20 éve jelent meg az X-Men 2., ennek kapcsán felfrissítettük a cikket.
Egy több mint 20 éves franchise értelemszerűen kitermel magából felejthetetlen, illetve könnyen felejthető, pocsék darabokat is. Ez alól az X-Men sem kivétel, amely szerencsére arányait tekintve igen klassz alkotásokat tudhat magáénak. Most a legrosszabbtól a legjobbig végigmegyünk a széria mindegyik filmjén, beleértve a legutóbbit, a 2020-ban bemutatott Új mutánsokat is.
13. X-Men: Kezdetek - Farkas (2009)
Az eredeti trilógia lezárulta után a kedvenc adamantiumbetyár, Logan megkapta a saját, önálló filmjét, amely a karakter eredettörténetét hivatott bemutatni. De bár ne tette volna! Gavin Hood munkája az X-Men 2 fényében teljesen felesleges, remek karakterek - élükön Deadpoollal - lettek elfecsérelve és a rendeltetésüknek nem megfelelően alkalmazva. Ráadásul a forgatás sem volt zökkenőktől mentes, hiszen kemény hadakozás ment a korhatár-besorolásról a készítők között (az enyhébb nyert) és a producerek - köztük a címszerepet alakító Hugh Jackman - nem egyszer a rendező háta mögött intézkedtek és annak távollétében komplett díszleteket építettek át. Az eredményt ismerjük: a Fox különálló filmjeinek terve dugába is dőlt és azóta mindenki igyekszik elfelejteni, vagy belerúgni. Ryan Reynolds rendszerint mindkettőt megteszi.
12. Új mutánsok (2020)
Nehéz lenne megmondani, hogy pontosan min is csúszott el a film. A korábban intelligens és bájos romantikus filmeken (Csillagainkban a hiba) edződött Josh Boone ambíciói haladták meg saját képességeit és a koncepciót? Vagy az akadékoskodó stúdiófejesek tettek keresztbe? Talán mégis kellettek volna utóforgatások, csak sem a Fox, sem a Disney nem törődött vele igazán, mert már amúgy is eltemették az egészet a felvásárlás miatt? A rendező állításával ellentétben ez mégsem az ő változata, hanem a jóval szolidabb, a stúdiók által kiherélt verzió? Esetleg ezek mindegyike?! Gyanítjuk, hogy az utóbbi, ugyanis a potenciál végig érződik az egész filmen, a végeredmény mégis bukás lett, és szinte el is felejtettük azóta. Régi idők - ha nem is dicstelen, de - erőtlen vége.
11. X-Men: Sötét Főnix (2019)
A széria fölött korábban csak forgatókönyvíróként bábáskodó Simon Kinberg rendezői debütálása már azelőtt kapta a savat, hogy mozikba került volna és erre a film körüli problémák csak még inkább ráerősítettek a képregényfolyam leghíresebb sztorijának újabb elpazarlásáról. Több filmnyi cselekmény egy filmbe sűrítése, Kinberg rendezői tapasztalatlansága, Sophie Turner (vélt) színészi alkalmatlansága, negatív tesztvetítések, újraforgatások és újravágások, folyamatosan tologatott premierdátumok, összebalhézó színészek, a Fox felvásárlása és a Disney érdektelensége az egész iránt. Ezek után bármily meglepő, de egy, ha nem is jó, viszont legalább egy gyenge, felejthető középszer kijött az egészből, amelyben az akciók is visszatértek a legelső két X-mozi nyers, szikár stílusához és még egy tanácstalan James McAvoy-Michael Fassbender-Nicholas Hoult triász is van annyira jó, hogy ellensúlyozza a végtelenül hanyag és unott Jennifer Lawrence játékát. Mert ebben a filmes kanosszajárásban ő a legvállalhatatlanabb, nem is az amúgy önmagához mérten meglepően korrekt teljesítményt nyújtó Turner. Sajnálatos, hogy az egykor a zsánert és Hollywoodot megreformált franchise egy ilyen filmmel búcsúzott.
