Megvalósulhat a Fűrész 11?
Két producer is nyilatkozott arról, hogy folytatódhat-e a Fűrész 10.
Két producer is nyilatkozott arról, hogy folytatódhat-e a Fűrész 10.
Az új premierrel véget ért a Barbie és az Oppenheimer menetelése is.
A varázsvilág bemutatkozó kötetét egy lapra helyzeték a Két város regényével, az 1984-gyel és a Hobbittal.
Bizonyos elemeket átemelhetne a Dragon Ball GT-ből, de az új sorozat nem annak a szériának a remake-je vagy rebootja lesz.
Szórakoztató zúzda, aminek helyenként még szíve is van.
Magára az első MCU-s X-Men filmre azért még sokat kell majd várni.
Guy Williams és Antonio Banderas után a főszerepben Miguel Bernardeau.
A környéken élők meg voltak róla győződve, hogy valakit halálra kínoznak.
A világhírű zenész nagy utat tett mega a Take Thattől, a streamingszolgáltató pedig egy doksiban mesél a pályafutásáról.
A főgonosz Elijah Wood lesz, akit szinte Gollammá változtattak.
Nem James Cameron felel érte, viszont nem is egy ismeretlen filmes.
Október 12-én kerül a hazai mozikba a Blumhouse legújabb horrorja, amit néhányan már premier előtt megtekinthetnek.
Azonban az énekesnő hazai rajongóinak kicsit többet kell várni a bemutatóra.
Oroszországban hivatalosan be sem lehetne mutatni, mégis rózsaszínbe öltözött filmrajongók menetelnek a multiplexekbe, kezükben egy hazai kisfilmre szóló mozijeggyel.
"Néha nem érzed azt, hogy csak úgy eltűnnél?"
A kémfilm igazi sztárparádét ígér, hiszen szerepel benne többek között Henry Cavill, Samuel L. Jackson, John Cena és Dua Lipa is.
Játékadaptációkból és más animációs produkciókból adott ízelítőt a Netflix DROP 01 eseménye.
Dan Harmon nyilatkozott a Justin Roiland ügyéről.
Ez valóban a Teräs Käsi vagy valami egészen más?
A 10. évforduló kapcsán elővettük a sportfilmek egyik legkiválóbb darabját.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.