A képregény a könyv és a film között helyezkedik el, hiszen míg előbbiben mindent nekünk kell elképzelnünk, utóbbiban mindent megmutatnak nekünk. A képregény azonban egyszerre mutat is valamit, valamint hagyatkozik a fantáziánkra is, legyen szó a cselekvésekről vagy a karakterek mozdulatairól, ráadásul a filmmel ellentétben lehetőséget biztosít a helyszínek és a szereplők korlátlan megvizsgálására. Ebből a szempontból hiánypótló az, ahogyan Frank Herbert mesterművét láthatjuk a Gabo kiadó képregényében, hiszen sajátos módon illeszkedik be a Dűne-adaptációk sorába - Lynch '84-es rendezése, a SyFy minisorozata valamint Denis Villeneuve modern feldolgozása közé. Sőt! Talán ez a legjobb módja Herbert világának megismeréséhez, az emlékek felfrissítéséhez.
"A félelem az elme gyilkosa." Frank Herbert eredetileg 1965-ben megjelent regényének cselekményét valószínűleg keveseknek kell bemutatni, hiszen kultikusságának és olyan világhírű szerzők, mint Arthur C. Clarke méltatásának köszönhetően beépült a popkultúrába, a köztudatba. A távoli jövőbe, egy hatalmas, feudális csillagközi társadalomba elkalauzoló sci-fi remekmű Paul Atreides történetét meséli el, aki családjával nem kisebb feladatra vállalkozik, minthogy átvegye az ellenőrzést a kozmosz legértékesebb anyagának, a fűszernek egyetlen lelőhelye, az Arrakis nevű sivatagbolygó felett - csakhogy ahogyan azt sejteni lehetett, a mérhetetlen gazdagság felett uralmat gyakorló elődeik nem szándékoznak csak úgy átadni a stafétát. Herbert művének zsenialitása talán leginkább abban rejlik, hogy képes volt fokozatosan, egyre érdekesebb módon univerzumot építeni, karakterszálakat bemutatni, kapcsolatokat feltárni és ellentéteket kibontani. Itt bonyolult, mégis érdekfeszítő módon hat egymásra a politika, a vallás, az ökológia, a technológia és az érzelmek, amit nagyon nehéz adaptálni, más alkotóknak magáévá tenni.
A szerző fia, Brian Herbert és Kevin J. Anderson azonban mégis megpróbálták, és átdolgozták a Dűnét képregénnyé, hogy Raúl Allén és Patricia Martín egyedi vizualitásával kiegészülve újfajta módon tárják elénk az Arrakist. Brian Herbert számos előzményt és folytatást készített édesapja magnum opusához és megírta élettörténetét is Dreamer of Dune címmel, Kevin J. Anderson pedig több mint ötven bestseller könyvet jegyez többek között olyan franchise-ok kapcsán, mint a Star Wars, a StarCraft és az X-Akták. Ketten dolgoztak már együtt Dűne-köteteken is, szakértelmük pedig megmutatkozik a Dűne képregényben is, ugyanis az adaptáció számos helyen elcsúszhatott volna, mégis remek kivonata a regénynek, pontosabban szólva művészi leképezése annak. Ahogyan azt az előszóban is megemlítik, a duó igyekezett egy autentikus feldolgozásra törekedni, amely az alapanyag esszenciáját tartalmazza, ugyanakkor minden rezdülést, minden egyes párbeszédet nem emeltek át, hiszen a képregény sajátossága, hogy rajzolva tudják megmutatni azt, amit regényben szavakkal. Ennek köszönhetően a Dűne-veteránok csakis a látványban számíthatnak újdonságra, a mindezzel még csak most ismerkedők viszont élvezettel ismerkedhetnek Paul világával.
"Egyetlen kép ezer szónál is többet ér" - írják, azonban ahhoz, hogy ne csak a dialógusok legyenek méltók Frank Herbert szellemiségéhez, hanem a vizualitás is, szükség volt olyan művészekre, akik egyszerre voltak képesek megfelelni a korábban már lefektetett hihetetlen világnak és belerakni a saját stílusukat. Így esett a választás az Eisner-díjas Bill Sienkiweitzre a borító, valamint a Marvelnek és a DC-nek is bedolgozó spanyol rajzolók, a Raúl Allén-Patricia Martín párosra a belív esetében. Elég belelapozni a végeredménybe ahhoz, hogy nyugtázhassuk, sikerült olyasvalamit összehozniuk, amire méltán lehetnek büszkék. Az öltözékek, a technológiai vívmányok, a környezeti elemek és a karakterkidolgozások egyaránt különlegesek lettek, a színösszeállítások szemet gyönyörködtetőek, a grafikai stílust pedig bár eleinte szokni kell, azonban ha ráhangolódik a szemünk, gyorsan azon kaphatjuk magunkat, hogy faljuk a lapokat. Ráadásul maga a kiadvány kialakítása és az oldalak is minőségiek lettek, igazi éke lehet a gyűjteményeknek. A Dűne képregény legnagyobb hibája talán az, hogy nem egyszerre, hanem több kötetben kapjuk meg, így viszont tökéletes kapudrogként funkcionál Frank Herbert remekművéhez, hiszen még többet akarunk majd belőle.