Kifejezetten nehéz dolga van egy kritikusnak, főleg kis hazánk cikkíróinak, mikor az Egyesült Államok politikai oldalainak, illetve szereplőinek megítélését és elmúlt évek kontextusába való elhelyezését megcélzó filmekkel és sorozatokkal foglalkozik. Elvégre a filmesztétikai szempontok mellett elég fontos aspektusa eme műveknek, hogy mennyire fedi a valóságot, avagy tényszerűsége mellett mennyire árnyalja a szereplőit, illetve objektíven el kíván-e szakadni egy fekete-fehér ábrázolásmódtól. A legharsányabb hang a Fox News hírcsatorna megszületéséről, felemelkedéséről és az ebben kulcsfigura szerepet játszó Roger Ailesről mesél egy két évtizedet átívelő történetben. Sok aspektusában emlékeztet az Oscar-díjat nyert Alelnökre, amivel szemben narratívája kevésbé kreatív, főszereplőjét ellenben sokkalta inkább próbálja megérteni és megértetni a nézőkkel, ami számomra talán a legimponálóbb pontja volt a koncepciónak.
Mit érdemes tudni a Fox News-ról? Az Egyesült Államok legnézettebb hírcsatornája, mely nem titkoltan konzervatív párti, hírhedten jobboldali és nem kicsit elfogult. Persze a cinikus hangok rögtön rávághatnák, hogy a Demokrata Párt számára pontosan ugyanezt a szerepet tölti be a CNN, de az ilyen szintű leegyszerűsítés közel sem fedi a valóságot. Roger Ailes története kiválóan prezentálja a csatorna szerepét az USA politikai életben, illetve a befolyásoló hatását, amivel a közbeszédet formálták. Történetünk 1996-ban kezdődik, mikor Rupert Murdoch, egy befolyásos médiamogul létrehozza a Fox News csatornát, aminek vezérigazgatói székébe a CNBC-től éppen távozó Roger Ailes-t ülteti. Ailes, mint a politikában és médiában járatos vezéregyéniség, hamar igen népszerű hírcsatornát farag a Fox News-ból. Az epizódok között évek telnek el, a részek a csatorna és a főszereplő életének fontosabb pontjait mutatja be, mint a 9/11, az iraki háború, Obama megválasztása és Trump elnökségért való indulása. Ezzel együtt ismerjük meg a csatorna működését, Ailes figuráját, illetve az általa elkövetett szexuális zaklatásokat, amik végül a bukását is eredményezték.
Az Alelnökkel való legszembetűnőbb hasonlóság, hogy itt is egy tehetséges színész van a felismerhetetlenségig elmaszkírozva, és tesz az asztalra olyan szuperlatívuszokban leírható alakítást, ami már az első epizódban díjesőért kiált. Míg az előbb említett filmben Christian Bale, A legharsányabb hangban Russell Crowe játssza a túlsúlyos, középkorú, jobboldali, befolyásos figurát, aki olyan erőteljesen dominál minden jelenetet, hogy összes színészkollégája teljesítményét elhalványítja. Pedig akad itt nekünk Seth MacFarlane, aki bizonyítja, hogy egy effajta komoly szerep sem okoz neki gondot, Sienna Miller, mint Ailes felesége, illetve Naomi Watts, aki az első Fox News alkalmazott volt, aki beperelte főnökét szexuális zaklatásért. Mindenki kiváló munkát végez, de Russell Crowe olyan szinten lopja a show-t, hogy a stáblista gördülése alatt nem igazán fog más eszünkbe jutni rajta kívül.
