Andy Mitton nem tartozik a húzónevek közé a horrorzsánerben. 2018-ban jelentkezett filmmel utoljára a The Witch in the Window képében, ami egy közepes boszorkányos-horroros alkotás lett. Öt évvel később hallhattunk újra felőle, miután a napokban felkerült az HBO Maxra A halál hírnöke, ami alapján már jó eséllyel pályázik arra, hogy megragadjon a neve a horrornézők emlékezetében.

Mavist (Emily Davis) súlyos rémálmok gyötrik a COVID kellős közepén. Családja sok száz mérfölddel arrébb lakik, úgyhogy a közeli barátnője, Monique (Gabby Beans) segítségét kéri, hogy töltsön nála néhány napot, hátha enyhülnek a lidérces álmok. Akaratán kívül azonban csak átadja a rémálomkórt Monique-nak, aki a túlélés érdekében megpróbálja kideríteni, mégis mi húzódik a rémálmok hátterében.

Az elmúlt évek világeseményei hozzásegítettek ahhoz, hogy a sokaknak elhalványuljanak a COVID-éra mindennapjai. Pedig alig két éve, hogy a kritikus szakasz véget ért, és az azt megelőző majdnem két esztendőben végigkísért minket a korlátozások, a gyanakvás és az aggódás különös együttese, ami sajnos egyeseknél még gyásszal is vegyült. Az biztos, hogy sokan legszívesebben törölnék az emlékezetükből ezt az időszakot, ám kár tagadni, hogy megtörtént, minden abszurdumnak tűnő megoldásával együtt.

A halál hírnöke egyrészt a COVID-érának állít emléket - folytonos maszkviselés és vita a "vírusszkeptikusokkal", a házhoz szállító bevásárlások hajnala, a szüntelen tanakodás, hogy mikor is érhet véget ez az addig ismeretlen időszak - és egyben katalizátorként is tekint rá: egy olyan fontos lépcsőként, mely közvetve vagy közvetlenül a jelenünkhöz vezet, melyet immáron háborúk tarkítanak a világ több pontján is.

Andy Mitton azzal a koncepcióval játszik el, hogy mi történik akkor, ha a mindennapjaink annyira rémálomba illőek, hogy már nem is tudjuk megkülönböztetni őket az álmainktól. Erre pedig a COVID káosza, zűrzavara tökéletes táptalajt biztosít. Nem Mitton az első, aki ilyen rövid időn belül feldolgozta a COVID-ot, de egyértelműen azon kevesek egyike, aki képes volt kreatívan végrehajtani azt. Ahogy azt is bebizonyítja (újfent), hogy nem feltétlenül kell minden misztikumot teljes egészében megmagyarázni - itt pedig csúnyán nézünk a Kedvencek temetője: Vérvonalakra.

A halál hírnöke ügyesen lavírozik az egyszeri jump-scare-ek, a kitartott ijesztő jelenetek és a nyomasztó hangulat, illetve a misztikum között. Sokan elhasaltak az ilyen keveredésben, de Mitton előtt egy kiforrott koncepció és forgatókönyv lebegett, ami megkönnyítette a saját dolgát - no meg a nézőét is, mivel egy rövid (87 perc),de annál hatásosabb és szórakoztatóbb filmmel ajándékozott meg minket. A gondolatai és az üzenete pedig esélyesen sokakat kísérhet tovább a megtekintésen túl is.

Utóbbi annak tükrében még nyomasztóbb, hogy a film maga már 2022 júliusában debütált filmfesztiválokon, ergo a forgatás alatt maximum az ukrán-orosz konfliktus árnyékolhatta be Mitton jövőképét. Azóta pedig még inkább úgy tűnhet, hogy a világban egy rémálom kezd kibontakozni.