Nemrég nagy port kavart a Netflix dokumentumfilmje, A Tinder-csaló, amely rámutatott a randiappokban rejlő veszélyekre. De az ehhez hasonló alkalmazások előtt is jócskán akadtak szélhámosok: Robert Freegard MI5 ügynöknek adta ki magát a kilencvenes években, így láncolt magához többeket és szedte el a pénzüket. A megtévesztés mestere az áldozatok története, azonban a 30 éve kezdődött rémálomnak még nincs vége.
Robert Freegard több személyazonosságot használt, és kiszemeltjeivel elhitette, beépített kém, akinek menekülnie kell, és a többieknek velük kell tartani, ha biztonságban szeretnének lenni. Vég nélkül utaztak, áldozatait egyre nagyobb hazugságokra kényszerítette, elvette az irataikat, fogva tartotta őket, ami nem elsősorban fizikai felügyeletet jelentett, hanem mentálisat. Főként nőket hálózott be, közülük Sarah Clifton 10 évig élt a felügyelete alatt. Végül a lány apjának nyomozása segített abban, hogy a rendőrség Freegard után eredjen, majd egy másik áldozat, Kimberly szüleinek közbenjárásával tőrbe csalták a férfit, akit 2005-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek. Freegard ügyvédje fellebbezett az ítélet ellen, így 2009-ben szabadon engedték. Az idő is bizonyítja, ez mekkora könnyelműség volt, hiszen a 3 részes minisorozat egyik sarokpontjában Sandra Clifton gyermekei állnak. A nő 2011-ben találkozott Freegarddal, exférje és gyermekei pedig évek óta keresik.
A sorozat lassan indul, sok időbeli ugrással, hiszen messziről kell kezdeni a történetet. Bár mindent illusztrálnak, újrajátszanak és archív felvételeket használnak, valamint egy vonalon vezetik az incidensek idejét, még így is koncentrációt igényel, hogy összetegyük a képet. Nem feltétlen azért, mert bonyolult lenne lépést tartani az eseményekkel, inkább csak rendezettebben is meg lehetett volna szerkeszteni a jelenetek sorrendjét úgy, hogy az érzelmi töltet ne változzon. Mert persze az interjúkon túli, megkonstruált felvételek játékfilmes hatást érnek el, már-már egy thriller benyomását keltik. Jómagam értem ezt a fajta koncepciót, amit számtalan true crime történet alkalmaz, hiszen fenn kell tartani a néző érdeklődését vizuálisan is, mégis személy szerint én meg szoktam elégedni a puritánabb megoldásokkal, hiszen ha egy sztori erős, akkor önmagában is érdekes lesz. A drámai hatáskeltésnek az ilyen műfajú alkotásokban figyelemfelkeltő és figyelmeztető jellege van, nem feltétlen esztétikai és művészi értelemben értelmezendők, a gyors vágások, a sötét árnyalatok, a túltelített, zsúfolt képek mind frusztrációt akarnak generálni az együttérzés és az éberség jegyében. Ez pedig A megtévesztés mesterében működik.
Az első epizód kis kaotikusságát leszámítva megragadó ez a tragikus történet, és meglepő módon az emberi dráma mellett izgalmas krimi kerekedik a történetből, amelyet nem a rendőrség indukál. Sarah Smith apja tíz éven keresztül kereste lányát, akiről elvétve hallott, a lány leginkább csak akkor lépett kapcsolatba a szüleivel, ha pénzért kellett zaklatnia őket. Peter Smith azonban egyszerű farmer létére igazi nyomozóirodát kreált a lakásukban, lekövette lány pénzmozgásait, telefonált minden egyes helyre, ahol megfordult, és rendíthetetlenül várta vissza lányát, míg meg nem találta. A kifinomult férfi elbeszélése őszinte és tiszta energiával hat a nézőre, mérhetetlen szeretetről, kitartásról, intelligenciáról és megbánásról téve tanúbizonyságot.
Ha svindlerekről szóló dokumentumfilmet nézünk, könnyen lehet szembesülni azzal, mekkora hangsúlyt kapnak a kicsalt összegek, akár a korábban említett A Tinder-csaló esetében is. Most sem titkolják, hogy horribilis mennyiségű pénzeket fizettek az áldozatok Freegard számára, viszont nem elégednek meg ezzel az anyagias hozzáállással. A megtévesztés mestere végre bemutatja azt, hogyan vernek szét családokat, kapcsolatokat a Freegard-féle emberek, hogy sosem múló bűntudatot ébresztenek másokban, hogy az elkövetők által okozott megrázkódtatást nem lehet kitörölni, és hogy hatásukra mennyire meggyűlölik az áldozatok saját magukat. A pénz nélkülözhető, de soha nem tudsz már újra anélkül a szüleid szemébe nézni, hogy tudd, mennyi szenvedést okoztál nekik, még akkor is, a nem volt más választásod. És ők ugyanúgy visszavárnak.
Az igazságszolgáltatás bosszantó kiskapui hozzájárulnak ahhoz, hogy a Freegardhoz hasonló szélhámosok újra és újra elkövessék ugyanazokat a bűntényeket. Nekünk kell vigyázni saját magunkra, mert más nem fog, már csak ezért is érdemes true crime sorozatokat és filmeket nézni, hogy az ember felismerje a jeleket. Mivel az ügy még nincs lezárva, a sorozat felkínálja a lehetőséget, hogy a fikció narratíváján túl a való életben várhassuk fejleményeket.
