbi két Transformers zenéje is erre enged következtetni.
Ha pedig már szóba kerültek az Autobotok: Jablonsky vitathatatlan érdeme, hogy Michael Bay első csimm-bumm cirkuszához olyan zenét szerzett, amely azóta is sokak kedvence, az album pedig (nem digitális formában) gyakorlatilag még mindig beszerezhetetlen, amit a nagy sikerre való tekintettel adtak ki, mivel eredetileg nem tervezték. Pedig a Zimmer alatt többször is segédzeneszerzőként tevékenykedő Jablonsky nem csinált mást, csak Zimmer legjobb műveiből szemezgetett, azt viszont rettentő szórakoztatóan. Ez annyira bevált, hogy azóta is ezt ismételgeti, akkor is, ha nem feltétlenül kéne (pl.: Gengszterosztag), viszont hírnevét is ennek köszönheti és akik miatta figyeltek fel a filmzenékre, azóta is abban reménykednek, hogy Optimus Fővezérék első kalandjához hasonlatos művel rukkol elő. Ez viszont egyelőre várat magára.
8. Henry Jackman és Matthew Margeson
Most egy kicsit csalok ugyan, hogy rögtön két, jóformán elválaszthatatlan szerzővel hozakodtam elő, de ebből a szempontból hasonló eset Jackman is, aki szintén Zimmer kezei alatt kezdett igazán belekóstolni a szakmába (pl. A Karib-tenger Kalózai), hogy aztán animációs filmek felejthető zenéi (Micimackó, Szörnyek az űrlények ellen) után nagyot robbantson az X-Men: Az elsők zenéjével, amiből azóta is él.
Ehhez persze az is kellett, hogy a rendező Matthew Vaughn a korábbi komponistája, Ilan Eshkeri helyett rábízza a feladatot és jelezze milyen egyszerű Magneto-témát akar (Jackman értetlenkedett is, hogy az eredetileg nagyszabású témájának miért csak a veleje maradjon meg), viszont ez annyira bevált, hogy Vaughn azóta is rá (valamint a következő versenyzőre) bízza filmjei zenéit. Vaughn értő kezei nélkül már szemmel láthatóan a szuperhősök világában sem találja a helyét, noha a két Amerika Kapitány zenéjének voltak érdekes, mindenképpen maradandó pillanatai...
Azonban ehhez vélhetően több köze volt a kezdetben csak Jackman segédzeneszerzőjeként, manapság pedig egyre gyakrabban (Kick-Ass 2, Kingsman 1-2) társszerzőjeként feltüntetett Margesonnak. Mértékét tekintve egyelőre nem annyira (túl) foglalkoztatott, mint Jackman, de az eddigiek alapján nagyon úgy tűnik, hogy ő a tehetségesebb, vagy legalábbis érdemi karaktert ő ad ezeknek a score-oknak.
Még ha ezek nem is egyediek, Margeson jól hallhatóan ügyesen tud tisztelegni más szerzők munkássága előtt. Erre a Kingsman - A titkos szolgálat John Barry James Bond zenei DNS-ét idéző mellett két tavalyi munkája is jó példa. A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeiben olyan zenét varázsolt Tim Burton filmje alá, amelyet a kultrendező állandó komponistájának, Danny Elfmannek sem sikerült jó ideje (ebben persze Burton filmjeinek zenéin közreműködő Mike Higham-nek is vastagon benne volt a keze), míg az Eddie, a Sas esetében pont a Mester Zimmer Jég veled! című munkájának a párját alkotta meg, retro szintipop dallamokkal, amelyben persze a történelmi és filmes hasonlóságok is közrejátszottak. Hogy mennyire tud élni a lehetőségekkel, az még persze kérdéses, de pont a fenti munkái miatt nagyobb jövő néz ki számára, mint a jelenleg agyon foglalkoztatott Jackmannek.
7. Mark Mancina
Mancina egyike volt azoknak a szerzőknek, akik elsőként bontogathatták szárnyaikat Zimmer patronálása alatt a 90'-es években, mára azonban jóformán teljesen eltűnt a térképről és csak nagy ritkán hallat magáról a Yes együttes egykori billentyűse.
