Jane Campion (Zongoralecke) filmje kíméletlenül demitologizálja a westernfilmek hősét, amit Benedict Cumberbatch átütő játéka prezentál leginkább. Phil (Cumberbatch) megmételyezi a környezetét saját hatalmi kényszere és elfojtásai miatt, aminek testvére, George (Jesse Plemons) és annak neje, Rose (Kirsten Dunst), valamint a nő fia, Peter (Kodi Smit-McPhee) issza meg a levét.
A kutya karmai közt iszonyú játszmázásokba torkollik, ettől lesz igazán izgalmas és lélekölő. A ranch vad törvényei megkövetelik a szigort, a természettel való eggyé válást és a nyers erőt, ami a filmben irigységgel, paranoiával és látszólag rendíthetetlen hierarchiával keveredik. Bár a főszereplők temperamentuma élesen elválik egymástól, az élethez szükséges racionalitást és a léleknek kedves esztétikumot mindegyikük szemszögéből megtapasztalhatjuk, legyen szó művészetről vagy létfenntartásról. Ebből fakadnak a kibékíthetetlen ellentétek, az állandó konfliktusok, de végső soron ezek sorsközösséget is jelentenek. A filmben megjelenő arisztokratikus és munkás világ így csak ideig-óráig lesznek egymás ellentétei, míg meg nem tanulnak egymásból dolgozni.
A lélektani folyamatokon van a hangsúly, a karakterek legmélyére ás Campion a Thomas Savage könyvéből készült adaptációjában. Phil fifikás, brutális, öntörvényű és nem állhatja, ha valaki veszélyezteti a dominanciáját, saját maga szórakoztatására pedig másokat piszkál. Fivére, George sokkal nyugodtabb és szeretetteljesebb, a családi kötelékekben teljesedik ki. Ketten vezetik a farmot és gyermekekként osztoznak mindenen - még a szobájukon, ágyukon is. Ebbe a közegbe kerül be Rose és fia, ahol a pszichológiai hadviselés alapszituációvá válik.
Egyértelműen Phil figurája a legösszetettebb, és nem új keletű az sem, hogy a hozzá hasonló eszes szadisták mások terrorizálásával saját gyengeségeiket próbálják elfedni. Cumberbatch tökéletes választás volt a szerepre, az esszenciálisnak vélt maszkulinitást szem előtt tartva kell Phil legféltettebb titkát átadnia a nézőnek. De igazán komplementerével, Kodi Smit-McPhee-vel való reakcióiban csúcsosodik ki a film lényege: az agresszivitás mögött megbújik a szelídség, míg a finomság elfedheti a kíméletlenséget. Vagyis egyrészt a karakterek közötti viszonyok feszültsége állandó mozgásban tartja a történetet, másfelől egy sokkal intimebb vonalon a szereplők, főként Phil belső vívódásaitól kezd mind hevesebben verni a szívünk. Előbbi egyik legemlékezetesebb pontja a Rose és Phil közötti versengés: nemcsak a zongora és a bendzsó feszül egymásnak, hanem az általuk bemutatott társadalmi pozíciók és a változó világ metaforája is.
Kiváló színészi alakításokat láthatunk egytől egyig, de a környezet legalább olyan fontos tényező, mint a színészek. Lélegzetelállító tájakon forgattak Új-Zélandon, ami egyszerre tekintélyt parancsoló és csodálatos, az operatőri munkának és a nagytotáloknak köszönhetően szinte rázuhan a nézőre a hegyek grandiózussága és a puszta kietlensége. Elengedhetetlen hangulatot teremt ahhoz, hogy még inkább átélhessük az ott élők általános szorongását és a farm iránti hódolatukat.
Cumberbatch baljós jelenléte uralja a cselekményt és az atmoszférát, de nem csak miatta érdemes megnézni. Folyton duzzadó és lélegző konfliktusháló bontakozik ki, és az egészét átjárja a fenyegető vibrálás, valósággal magához bilincsel a film. A megoldás szinte elhanyagolható: az ok-okozati összefüggéseknek annál sokkal frusztrálóbb megmutatkozásai vannak, minthogy Phil mitől olyan, amilyen. Nincsenek a cselekményben olyan hézagok, amik nagyobb vagy félreérthető ugrásokat feltételeznének, ezért a fejezetekre tagoltság az egyetlen, ami néha megakasztja az egyébként gördülékeny történetet és a várakozással teli nézőt könnyen kizökkentheti. Mindenesetre, a film elérte, hogy a füttyszót rossz ómennek könyveljem el életem hátralévő részében.
