Advertisement
Hirdetés

1917 - Kritika

|

Sam Mendes az utolsó pillanatban elhozta számunkra az egyik legerősebb filmet a 2019-es felhozatalból, aminek szinte mi magunk is a részesei leszünk a moziban.

A háborús zsáner már számtalan meghatározó filmtörténeti élménnyel gazdagított minket a mozik több, mint száz éves múltjában, ám a két világháború közül javarészt a másodikat szeretik elővenni a filmkészítők. Ezúttal Sam Mendes és csapata azonban 1917-be kalauzol el bennünket, az árkokból, hónapokon és éveken át vívott állóháború korába, hogy szó szerint testközelből éljünk át egy pattanásig feszült küldetést - ami valószínűleg joggal kerül fel a legemlékezetesebb, háborús filmélmények listájára.

Hirdetés

A-ból B-be eljutni az egyszerű, nem igaz?

A cselekmény pontosan annyira komplex, mint amit a felütésben ígér nekünk, botorság és élményromboló is lenne valami fordulatokkal teli történetet várni a filmtől. Két ifjú, brit katona megbízást kap, hogy juttassanak el egy fontos üzenetet a harctér túlsó végére, ugyanis a hajnalban támadni készülő, 1600 fős alakulat egyenest egy német csapdába készül belesétálni - amiről ők mit sem sejtenek. Ráadásul az egyik főhős testvére is köztük van, így a személyes tétek is adottak már az első perctől.

És habár hiába pofonegyszerű a cselekmény a maga "jussatok el A-ból B-be, legkésőbb hajnalig" formulával, az árkokban vívott állóháború, az időnyomás, a környezeti nehézségek, valamint a személyes érdekeltség végig olyan feszültségforrást biztosít, ami miatt garantáltan nem fogunk unatkozni a film során. Szó szerint öt perc sem telik el és a két katonát, Schofield (George MacKay) és Blake (Dean-Charles Chapman) őrvezetőt azonnal útnak indítja a Colin Firth alakította Erinmore tábornok a már említett küldetéssel - onnantól pedig szó szerint nincs megállás, és már az is irtóztató, hogy kimásszunk a saját árkunk biztonságából és átkeljünk a lyukas szögesdróton.

Még mielőtt rátérek a film óriási erényére, a lehengerlő látványra, pár szóban még éltetném a narratívát, ami megérdemelten kapott most Oscar-jelölést a forgatókönyv kategóriában. Roppantul ügyesen építkezik és növeli fokozatosan a téteket a történet: a két katonával együtt a nézőt is rögtön bedobja az árkokkal, kráterekkel, szögesdrótokkal, no meg persze németekkel teletűzdelt frontra, és közben senkit sem kímél. Nemcsak üres, nagy szavakban beszél erről a lehetetlen küldetésről a film, hanem számos szörnyű eseményen keresztül mutatja be, mire is vállalkozott Schofield és Blake. A szkript közben pedig hagy elég időt megnyugodni nekik és a közönségnek is, ügyesen játszanak az írók az egyszer fent-egyszer lent eszközökkel úgy, hogy a fent egyre magasabbra, a lent pedig egyre mélyebbre kerül.

A főhősök kapcsolata szintén tökéletesen van megformálva, a két katona közti interakciók és nézetbeli különbségek végig hitelesnek bizonyultak és elhittem, hogy ők száz évvel ezelőtti hús-vér emberek is lehettek volna - a film cselekménye ugyanis egyébként fikció. Sam Mendes nagyapja, Alfred H. Mendes-nek a történetei alapján állította össze Mendes egy fiatal írónő, Krysty Wilson-Cairns segítségével az 1917 végleges történetét, amiben egyébként egészen komoly témák és gondolatokat is helyet kaptak.

Utóbbiakat egy-egy ismert, karizmatikus színész puszta cameó megjelenései segítik közvetíteni a néző számára, legyen szó Colin Firth-ről, Andrew Scottról (aki talán a legzseniálisabb mind közül), Mark Strongról vagy Benedict Cumberbatch-ről. Az első világháborúra jellemző egy helyben toporgás, a plecsnik jelentősége az élők és a holtak számára, a hősies tettek szerepe a nagy egészben, a kilátástalanság és a várakozás fizikai és pszichés hatásai a katonákra - ez mind-mind szerepet kap néhány gyönyörű, megrázó és elgondolkodtató pillanatban. Valamint az a pár, igazi emberi pillanat is, ami a háborús közegben az egyént még képes életben tartani.

Bevallom némileg lassabb filmre számítottam és nem gondoltam volna, hogy ilyen kevés "üresjárat" fogad majd a vásznon. Ráadásul a forgatókönyv valós időben meséli el a történetet, vagyis a karakterek által megtett út szinte pontosan annyi ideig tart, mint amit mi is látunk. És hogy ezt hogyan oldották meg képileg? Nos, azt hiszem elérkezett az idő, hogy beszéljünk...

Árkon, bokron, szögesdróton át...

