Sokakhoz hasonlóan én sem szívesen gondolok vissza a 2020-as esztendőre. Az egyre abszurdabbá váló események végtelen láncolataként is leírható év szinte mindent a feje tetejére állított a hétköznapjainkban, így egy idő után már teljesen jogosan érezhettük azt, hogy egy valóra vált South Park epizód főszereplői vagyunk, elvégre ekkora marhaságokat is csak Matt Stone és Trey Parker sokat látott párosa tudna kitalálni. A világ tehát alaposan feladta a leckét a South Parknak is, hiszen a koronavírus miatt az otthonukba kényszerült alkotókat, pont attól sikerült megfosztania, amiben már a kezdetek óta a legerősebbek voltak: vagyis, hogy hétről hétre az aktuális trendeknek és botrányoknak megfelelően szőjék tovább a bogyókák, akarom mondani a kis pöcsök kalandjait.

A frissességre épülő koncepció tehát ideiglenesen mehetett a kukába, azonban Parkert és Stone-t nem olyan fából faragták, akik egykönnyen megriadnak a kihívásoktól - elég csak a 2016-os elnökválasztás eredményére reagáló epizódjukra gondolni, amit szó szerint az adásba kerülés előtt, mindössze néhány óra alatt voltak kénytelenek teljesen átírni. Így hát ha nem tudnak heti részekkel jelentkezni, hát készítenek néhány túlméretezett és nem kevésbé elborult különkiadást, amibe belepakolnak mindent, amiről amúgy is megakartak emlékezni az aktuális 24. évadban.

Az új status quónak megfelelően tavaly szeptember 30-án meg is érkezett az első speciális epizód a Járványügyi különkiadás képében, ami látszólag tényleg nem tűnt többnek, mint egy hatalmas best of 2020 résznek, ahol végre mindannyian röhöghettünk egy jót mindazokon a dolgokon, melyek hónapokkal korábban még a letargia legmélyebb bugyraiba löktek minket. Eleinte magam sem akartam hinni a szemeimnek, hogy a Covid-19-re és az abból eredő mindenféle nyomorúságra - kötelező maszkviselés, önkéntes karantén, csődbe menő vállalkozások, általánossá váló depresszió stb. - felhúzott központi szál mennyire jól működik. Főleg annak fényében, hogy főszereplőnek ismét az utóbbi etapokban kissé túltolt Randy Marsh-t és az ő hőn szeretett böcsület gandzsáját kaptuk meg, annak minden előnyével és hátrányával együtt.

A Randyvel szemben érzett ellenszenvem - Törcsi józanságához hasonlóan - viszont nagyon hamar tovaszállt, merthogy az íróknak olyan bravúrt sikerült összehozniuk, amire utoljára a 23. évad kínai cenzúrával foglalkozó epizódja óta nem volt példa a South Park történetében. Nevezetesen arról van szó, hogy a megbotránkoztató, ám cserébe tényleg hasfalszaggatóan vicces poénok végre ismét szerves részét képezik az amúgy több szálon futó cselekménynek. Akiket tehát hozzám hasonlóan zavart, hogy a valóságra való reflektálás sokszor felülírta az önfeledt szórakoztatást, azok megnyugodhatnak: ugyanis jelen esetben Parkerék is felismerték, hogy ez utóbbi nélkül az általuk teremtett görbe tükör sem képes maradéktalanul ellátni a feladatát.

Ami a gyerekeket illeti, nos esetükben már nehezebb dolgom van, mivel a zsíros, a csóró, a zsidó és Stan bár ismét központi szerepet töltenek be az események eszkalálásában, jelenlétüket tekintve mégis úgy éreztem, hogy a 47 perces játékidő egyszerűen túl sokat vállalt azzal, hogy 2020 egyetlen fontosabb balhéját sem szeretné parlagon hagyni. A végeredményre tekintve ugyanakkor ezúttal is meg kellett emelnem a kalapomat a forgatókönyvírók lehengerlő munkája előtt, hisz újfent olyan egymással semmiféle rokonságot nem ápoló témákat tudtak úgy összefésülni, hogy azok láttán még Rian Johnson is elégedetten csettintett volna.

"Psszt, van egy oltásod? Fesztiválra kéne!"

A remekül sikerült járványügyi különkiadás után természetesen izgatott voltam a találó módon csak Oltásügyi különkiadásnak elnevezett folytatás hallatán, amely az elődjével ellentétben immáron csak két fontosabb aktualitást szeretett volna feldolgozni a jelenleg is zajló oltások, valamint az idén januárban nagyobb hírverést kapó QAnon összeesküvésre koncentrálva. A finoman szólva is kéz a kézben járó témák South Parkosítása noha papíron tényleg olyan egyszerű feladatnak tűnt, mint egy konteó hívővel elhitetni, hogy a Hold márpedig tényleg sajtból van és az oltásoktól 5G-s jelek fogadására lesz alkalmas, ám az igazság ezzel szemben az, hogy ennél nagyobbat nem is lehetett volna tévedni. Parkerék ugyanis ismét belesétáltak abba az alattomos csapdába, miszerint a valóság ismételten olyan irracionális, egyben pedig rendkívül mulatságos pillanatokat volt képes kiizzadni magából mindössze néhány hónap leforgása alatt, hogy ezzel egyszerűen képtelenség volt felvenni a versenyt. A szokatlan szituáció persze most sem szegte az alkotók kedvét, akik a helyzethez alkalmazkodva a maguk görbe tükre helyett kivételesen fogtak egy valódit, hogy azt némi prosztó humorral feldíszítve elkészítsék a valaha készült legellentmondásosabb South Park kalandot.

Tényleg egészen szürreális élmény volt pontról pontra nettó ugyanazokkal a dolgokkal szembesülni, mint amikkel nap mint nap a reggeli kávé melletti hírekben találkozik az ember. A valódi probléma mindazonáltal mégsem eme kifordított koncepcióban ütötte fel a fejét, hanem sokkalta inkább az abba nyilvánvalóan beleszuszakolt gyermeki nézőpontban. Habár tisztában vagyok vele, hogy a többségnek már igenis a hócipője tele volt Randy-vel, hisz ez az egész műsor mégiscsak az ocsmányul beszélő taknyosoknak köszönheti a sikerét, viszont lassan huszonnégy év után eljött a pillanat, amikor már igenis ki kell mondani, ez így ebben a formában már közel sem biztos, hogy hosszútávon is életképes. Nyilvánvalóan egy ennyire hosszú ideje futó sorozatnál megesnek az ehhez hasonló bukkanók, ellenben pont a néhány évada futó böcsület farmos kitérő volt az ékes bizonyítéka annak, hogy igenis sokkal több van a South Parkban, minthogy kvázi kényszerből a már ezerszer látott paneleket melegítsék újra.

Zárszóként tényleg szívből remélem, hogy Stone és Parker a következő különkiadásra alaposan összeszedi magát, mert ha valamit bebizonyítottak a 2020-at feldolgozó extra vaganzájukkal, az nem más, mint hogy a South Parkot naggyá tevő rakoncátlan kisgyerek szelleme továbbra is ott pislákol bennük. A nagy kérdés mindössze az, vajon képesek-e hagyni, hogy természetéből adódóan ismét szabadon garázdálkodhasson, a tévénézők, na meg a semmire se jó kritikusok legnagyobb örömére.