10. Farkas (2013)
Kisebb minőségi ugrás az első részhez képest, amely már mer nyersebb is lenni és a történet japán közegbe való helyezése is ad egy sajátos színezetet az örökös kívülállónak. És hiába van Jackman csúcsformában, hiába vagány a vonatos akció, túlontúl lassú és kiszámítható ahhoz, hogy maradandó tudjon maradni, pedig érezhetően több rejlett ebben. A stáblistás jelenet viszont az egyik legjobb, és szívet melengető, a rendező James Mangold és Jackman azonban az igazi puskaport a búcsúkoncertre tartogatták.
9. X-Men: Az ellenállás vége (2006)
A harmadik részre már nem tért vissza az első két részt jegyző Bryan Singer, helyére pedig a Csúcsformában filmekkel és a Vörös Sárkánnyal bizonyító Brett Ratner ült. Ez érződik is a végeredményen: a jellemek leegyszerűsödtek, az akciók jobban előtérbe kerültek, ugyanakkor még bőven jól megélt a Singer lefektette örökségből és nem volt rest kulcsszereplőket sem kiírni, ami legalább annyira volt bátor húzás, mint amennyire megosztó a maga korában. Azonban hiába az elképesztő, csontrepesztő akciók, mint Magneto kultikus Golden Gate-híd röptetése, vagy az önmagában izgalmas felvetések, mint a mutáns lét ellenszere, ha Ratner filmje megragad az egyszerű akciófilmek szintjén.
8. X-Men: Apokalipszis (2016)
Mert mindig a harmadik rész a leggyengébb. Nem mondjuk, hogy nem értjük a film megosztottságát, mi azonban mégis többnek tartjuk egy puszta és üres látványorgiánál. Az előző versenyzővel szemben lényegesen ambiciózusabb és intelligensebb mozi, ami mer lassú lenni és a karaktereken elidőzni, tényleges szuperhősfilm helyett pedig inkább közelebb áll a karakterdrámákhoz. A címszereplőt alakító Oscar Isaac az 5 tonna smink alatt ha mélységet nem is, de súlyt képes adni az ősmutánsnak, de a showt egyértelműen Higanyszál lopja most is. A dramaturgiai hibák, és nem túl acélos CGI, valamint Jennifer Lawrence már itt is arccal a pénztár felé nyújtott alakítása azonban jócskán aláássák a film ambícióit és sajnálatos, hogy Bryan Singernek így kellett búcsúznia hőn szeretett mutánsaitól. De ahogy a film kulcsmondatában az Isaac alakította ősmutáns is kijelenti: Minden, amit felépítettetek, elpusztul. Ezt szemmel láthatóan a franchise sem tudta elkerülni.
7. Deadpool (2016)
A képregényadaptációk tekintetében a merészségi díjat sok tekintetben mindenképpen a Fox nyeri, élen a szabad szájú és önreflexív Deadpoollal. A film ugyan beint a zsánernek - amivel nagyon szépen kompenzálja olcsóságát -, de közben fel is mondja azok kötelező elemeit, ezzel együtt mégis kellő frissességet hoz a műfajba, elsősorban főhősének hála (Ryan Reynolds fantasztikus benne), aki azt se tudja, hogy melyik idősíkot kell nézni, a McAvoyosat vagy a Stewartosat.
6. Deadpool 2. (2018)
A sebtiben érkező második chimichanga party tipikus mintapéldánya a folytatásoknak: nagyobb, látványosabb, agyamentebb és egy leheletnyivel talán jobb is. Ugyan az első rész frissességét nem hozza a szófosó, rohadt avokadó képű exzsoldos, de erre szemmel láthatóan nem is törekszik, arra viszont igen, hogy Thanostól kezdve a DC-ig senkit se kíméljen, beleértve a franchise és Ryan Reynolds múltját sem. Fejünket tennénk rá, hogy legközelebb már az MCU-ban is randalírozni fog.
5. X-Men - A kívülállók (2000)
A film, amelynek köszönhetően a képregényadaptációkat elkezdték komolyan venni, és amely nélkül most sem Marvel Filmes Univerzum, sem Christopher Nolan Batman filmjei nem, vagy nem azok lennének, amik. Singer első mutáns mozija nem csak kiáltvány az intolerancia és a kirekesztettség ellen, hanem az erre adott válaszlehetőségeket sem egyoldalúan kezeli, hála kiváló színészeinek és nagyszerű karaktereinek. Persze itt-ott mai szemmel már karcos a 23 éves film, de mondanivalóját tekintve továbbra is releváns, nyitójelenete a mai napig földbe döngöl, továbbá adott egy világsztárt Hugh Jackman személyében, Patrick Stewart és Ian McKellen popkultúrális jelentőségű karaktereit pedig kettőre emelte a két mutánsvezér képében. Mi ez, ha nem a meghatározó filmek sajátja?
