A vámpírmítosz mindig is nagy népszerűségnek örvendett, legyen szó regényekről vagy akár filmekről. A vérszívóknak rengeteg fajtájuk van, a klasszikus kereszttel-karóval likvidálhatón át a napfényben csillogó, világfájdalomban szenvedőig.
Hozzájuk köthető az úgynevezett vérromantika, amire azóta is előszeretettel húznak fel komplett műveket. A műfaj sok változáson ment keresztül, úgyhogy a hamarosan debütáló Renfield apropóján időszerűnek tűnt összeszedni a legjobbakat!
Nosferatu (1922)
Tavaly ünnepelte 100. születésnapját eme német klasszikus, mely egyáltalán nem csak a műfajra gyakorolt hatása miatt került be a legjobbak közé. Némafilmről lévén szó sok múlik a zenén, ami nem mindig éri el a kívánt hatást, de kétségtelenül megadja a hangulatot. Max Schreck Orlok grófja a mai napig félelmetes, de a komplett műnek utánozhatatlanul erős atmoszférája van. Lehet, hogy látszik rajta a kor, de bármikor elő lehet venni. A '70-es évek végén született belőle remake, de magáról a forgatásról is készült egy kicsit más aspektusú horror, ahol Schrecket Willem Dafoe alakította. Nem véletlenül etalon.
Alkonytájt (1987)
Kathryn Bigelow mindig is arról volt híres, hogy férfiakat megszégyenítően tökös filmeket rendez, ez alól pedig az Alkonytájt sem kivétel. Minden képkockájáról sugárzik a '80-as évek hangulata, az elnyújtott gitártéma zenékkel, akciókkal, stílussal. Nem feltétlenül öregedett a legjobban, de már csak a műfaji egyvelege miatt is kuriózumnak számít. Egy neo-western, horrorról van szó, mely kis léptékű történettel operál és nem dobálózik a legtöbb vámpíros sablonnal. A legnagyobb fenyegetés itt a napfény, amivel remekül sikerült játszania Bigelow-nak. Az egy évvel korábbi Aliens szereplőgárdáért (akiket későbbi férje, James Cameron ajánlott a rendezőnőnek) külön jár a pacsi.
Drakula (1992)
Szerepelhetne itt a Lugosi Béla nevével fémjelzett 1931-es változat, vagy a Christopher Lee-féle verzió, de azért mégiscsak Francis Ford Coppola rendezésére adnánk a voksunkat, mint esszenciális Drakula film. Lényegében egy romantikus alkotásról van szó, amiben történetesen egy vámpír a főszereplő. A vérszívó noha nem egy kedves lény, fájdalma átélhető, Gary Oldman pedig parádésat alakít a szerepben. Képes abszolút teátrális lenni, de ebben a közegben működik, nem is beszélve az elképesztő kosztümökről és díszletekről.
Interjú a vámpírral (1994)
Neil Jordan művében minden megvan, ami miatt szeretni lehet ezt a zsánert. Remek karakterek és dialógusok, a vámpírélet viszontagságai, s persze rengeteg vér. Nem minden ízében a legkiegyensúlyozottabb darab, de tele van emlékezetes pillanatokkal, nem is beszélve a szuper szereplőgárdáról. Brad Pitt, Antonio Banderas és a fiatal Kirsten Dunst mellett itt van Tom Cruise is, aki anno kapott hideget-meleget a játékáért, pedig vitán felül élete egyik legjobbját hozza Lestatként. Minden hibája ellenére ott van a műfaj elitjében.
Penge (1998)
Ki hitte volna, hogy egy Marvel film felkerülhet a listára? Persze azt hozzá kell tenni, hogy nem a ma ismert MCU-ról van szó, hanem egy igazi '90-es évekbeli zúzós mókáról. Wesley Snipes egybeforrt a szereppel, s vitathatatlanul ekkor volt csúcsformában. A pörgős akciók, a zenék, a címszereplő könyörtelensége mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Penge az egyik legkönnyebben fogyasztható darab legyen ebben a zsánerben. Sokan a Guillermo Del Toro által jegyzett második felvonást tartják jobbnak, melyben van némi igazság, de a műfajra gyakorolt hatása miatt mégis inkább az első részt emelnénk ki.