... a látványról. Az 1917 tipikusan az a, manapság már egészen ritka számban mérhető film, amit mindenképp a lehető legnagyobb mozivásznon érdemes megnézni. Tudniillik az egész film egy egysnittes felvétel illúzióját kelti - ami persze nem igaz, hiszen bevallottan több, mint 20 vágás található a filmben. Az első gondolata jó pár olvasónak talán az lehet, mint nekem is volt, hogy biztosan sokszor fognak árnyékos/teljesen fekete felületre mozogni a kamerával, ahol könnyedén lehet vágni. Rég tévedtem ekkorát: ennek a nyilvánvaló eszköznek a használatát összesen kétszer véltem felfedezni, az egyiknek ráadásul elég komoly narratív szerepe van a film nagyjából kétharmadánál (úgyis észreveszitek majd és tudjátok, mire gondolok). Viszont a kamera VÉGIG a két katonával mozog, velük együtt mászunk a szűk árkokban, futunk át a mezőkön, tapossuk a mocsarat és kelünk át a folyón, golyózápor közepette, bármiféle megszakítás nélkül. Az előzetesből már ismerős támadás, amikor Schofield fut végig a mezőn, az árokkal párhuzamosan... leírhatatlan élmény.

Az 1917 az utóbbi idők egyik legimmerzívebb filmélménye, egyszerűen olyan képekkel és kameramozgásokkal operál, hogy nézőként többször is hüledezve fogjuk megkérdezni a vászontól, hogy "ezt mégis hogyan vették fel?" Akit tényleg érdekel erre a kérdésre válasz, jó pár hivatalos, "így készült" videót találhat a neten, amiben elmagyarázzák, hogy sokszor napokig vártak a megfelelő felhőviszonyokra, vagy hogy épp hány drónt, kocsit és futkorászó operatőrt kellett koordináltan mozgatni ahhoz, hogy ez a film ilyen formában elkészülhessen. Ahelyett viszont, hogy vágásokat keresünk, első alkalommal mindenképp engedjük, hogy a rendező, Sam Mendes és a méltán híres Oscar-díjas operatőr, Roger Deakins bedobjanak minket ezzel a két szerencsétlennel együtt az árokba és a mély vízbe.

Ráadásul technikai oldalon itt még nem ér véget a film magasztalása, ugyanis zenei fronton is kiemelkedő Thomas Newman zeneszerző munkássága. A kritika írása közben is a Sixteen Hundred Men és a The Night Window szólt - utóbbihoz köthető talán a leggyönyörűbb képsor az egész filmben, egyszerűen hidegrázós élmény, ahogy mi is a rommá lőtt, tűzben megvilágított Écoust városában lépkedünk a hajnalt megelőző, legsötétebb éjszakában.

Végszó

Koptathatnám még a klaviatúrát feleslegesen jó ideig, de egy konkrét jelenetet se szeretnék lelőni,  hogy milyen megpróbáltatásokon is esik túl Schofield és Blake, mert egy picit sem akarok megfosztani senkit sem az élménytől. Az Universal egy Macskák és egy Dolittle között szállított nekünk egy mesterművet, ami a Golden Globe és a PGA díjak után tényleg nem csodálnám, ha elvinné a legjobb filmnek járó Oscar-díjat - és maximálisan meg is érdemelné. Közel sem szól olyan mély, komplex ideákról, mint például az Élősködők, de a már említett interakciók, körüljárt gondolatok, valamint a csúcsra járatott immerzió kellőképp elgondolkodtat minket a stáblista alatt és után is.

Végezetül egy rendkívül személyes pillanat következik: kifejezetten utálom, mikor a stáblista kezdetén rögtön felállnak mellettem és elindulnak kifelé az emberek. Ilyen kaliberű filmek esetén tudniillik szeretnék még kicsit csendben, nyugodtan bámulni a vászonra és értelmezni mindazt, aminek a részese voltam az előző két órában. Az meg különösen zavar, hogy be kell húznom a lábamat. A kínok kínjának tudom megélni néha, látványosan zsörtölődve és szenvedve. Most viszont egy olyan érzés lett rajtam úrrá a film után, ami miatt szégyelltem, hogy ennyire kényelmes vagyok. Hogy már ez az apróság is zavar és ez is megterhelő. Ki tudja, talán köze volt hozzá, hogy az előző pár órát szinte testközelből töltöttem árkokban és kráterekben több másik embertársammal az oldalamon. Sokkalta nagyobb problémákkal küzdve.

1917

Kinek Ajánljuk
  • Akik egy igazán immerzív moziélményre várnak
  • A képi- és zenei világ szerelmeseinek
  • A pattanásig feszült forgatókönyvek rajongóinak
  • Akik szerint háborús film már nem adhat nekik semmi újat
Kinek Nem
  • Akiket hidegen hagy a világháborús környezet
  • Akiknek a Mad Max is CSAK arról szólt, hogy elmentek A-ból B-be, majd A-ba

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.