4. X-Men 2. (2003)
Az előd nyomvonalán haladó, de annak viszonyrendszerét tovább bonyolító mozi, amelyben pont az ember - annak intoleráns, el nem fogadásra hajlandó természete - ront a mutánsokra, akik álljanak akármelyik oldalon is, most kénytelenek összefogni. Mindenképpen a remek folytatások mintapéldánya, ahol a tét hiába emelkedik, nem válik a mondanivaló kárára, sőt mi több, tovább árnyalja azt. Ugyan a rengeteg karakter miatt van, aki most is parkoló pályára szorul (mint a csapatvezér Küklopsz), cserébe viszont itt van nekünk a képregényfeldolgozások mai napig tartó hullámának legjobb nyitóakciója Árnyék képében és az egyik legfájdalmasabb jelenetsor Jégember családi drámájában. És persze sem Farkas, sem pedig Magneto nem hazudtolja meg magát most sem, legyen szó stílusos harci balettről, vagy börtönből való szökésről.
3. Logan (2017)
Számos szempontból történelmi jelentőségű film James Mangold lírai neo-westernje, nem csak azért, mert a 17 évig a szerepeikbe rendre vissza-visszatérő Hugh Jackman és Patrick Stewart fájdalmasan keserű és szép hattyúdala (Guinnes-rekord is lett érte a jussuk), hanem mert megmerte lépni egy franchise emblematikus karakterének a búcsúját, méghozzá nem is akárhogy. Ennek tetejébe és a főhőshöz mérten, valamint kis védencével ellentétben meglepően nyers és brutális, ami miatt szintén üdvözlendő a vállalása, emellé viszont még felejthetetlen is. Kalapemelést érdemel.
2. X-Men: Az elsők (2011)
A bizonyíték, hogy Farkas/Rozsomák/Logan főszereplése nélkül is lehet klassz X-mozit készíteni, akit azért nem hagytak ki minden idők egyik legjobb cameojával. Az előző trilógiához képest mind a korbeli elhelyezkedés, mind a hangsúlyok eltolódtak Matthew Vaughn mozijában, de a mutánsok és két vezéralakjuk a hidegháborús környezetbe való helyezése nem kevés James Bond-jelleggel felvértezve az egyik legsajátosabb és legjobb epizódot eredményezte a franchise-ban. Ugyan a franchise-ra később jellemző időanomáliák, ellentmondások már itt felütik a fejüket, valamint a sok szereplő közül nem mindenkinek jut ugyanakkora reflektorfény, mint a végre rivaldafénybe kerülő Magnetónak, utóbbi devolúciója és Michael Fassbender zseniális játéka, valamint Henry Jackman zúzós zenéje bőségesen kárpótol érte.
1. X-Men: Az eljövendő múlt napjai (2014)
Ez talán nem is volt kérdéses. A széria all star gálája, amelyben múlt és jövő, idős és fiatal generáció találkozik egymással ebben a nagyszabású heist és világvége mozi kombinációban. Singer visszatérése a rendezői székbe nemcsak a széria, hanem a zsáner egyik legjobb darabját is eredményezte, amelyben játszi könnyedséggel kezel idősíkokat, műfaji elemeket, temérdek karaktert és azok motivációit (az alternatív Vadóc változat még a mozisnál is jobb!), mindennek tetejébe pedig nyom egy hatalmas reset gombot a szériának. (Az már más kérdés, hogy ezzel később nem tudtak élni.) Egyszerre van jelen benne az eredeti trilógia rideg kegyetlensége és az "előzmények" színes, könnyed kavalkádja, miközben korábban is kezelt témáit bontogatja tovább elveszett lelkek útkeresésében, a középpontban a remény reményvesztett szimbólumával, Xavierrel, aki minden eddiginél mélyebb kontúrokat kapott, hála James McAvoy csodálatos játékának. Egyértelműen mestermű.
Na és nálatok hogyan áll a széria? Melyik az egyértelmű kedvenc? Válaszaitokat várjuk a kommentek között.