A legharsányabb hang nagyban építkezik Gabriel Sherman életrajzi könyvére, a The Loudest Voice in the Room-ra, sőt, maga az író karaktere is felbukkan a sorozatban, illetve a könyv megjelenéséről is szó van benne, ahogyan főhősünk reakcióját figyelhetjük arról, hogy egy újságíró az ő élettörténetét vetné papírra. A széria forgatókönyvírója, Tom McCarthy egy tényszerű, érzelmileg bevonó, de semmiképp sem baloldali propagandát akart készíteni, ami ugyanúgy elgondolkodtatja a konzervatív érzelmű nézőket, mint amennyire a demokraták tetszését elnyeri a téma boncolgatása. Az Alelnökkel ellentétben itt valóban éreztem az ezt szem előtt tartó törekvést, ami legfőképp Ailes jellemábrázolásában érhető tetten. Kapásból felvetődhet a kérdés, hogy Roger Ailes egy számító szakember volt, aki piaci rést látott a jobboldaliak kiszolgálásában, avagy valóban elhivatott konzervatív volt, aki szívvel-lélekkel hitt a Fox News produktív erejében? A sorozat elég hamar az utóbbi mellett foglal állást, Ailes értékrendje és cselekedetei ambivalens viszonya ellenére azt mutatja, hogy ez az ember tényleg missziójának gondolta a jobboldal támogatását és a baloldal mocskolását, ami a végére egészen paranoiás szemléletbe vált. Emberien ábrázolja őt a sorozat, és hatásvadász visszaemlékezésekre se volt szükség, hogy belénk ültesse a gondolatot, hogyan hatottak rá gyermekkori élményei, elég ahogy anekdotikus visszaemlékezéseit hallgatjuk. Nem csak az árul el sokat, amit elmesél, hanem ahogyan ő értelmezi ezeknek a történeteknek a konklúzióját.
A legharsányabb hang, ahogy az életrajzi könyv címe is, nemcsak Ailes karakterének harsány mivoltára, hanem a hírcsatorna működésére is utal. Maxwell McCombs és Donald Shaw nevéhez fűződik a napirendelmélet, ami szerint (nagyon leegyszerűsítve) a média nem azt határozza meg, hogy mit gondoljunk, hanem azt, hogy miről gondolkodjunk. Ez a fajta közbeszéd tematizálása az, amit a Fox News indulása óta professzionális módon alkalmaz. Addig tartanak forrón és ismételgetnek más médiumok szerint irreleváns témákat, amíg mindenki más is átveszi, és mindenhol ott virít a híradásokban. Ennek menetét hibátlanul mutatja be A legharsányabb hang. Sokatmondó jelenet, mikor Ailesék pezsgőbontós élményként ünneplik, mikor az általuk erőltetett hírről végül a New York Times is szentel egy cikket.
Az epizódról epizódra való időbeli ugrálás követhető, egyáltalán nem zavaró a sok évet magába foglaló cselekmény. Egyik legérdekesebb pontja a sorozatnak, ahogy a két évtizedes történet előrehaladtával a múlt eseményei hogyan váltanak egyre inkább aktuálisabb történésekké, ahogy főszereplőink az iraki háború után egyre többet nézik Obama fejét a tévében, majd hallgatják Trump beszédeit, akik annak ellenére, hogy kizárólag akkori felvételek formájában tűnnek fel a sorozatban, elég sok játékidőt kaptak.
Különösen tanulságos minisorozat A legharsányabb hang, ami az év egyik legerőteljesebb színészi teljesítménye mellett nem szürkül egy unalmas, egyoldalú politikai tanmesévé, hanem precízen mutat rá a média befolyásoló erejére, ezen belül kiváltképp arra a híradást, véleményt és összeesküvés-elméletet összemosó manipulatív módszerre, ami nemcsak a Fox News sajátja, hiszen magunk és közegünk számára is pont oly tanulságos lehet, mint egy amerikai állampolgárnak. Biztos vagyok benne, hogy lesznek, akik szerint bőven lehetett volna még objektívebben és árnyaltabban elmesélni Roger Ailes történetét, én mégis inkább láttam benne a személyes drámát és az ebből következő konzekvenciákat, mint egy politikai propagandát, ami megint csak győzködni akar, hogy igenis fekete-fehér a világ.