Akkor viszont a zene is kiemelt szerephez jut, mint például a tavalyi Vaiana, vagy még korábbról A szeretet szimfóniája. Az ezredforduló környékén viszont az akcióműfaj egyik nagy reménységének tűnt olyan filmek aláfestésével, mint a két Féktelenül mozi, vagy a Bad Boys és a Twister, amelyek remekül ragadták meg az akkoriban Zimmer által behozott modern hangzást, de mint a példa is mutatja, hosszútávon ez kevésnek bizonyult.
6. Benjamin Wallfisch
Egy meglepően friss név is szerepel a listán, méghozzá rögtön a középmezőnyben, de ennek is megvan az oka. Wallfisch szintén rengetegszer segít be Zimmernek egy-egy zenéjébe - hogy mást ne mondjunk: a Batman Superman ellen Lex Luthor témáját közösen jegyzik - azonban többször is megmérette már magát önállóan és ezekből kitűnik az is, hogy hangzásvilága valójában sokkalta messzebb áll Zimmerétől, mint a legtöbb listán szereplő kollégájáé.
Erre már korábban is akadt bizonyíték, mint például a Dan Stevens főszereplésével készült Summer in February James Hornert idéző aláfestése, ugyanakkor sokan idén kaphatták fel először a nevére a fejüket, ráadásul a horror három többé-kevésbé neves képviselőjének a képében. Ezek közül mindenképpen kiemelkedik Az egészség ellenszere fülbemászó, gyerek vokállal kísért score-ja, de sem az Annabelle 2, sem pedig a most nagy sikerű AZ zenéjére nem lehetne ráaggatni a tucatzene titulust, ellentétben mondjuk Jablonsky, vagy Margeson hasonló megnyilvánulásaival. Nagyon is klasszicista zeneszerző ő, és ezen munkái alapján csak remélni tudjuk, hogy megtalálják a hasonló felkérések.
5. Trevor Rabin
Mancina mellett Rabin a második elveszett tehetség a 90'-es évekből, viszont a szintén a Yes együttesből kivált Mancinával ellentétben tovább sikerült a felszínen maradnia, hovatovább egyedi hangzást kivívnia.
Ő is jobbára akciózenék révén szerzett magának elismerést, mint például a Mancinával közösen jegyzett Con Air - A fegyencjárat, de később olyan önálló munkákkal vívta ki a filmzenerajongók elismerését, mint a Háborgó mélység, a Tolvajtempó, vagy az Armageddon, de az olyan a műfajidegen kitérői is megtalálták a közönségét, mint az Emlékezz a titánokra. A szintetizátornak általában kiemelt szerepe van a score-jaiban, és ugyan a hangzásban nem tudott úgy felfrissülni, mint ahogy azt Zimmer rendre teszi, a 2000-es évek olyan kaland-akció zenéi, mint A varázslótanonc, a Zsenikém - Az ügynök haláli, vagy a két Nemzet Aranya mozi élvezeti faktorához nagyban hozzájárultak az ő dallamai is.
4. Lorne Balfe
A dobogóról éppenhogy csak lecsúszó Balfe szépen lassan és fokozatosan járta végig Zimmernél a ranglétrát és a kezdeti kiegészítő zenék komponálásánál az olyan filmekhez, mint A Sötét Lovag, vagy a Transformersek szépen lassan, egyre kiemeltebb szerepet vívott ki magának Mestere mellett. A két Sherlock Holmes-moziban már aktívan kivette a részét a score karcosabbá tételében, önállóan pedig A Madagaszkár pingvinjei bigbandes őrülete, vagy A LEGO Batman: A film John Powellt idéző játékosságával bizonyított, de a szintén idei, Brian Cox főszereplésével készült Churchill esetében komolyabb oldalát is megmutatta.
Leginkább annak köszönheti előkelő helyezését, hogy ezen ígéretes munkái mellett a Zimmer-életmű újabb és újabb megújulásaiból (Eredet, Sherlock Holmes) is kivette a részét és nem egyszer vannak egymás segítségére, mint például a Géniusz című sorozat zenéjében is. Ha ilyen megfontoltan és lassan halad, akkor a dobogó hármasához hasonló státusz is kinézhet még neki, feltéve, ha nem csúszik be több Terminátor: Genysishez hasonló ballépés.
3. Ramin Djawadi
10 évvel ezelőtt nagy valószínűséggel senki sem nézte volna ki Djawadiból, hogy ilyen messzire jut, hiszen nem tűnt ki a Zimmer keze alá dolgozó hangszerelők, segédzeneszerzők sorából és a Marvel Filmes Univerzumát útjára indító Vasember zenéje is egy jobban sikerült Trevor Rabin score-nak volt megfeleltethető. Azonban Djawadi ölébe hullott egy olyan aranybánya a Trónok harca képében, amellyel akármelyik közepes tehetségű komponista élni tudott volna.