Engedj be! (2008)
Jelen sorok írója szűk 15 évvel ezelőtt úgy ült le eme film elé, hogy semmit sem tudott róla. Talán emiatt (is) ütött akkorát az élmény, noha tény, hogy Tomas Alfredson műve roppant egyedi színfolt ezen a palettán. A két gyermek egymásra találása, a kialakuló vonzalom és kötődés végtelenül bájos, ugyanakkor sötét és vérgőzös utat vetít elénk, mindezt a tipikus, utánozhatatlan skandináv atmoszférával megspékelve. Egyszerre szép és komor történet egy keserédes zárással. A megjelenés után két évvel már érkezett is az amerikai remake, mely noha nem ért fel az elődhöz, meglepően színvonalas és ritka igényes lett.
Szomjúság (2009)
Már a történetében is különleges mű a Szomjúság, melynek központjában egy vámpírrá váló pap áll. Ez a felütés magában hordozza a bennünk rejlő jó és gonosz közti harc ábrázolását, egy önmarcangoló drámaként, de a legendás Park Chan-wook szokásához híven megbolondította az összképet. Egy helyenként szürreális, nem kicsit beteg romantikus horror elevenedik meg előttünk, mely képes zavarba ejtő lenni, de végig vérprofi és tudatosan bizarr. Elsősorban az ázsiai vonal szerelmeseinek lehet ínyencfalat, ám aki egy autentikus darabra vágyik ebben a zsánerben, az sem tud vele mellé lőni.
Halhatatlan szeretők (2013)
Természetesen Jim Jarmusch kitérője a műfajba sem egy sablonos darab. Csendes, sötét látlelet, melyben a vámpírlét minden visszássága benne van. A magány, a halhatatlanság hátulütői, az emberek romlottságának hatása a vérszívókra és így tovább. Lassú, igazi hangulatfilm a Halhatatlan szeretők egészen fantasztikus atmoszférával, nem beszélve a kivételesen jó soundtrackről. A hab a tortán a csodás casting Tilda Swintonnal, Tom Hiddlestonnal, Mia Wasikowskával, John Hurttel és Anton Yelchinnel.
Hétköznapi vámpírok (2014)
A sok komoly és komor alkotás közt jól esik egy kicsit nevetni, a Hétköznapi vámpírok pedig ebben az élen jár. Taika Waititi Jemaine Clementtel kiegészülve egy zseniális mockumentary-t alkotott, melyben néhány vámpír lakótárs igyekszik beilleszkedni a mai társadalomba. Ilyen formában még garantáltan nem láthattuk a vérivókat, s ez a humor nem biztos, hogy mindenkinek fekszik, de az összkép mégis hihetetlen szórakoztató és vicces. Nem véletlenül készült belőle sorozat, mely eddig már négy évadot megélt és még legalább két további várható belőle.
Csadoros vérszívó (2014)
A lista egyik legmegosztóbb tagja ez az iráni mű, mely bizonyos szempontból hasonlít az Alkonytájtra, mégis elég messze áll tőle. Jelen esetben egy Bad city nevű fiktív városban járunk, mely ontja magából a neo-western hangulatot, ráadásul a fekete-fehér képi világ is sokat dob az atmoszférán. Egy lassú, cselekményét tekintve céltalannak tűnő alkotás ez, ami sokakat eltaszíthat, ám aki képes felülni a stílusvonatra, annak maradandó élményben lehet része. A Csadoros vérszívó ugyanis roppant különleges film, ahol a vámpírsablonok mellett erőteljesen megbújnak társadalmi üzenetek és egy cseppet sem természetfeletti konklúzió.
+1 D, a vámpírvadász: Vérszomj (2000)
Kisebb kakukktojás, ugyanis egy animéről van szó, de nem lehet kihagyni egy ilyen felsorolásból. Tökéletesen használja a műfajelemeket, megvan benne az akció, a vámpírlét milyensége és persze a vérromantika. Ehhez társulnak a szuper karakterek, egy olyan főhőssel, aki megenné Pengét reggelire. Változatos és szórakoztató darab, a gyönyörű befejezésről nem is beszélve. Aki ódzkodik az animéktől, az is bátran próbálkozhat vele.
