A magyar történelmi film kérdése manapság forró téma. Előzetesen azt mindenképpen érdemes leszögezni, hogy az, hogy múltunk legfontosabb fordulópontjai méltó módon, a mai generációk számára is átélhetően jelenjenek meg a tévéképernyőn, tekinthető közös érdeknek.
Önmagában azzal tehát semmi probléma nincs, hogy készülnek ilyen alkotások (persze az azért bőven felvethető, hogy mi elől veszik el a forrásokat, hogy néz ki a magyar filmkultúra és támogatási rendszer), a gond egyelőre inkább a minőséggel van: az Aranybulla csúfos kudarca mellett a Hadik is alulról karcolta a közepes színvonalat.
A Tündérkert ebbe a sorba illeszkedik bele: a Madarász Isti által rendezett széria Móricz Zsigmond Erdély-trilógiáján alapul, amelyet a korabeli kritika a magyar történelmi regény csúcsteljesítményének tekintett. Móriczról tudjuk (elég csak a Rokonokra gondolni), hogy a társadalom megfigyelése és leírása kapcsán is kivételes képességekkel rendelkezett. Ebből a Duna TV-n péntek este debütált szériában nem sok minden jelenik meg, a sorozat minden téren jelzésszerűen fogalmaz. 
Magyarország nincs könnyű helyzetben a 17. században. A török és a Habsburg erők is mindent megtesznek a terület befolyásolásáért, belül pedig hatalmi harcok szabdalják a térséget. Ezekből végül Báthory Gábor (Katona Péter Dániel) kerül ki győztesen, akit Bethlen Gábor (Bokor Barna) és nagynénje, a messze földön híres Báthory Erzsébet (Szamosi Zsófia) is támogat. Ám nagyon úgy tűnik, hogy a fiatal uralkodó semmilyen szempontból nem alkalmas az ország vezetésére.
Kezdjük a mindenkit érdeklő kérdéssel: igen, a Tündérkert (egyelőre) jobb, mint az Aranybulla vagy a Hadik. Bár a helyszínek tekintetében érződik a stúdióhatás, és a díszletek, jelmezek terén is nagyon egyértelmű a megcsináltság, ez még mindig sokkal jobb vizuális világot jelent, mint az előbb említett produkcióknál.
Sokakat meg fog osztani Báthory Gábor figurájának alapkoncepciója, ám észre kell venni, hogy most legalább egy karakterről van szó, nem a gyengébb történelmi filmek egyszerű jó-rossz dichotómiájáról. Báthory ebben a verzióban egy ellenszenves, hirtelen haragú, a környezetét semmibe vevő, a saját előjogaival pontosan tisztában lévő ficsúr. Egy rosszabb fajta tinisztár. Nehéz kedvelni, de ez is a cél. Katona Péter Dániel érdekes választás volt a főszerepre, a színházba járók rég ismerhetik őt (filmben is láthattunk például a Nyugati nyaralásban), és az kétségtelen, hogy tehetséges művészről van szó, még ha unortodox is őt uralkodói szerepben látni. Színészileg viszont - egy-két jelenettől eltekintve - messze ő jár a legjobban az első két epizóddal. Jól építi Báthory jellemét, hiteles piperkőc tinisztárként.
A többi karakter viszont egyelőre egészen elképesztően vázlatos, ez pedig a színészek játékán látszik meg leginkább. Olyan sokszor bizonyított művészek teljesítenek bőven a szakmai minimum alatt, mint Kálloy Molnár Péter (bár rá sok filmszerepe kapcsán elmondható volt ez), Gáspár Kata, Rajkai Zoltán, Szőke Abigél vagy épp Szamosi Zsófia. Balsai Móni és Dobos Evelin valamicskét kihoz a szinte megfoghatatlan karaktereikből, de az egészen biztos, hogy úgy nem fog működni ez a sorozat, ha az alkotók ennyire magukra hagyják a színészeket.
A sorozat legnagyobb ellentmondása azonban nem ez, hanem hogy bár szólamaiban a magyar történelem dicsőítését tűzte zászlajára, koncepciója teljesen egyértelműen merít olyan nyugati sorozatokból, amelyek nagyjából négy-öt éve voltak igazán népszerűek. A Tündérkert egyszerre akar Vikingek, Trónok harca és Tudorok lenni, de az alkotók láthatóan olyan nyelven akarnak beszélni, amit nem ismernek készségszinten. Ezeknek a sorozatoknak a sikere nemcsak a vérben és a testnedvekben állt, az csak a látszat, a felszín, ha valaki ennyit ért meg belőlük, abból tónusidegen megoldások, a hangját végig kereső sorozat fog kisülni.
A Tündérkert nem teljes szakmai kudarc, ezt fontos hangsúlyozni, de megint csak egy olyan próbálkozás, amin nagyon látni az igyekezetet, az erőlködést, a végeredmény viszont messze van az ideálistól. A sorozat választott műfajában nem kompetens, társadalomrajznak elégtelen, szervesen magyarnak pedig aligha nevezhető.