Tiszeker Dániel feelingfilmje Maurerék kirándulásán keresztül megidézi a '80-as évek jellegzetességeit és vonzóvá teszi a Balaton környékét, a retró hullámra felülve pedig egész kellemes szórakozásnak bizonyul. Azonban Gyuri (Mészáros Máté), Kriszta (Pokorny Lia) és a gyerekek (Szőke Abigél és Tóth Mátyás) hiába szöknek a Balaton-partra pihenni, nem menekülhetnek a pártvezetők, az őket üldöző német disszidáns és az erőtlen Mézga-család parafrázis stigmája elől.
A poénok inkább az idősebb korosztályra vannak szabva, köszönhetően a cselekmény idejének, ezért a párhuzamosan futó történetszálakban és a mögöttes narratívában próbáltak univerzális kérdéseket feldolgozni, hogy mégis mindenki számára élvezetes legyen a film. Ez annak függvényében sikerült, milyen elvárásokkal ül be a néző. Az olyan archetipikus konfliktusok, szereplők és témák, mint a hóbortos, kicsit különc kompánia, a tökkelütött verőlegények, a családi egység fontossága, valamint a jó és rossz, helyes és nem helyes döntések relativizálása mind fel-felbukkannak a Nyugati nyaralásban, emiatt nem lehet a tartalmatlanság vádjával illetni, az ötlettelenségével már annál inkább. Ugyanakkor a Nagykarácsonyt látva (a rendező előző filmje) egy egyszerű, de szórakoztató és kedves komédiára számítottam, amely reményeket többé-kevésbé be is váltotta.
Hogy elcsépelt-e mások szerencsétlenségén mulatni? Az. Hogy kínos sokadjára elsütni ugyanazokat a poénokat? Igen. Hogy családi vígjáték helyett sokszor inkább imázsfilmnek hat a Nyugati nyaralás? Ez is elvitathatatlan. Mégis működik. A sablonos, de szerethető karaktereknek, a videóklipes esztétikának és a jól megválasztott zenei aláfestéseknek hála még akkor is szerezhet egy idilli délutánt a film, ha egyébként a történet tét nélküli, a poénok néha elavultak és a színészek is némi slendriánsággal alakítanak (ami nem nemtörődömségből fakad, sokkal inkább nem jelent számukra kihívást).
A fő humorforrásként kiemelt német-magyar nyelvkeverék elég hamar kifullad, és Patkós Márton Soltész Rezsője se tartogat magában annyit, amennyi időt rászánnak. Még ha helyenként morbidnak tűnik is, sokkal jobban állnak a filmnek a konkrét helyzetekre reagáló poénjai, mint a korszakra reflektáló, a kelet-európai nyomorúságos valóságot amerikai álommá formáló víziói. A Kádár-korszak csak a cselekmény indikátora, sokkal inkább Maurerék családi életét hivatott rendbe szedni, mint tisztes krimi alapanyagként szolgálni. Ugyanakkor a kiszámítható befejezés ellenére is jó motívumnak bizonyult a "legkisebb fiú" sakkjátszmákon átvezető küldetése.
Nem lesz az év vígjátéka a Nyugati nyaralás, ennek ellenére szégyenben sem marad. Múltidézés szempontjából a keserédes emlékekre fókuszál, a hidegháború okozta létbizonytalanság és elégedetlenség csupán néhány gyorsan elillanó fekete felleg, mégis arra bíztat a film, hogy merjünk kilépni a komfortzónánkból, mert sokszor a kisemberek is képesek változást hozni - nem csak a saját életükben. Remélhetőleg a Tiszeker-Lévai páros a jövőben is megtartja a lelkesedését, mert szükség van a könnyed, jóindulatú vígjátékokra, amik képesek annyi szimpátiát ébreszteni a nézőikben, hogy szemet hunyhassunk a tökéletlenségeik felett.
A filmet a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láttuk, ahol elnyerte a fesztivál közönségdíját.
