Hirdetés

A kapitány küldetése - Kritika

|

Vidd hírül a nézőknek, hogy megcselekedtük, amit megkövetelt a műfaj!

Hirdetés

"A western halott!" - szokás mondani, pedig köszöni szépen, a műfaj továbbra is jól elvan. Nyilvánvalóan túl van azon a zeniten, amiben a 60-as, 70-es években leledzett és a hollywoodi blockbusterek újabb és újabb korszakával nem tudott versenyre kelni az amúgy is lassan hömpölygő, kegyetlen, jobbára férfibecsületről, farkastörvényekről regélő zsáner. A kisfiúk halloweeni cowboy jelmezét pedig felváltották a szuperhősök, a varázslók és egyéb (geek) közegből érkező figurák. És mivel kifejezetten amerikai műfajról beszélünk, annak hőstörténeteiről, ennél fogva igen nehezen is tud megújulni, pláne hogy ezt a közeget az idő előrehaladtával egyre nehezebben lehet kulturálisan (például az őslakosok szempontjából) egyoldalúan látni. De van, hogy érdemben nem is kell, elég ha csak a leckét jól mondjuk fel, a néző jutalma pedig egy kellemes filmélmény marad.

Hirdetés

Egy szebb világban a Paulette Jiles azonos című bestsellerén alapuló A kapitány küldetését a nagyvásznon néztük volna meg még valamikor 2020 év végén. A világjárvány miatt azonban Tom Hanks egy újabb filmjét kellett lepasszolni egy streamingszolgáltatónak A Greyhound csatahajó után, most azonban az Apple+ TV helyett az egyelőre még mindig vezető Netflix csapott le az Universal Studios amúgy is rizikós vállalkozására és talán ezzel tették vele a legjobbat. Nem, nem azért, mert rossz lenne és a stúdiórendszer ismét szemétlerakónak használta a streamingszolgáltatót. Éppen azért, mert így - különösen ilyen ínséges időkben - több emberhez képes eljutni ennek a haldoklónak nem is nevezhető, de nyugdíjas éveiben járó műfaj képviselője.

A leginkább A Bourne-csapdával és A Bourne-Ultimátummal, A 93-as járattal, valamint a Philips kapitánnyal magának hírnevet szerző, a dokumentarista stílust pedig a mainstreambe emelő Paul Greengrass mozija isten igazából egy dologban igazán emlékezetes: hogy ez a legkevésbé Paul Greengrass-mozi. Küllemében nagyon is tradicionális film, amit csak aláhúznak Dariusz Wolski (A Karib-tenger kalózai-trilógia, Prometheus) magával ragadó képei és James Newton Howard (Wyatt Earp, Legendás állatok és megfigyelésük) andalítóan szép zenéje. Hát még Amerika apukájának, Tom Hanksnek a jelenléte, akinek mindamellett, hogy (bármily meglepő) ez az első western szerepe, a Philips kapitány után ismét remek párost alkotnak Greengrass-szal.

Ugyanakkor magát a western műfaját kicsit idézőjelbe is kell tenni jelen esetben, ugyanis sokkalta inkább beszélhetünk egy road movie-ról, mint hagyományos vadnyugati kalandról, csak történetesen western adja az egésznek a hátterét. Kisebb változtatásokkal akár a mai korban is működne a történet. Hogy ez mennyire így van, arra az is rávilágít, hogy akarva-akaratlanul rengeteg a párhuzam a film polgárháború utáni, 1870-ben játszódó cselekményében és a jelen kor Amerikájában: mindkettő végletesen megosztott. Előbbiben bandukol városról városra a Hanks alakította Jefferson Kyle Kidd, egykori kapitány, hogy hírek felolvasásával próbálja megkeresni a kenyérre valót, útközben azonban találkozik egy kajova nyelvet beszélő kislánnyal, akit a nála talált papírok alapján igyekszik eljuttatni a még életben maradt családjához.

A sztori ennél több szót nem is érdemel, már csak azért sem, mert nem nehéz kitalálni a fontosabb pontjait, a végkifejlet már ennyiből is sejthető. Akkor miért is annyira jó?! Azért, mert egyrészről rettentő mód hiányoznak az efféle régi vágású, édes-bús alkotások a mozipalettáról. Greengrass filmje kézzel fogható, tapintható, egyszerre érezni a három hete mosdatlan emberek bűzét és háború utáni kiábrándultságát. Ugyanakkor egy nagyon is kedves, szerethető, pozitív mese, hogy mit is jelent a történetek fontossága, a hírközlés az emberi öntudatnak és hogy mennyire képesek olykor emberek a maguk kis véleménybuborékában élni. Ezek csak fel-felsejlenek, sem a történet, sem a karakterek nem kívánnak érdemben belemenni, mégis rávilágít arra, hogy olyan nagy különbség talán még sincs a múltunk és a jelenünk között.

És ebben az az érdekes, hogy pont a dokumentarista stílus pápája,  Paul Greengrass tudott megrendezni egy ennyire - jó értelemben vett - hollywoodi westernt. Ehhez maga Hanks is hozzájárul, aki most is rettentő rokonszenves és remek (elvégre ő Tom Hanks), még sincs az emberben az az érzés, hogy ezt már láttuk tőle. Ennyi év után is képes valami frisset, valami újat nyújtani, még ha nem is tűnik annak. Helena Zengel pedig fiatal kora ellenére képes Hanks méltó partnere lenni, ami azért lássuk be, rohadt nagy szó! Remekül kiegészítik, tanítják egymást a figurák, de ez fele ennyire sem működne jól a két színész kiváló összhangja nélkül.

És ez talán Greengrass filmjének legnagyobb erénye: nincs olyan eleme, amit ne láttunk volna már, mégis működik az első percétől az utolsóig, egyszerűen azért, mert "jól össze van rakva". Van, hogy elég ez és nem kell semmi újat mondani, akkor is velünk marad az élmény.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

A kapitány küldetése

Kinek Ajánljuk
  • A tradicionális mozik rajongóinak!
  • Western-kedvelőknek!
  • Akik Tom Hankset bármikor, bármiben!
Kinek Nem
  • Akik a hagyományos Paul Greengrassra vágynak!
  • Ha szeretjük az újdonságokat!
  • Ha nem szeretjük az áthallásokat a mai világgal!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.