Szerencsére azonban Djawadi az évadok alatt nem csak bizonyította a tehetségét, hanem megfigyelhető a sorozat zenéjén végbemenő változás, szakmai kiforrottság egyaránt (ehhez persze az is kellett, hogy a zenére is többet tudjanak áldozni), ami sokkalta magabiztosabb alapokat nyújtott a szintén az HBO berkeiben készült Westworldnek. Emellett a filmes munkáit sem hanyagolja el és ezekben is egyre inkább egyedibb hangokat üt meg, mint például a "Rocky-s" beütésű Tűzgyűrű, vagy Christopher Young gótikus horrorzenéit idéző Frászkarika, esetleg Az ismeretlen Drakula score-jai. Hogy mi lesz, miután végleg búcsút int Westerosnak, az még jó kérdés, de a George R.R. Martin világához alkotott zenéi is olyan kultusznak és elismertségnek örvendenek, amit a fent szereplő komponisták közül kevés mondhat el magáról.
2. Harry Gregson-Williams
Mondhatni Gregson-Williams akkor került bele a filmzeneszerzés sűrűjébe Zimmer oldalán, amikor az a legtermékenyebb időszakát tudhatta magáénak és kialakította azt a(z akkor még modernnek ható) hangzásvilágot, amely miatt sokan megszerették. Segédzeneszerzőként, vagy karmesterként olyan kultikus művekben működött közre, mint Az utolsó esély, A szikla, vagy Az oroszlánkirály.
Később John Powellel közösen alapozták meg hírnevüket az olyan animációs filmeken, mint a Csibefutam, a Z, a hangya, vagy az első Shrek, hogy utóbbi hátralévő epizódjait végül maga vigye tovább. Az epikus fantasyk-ben éppúgy letette a névjegyét az első két Narniával, mint az olyan történelmi moziknál, amilyen A mennyei királyság, ahol pont helycserés-támadást hajtott végre Zimmerrel a Madagaszkár esetében. Ugyan mindezek ellenére akcióthrillerekkel találják meg, amely zsáner annyira nem fekszik neki, az olyan műfaji darabokkal, mint a Veronica Guerin története, a Perzsia hercege, vagy A mentőexpedíció bizonyítja, hogy egy nagyon is tehetséges komponistáról van még mindig szó, habár mióta tragikus hirtelenséggel elhunyt állandó alkotótársa, a rendező Tony Scott, az ő nevével is ritkábban találkozunk.
1. John Powell
Az első helyezett nem is volt kérdéses, ugyanis messze Powell az, aki nem csak a tanítványok közül emelkedik ki (ez már az Ál/Arc-ban is kitűnt) hanem kijelenthető, hogy tehetségben Zimmert is túlszárnyalta. Ezt bizonyítja az egykori mesterével közösen jegyzett két Kung Fu Panda mozi, amelynek harmadik darabja nélküle már lényegesen vérszegényebb lett, és az sem véletlen, hogy a jövőre érkező Han Solo spin-off aláfestését ő látja el.
Ugyan tehetségét jobbára manapság csak az animációs filmekre korlátozza, ezekben tudja igazán kiélni a benne rejlő kreativitást, amit a Hortonban alkalmazott sípolós kutyajátékok éppúgy bizonyítanak, mint a komolyzene határát súroló két Így neveld a sárkányodat! mozi, amelyet a szerző főművének is szokás tartani. Emellett azonban az akcióthriller zeneiségét is annyira megreformálta a Bourne-trilógia feszes dallamai képében, hogy azóta sem sikerült senkinek hasonlóan, vagy akár csak megközelítően jó zenét leraknia az asztalra, pedig a fenti kollégák is próbálkoztak szép számmal. Zenéiben rendre felbukkan egyfajta játékosság, burjánzó kreativitás, amelyről a hallgató egyből tudja, hogy az kinek a műve, és ennél nagyobb elismerést az alkalmazott művészetek képviselői nem is kaphatnának, mint amit Powell kivívott magának.
És most Ti jöttök! Zimmer mely egykori protezsáltjának a munkájáért, vagy műveiért vagytok oda?