"A focit gólra játsszák" - aki nézett már valaha sportközvetítést Magyarországon, minden bizonnyal találkozott ezzel a jól bejáratott közhellyel. De kevés csapat szerez erről annyira közeli és fájdalmas tapasztalatot, mint Amerikai Szamoa labdarúgó-válogatottja, amely egyszer 31-0-ra kapott ki Ausztráliától egy világbajnoki selejtezőn. Hogy lehet ezek után kiállni egy újabb meccsre?
Ez lesz a fő kérdés Taika Waititi legújabb filmjében. Az új-zélandi rendező megítélése kapcsán egyébként nagyon jól lehet letapogatni a filmes közvélemény működését: míg a 2010-es évek elején a legtöbben a függetlenfilm új királyát, Hollywood friss üdvöskéjét látták benne, a legutóbbi Thor film óta egyre többen gondolják úgy, hogy Waititi gyakorlatilag elvesztette a kapcsolatot a realitással és teljes mértékben a saját szerzői világába ragadt. Most itt van ez az új film, ami nem sokkal rosszabb, mint a pályanyitó rendezései, mégis látványosan bánt el vele a külföldi kritika. Szolgáltassunk hát neki igazságot!
Ahogy említettük, Amerikai Szamoa futballcsapata nem épp legszebb napjait éli a történet idején, egészen konkrétan az utolsók a világranglistán. A szövetségi kapitányi poszt tehát nem a legkelendőbb állás, de épp jól jön Thomas Rongennek (Michael Fassbender), akit indulatkezelési problémái miatt több helyről is kirúgtak. Múltját családi trauma terheli és az sem segít a hangulatán, hogy volt felesége (Elisabeth Moss) nem akar vele újra összejönni, sőt van egy friss kapcsolata. Elvállalja tehát a szamoai csapat irányítását, és bár kezdetben teljesen reménytelennek látja a helyzetet, rájön, hogy ahogy ő tud segíteni a helyieknek, úgy ők is neki.
A hírhedt focicsapat történetéről 2014-ben már egy dokumentumfilm is készült, Waititi pedig hamar jelzi is, hogy ez bizony nem objektív feldolgozás lesz. Maga a rendező jelenik meg egy furcsán beszélő pap képében, ő lesz a mesélőnk a következő 100 percben. A film humorának fő faktora persze a helyiek furcsa szokásainak és életszemléletének ábrázolása. Ugyanakkor a film azáltal kerüli el a gyarmatosító tekintet rosszízű hagyományát, hogy a főszereplőt sem teszi meg minden igazság tudójává. Sőt, Michael Fassbender karakterével kezdetben szinte lehetetlen azonosulni: undok azokkal, akik kedvesek hozzá, folyton iszik és valójában a munkáját sem végzi jól. És ahogy említettük, idővel épp arra kell rádöbennie, hogy a szamoaiak sokkal többet tudnak az élet élvezetéről, mint ő.
Ezen a téren persze a jól ismert kliséket sorolja fel a film: Thomas a történet idejéhez képest két évvel korábban történt események miatt bizalmatlan, mindig a múltba néz, nem lát perspektívát maga előtt, míg a sziget lakói arra hívják fel a figyelmét, hogy még a legrosszabb helyzetekben is megtalálhatjuk a kapaszkodási pontokat, a reményt. Értékelnünk kell azt, amink van, és nem mindig az elvesztett lehetőségeket kell siratnunk. Az edző karakterfejlődése a megszokott utakon jár, de nem lehet nem együttérezni azzal, amikor először nyílik meg a csapatnak, először jön rá a kibeszélés gyógyító erejére. Michael Fassbender nemcsak ezekben a jelenetekben brillírozik, komikus színészként is jól helytáll.
A győztes gól nagyon klasszikus underdog sportfilm: megismerjük a csapatot, amelyben senki nem alkalmas a játékra, elindul a felkészülés, még mindig reménytelennek tűnik a helyzet, de aztán valami megfordul és végül jön a váratlan nagy siker. Ebben pedig nagy szerepe lesz a film érzékenyen ábrázolt transznemű kararakterének: Jaiyah (Kaimana) szeretne megfelelni a férfiak által diktált elvárásoknak, de közben ragaszkodik is önmagához, választott nevéhez. Végül pedig fel kell tennie a kérdést, hogy ki is ő valójában és ebben a személyiségben hol helyezkedik el a foci.
A rendező nemcsak ezzel a szállal igyekszik újítani a műfajon, a sportfilmek bizonyos műfaji elemei poén tárgyát képzik A győztes gólban. Thomas például nagy hatású öltözői beszédet akar tartani, ki is jegyzeteli a Minden héten háború híres jelenetét, csakhogy a csapat felismeri, hogy a beszéd egy filmből van, így nem tudják komolyan venni a motivációs fröccsöt. De az is remek gag, hogy az együttes első győzelmébe a futballszövetség elnöke (Oscar Knight) majdnem bele is sérül.
Waiti visszatért tehát az általa olyannyira kedvelt szerethető lúzerekhez, és ha nem is sziporkázik annyira, mint a Vademberek hajszájában vagy akár a Jojo Nyusziban, karrierjének nagy szüksége volt erre a filmre.
