Ahogy arról korábban már olvashatott a nagyközönség, a Universal Pictures a divathullámot meglovagolva egy olyan filmes szörnyuniverzum megalkotásán ügyködik, melyben a filmtörténet legikonikusabb bestiái kapnak önálló, később pedig közös szerepeket. Drakulától kezdve, egészen a Láthatatlan emberen át Frankensteinig lesz itt minden. A gigászi filmvállalat úgy döntött, hogy A múmia történetének újbóli elmesélésével nyitja meg a szörnyek végtelen portálját, mely így valamelyest az 1999-es, Brendan Fraser és Rachel Weisz fémjelezte A múmiának a remake-je is egyben. Sajnos mindannyian jobban jártunk volna, ha nem piszkálják meg újból azt a "sírkamrát"…

Alex Kurtzman neve számos hollywoodi szuperprodukcióhoz kapcsolódik, mint az új Star Trek mozik producere, vagy éppen az első Transformers írója, ám rendezőként mindössze 2012-es, Hétköznapi emberek címre hallgató drámában bizonyított. Kurtzman ennek ellenére egy olyan agyatlan popcorn mozit hozott össze, ami a nagykönyvekben is meg van írva, ez viszont a kelleténél jóval kevesebb pozitívumot hozott magával. A múmia kifejezetten tempósan indított, Tom Cruise a főszerepben hozta a tőle elvárt csibészséget, ám ahogy kibontakozott a cselekmény, úgy lett egyre kevésbé értelme bárminek, ami a vásznon történt. Kurtzman filmje nem egy izgalmas akció-kalandfilm, hanem egy technikailag korrekt, ám egy annál jóval fárasztóbb és blőd látványfilm benyomását keltette.

Tény, a vizualitásra nem sok panasz lehet. A 125 millió dolláros büdzsé jelentős része a látványosság oltárán lett feláldozva, A múmia a levegőben, földön és még az alatt is akció-orgiában részesít a nézőt, melyhez olykor kifejezetten szép és autentikus képsorok is társulnak, ezzel feledtetvén egy ideig mindazt, hogy mennyire üres és fantáziátlan mindaz, amit nézünk. A koncepció pontosan ugyanaz, amit lassan már minden második hasonló, egyiptomi alapokra épülő fantasy-ben láthatunk: adott egy ősi istenség, esetünkben hercegnő, akit évezredekkel ezelőtt (jó okkal) egy földalatti börtönbe száműztek, de úgy, hogy emberünk még a túlvilágra sem kapott jegyet. Ezt a laikusok számára sírkamrának tűnő helyet napjainkban megtalálja egy önjelölt sírrabló, aki pár perccel később rá is szabadítja az egész világra mindazt a rontást és pusztítást, amitől őseink olyannyira meg akartak óvni minket.

Azért van nehéz dolgom A múmiával, mert a filmnek nincsenek klasszikus értelemben vett hibái, lévén a Universal és Kurtzman is pontosan olyanra akarta ezt a filmet, mint amit maga a végeredmény is tükröz. Az egész produkció hozzáállásában érződik, hogy a cél itt nem volt több mint egy sztenderd, ezerszer látott és hülyére unt popcorn mozi. Tökéletes bizonyíték erre Tom Cruise jelenléte: az általam is imádott színészre meg sem próbáltak karaktert írni, a legenda pontosan azt a szerepet hozta, amit mondjuk a Mission: Impossible szériában látunk már évek óta. Tény, ha vákuumban nézzük, ez nem ront érdemben a filmen, viszont a moziba relatíve sűrűn járó közönségnek ez már rémunalmas lehet, és lesz is. A párhuzam itt még nem ér véget, lévén A múmia legnagyobb baja az, hogy ha én nem látom a címet, akkor simán elhiszem, hogy egy Mission: Impossible spin-offról beszélünk, amiben Ethan Hunt sírrablós hobbiját mutatják be nekünk.

Egyszerűen nincs lelke, egyénisége a filmnek. Értem én, hogy ez egy épülő univerzum első felvonása, ám ezzel együtt is kellene látnunk egy irányt, hogy a Universal mégis mit akar kihozni, vagy egyszerűen mit vár ettől az egésztől. Merem állítani, hogy a szörnyek témája 2017-ben közel sem elég, vagy legalábbis nem kellene, hogy elég legyen egy sikeres franchise felépítéséhez, ám A múmia a licenszeken kívül más sajátosságot nem tudhatott magáénak. Az alapvetően minőségi és jól működő, ám jellegtelen, műanyaghoz hasonlítható látványvilág, a film többnyire kiszámítható és fárasztó humora, melyet Jake Johnson elképesztően infantilis és irritáló karakterével fűszereztek meg, a már ezerszer lerágott cselekmény és Cruise végtelenül egydimenziós karaktere együttesen elérik, hogy A múmiának egy önálló, a kreativitás szikráját egyáltalán sejtető pillanata ne legyen. Még azt is sikerült elérni, hogy Russell Crowe inkább legyen nevetséges a szerepében, mintsem… Russell Crowe. Úgy gondolom, attól még, hogy valamit blockbusternek szánnak, annak nem kellene automatikusan ilyesfajta "erényeket" felvonultatnia.

"Hádde' agykikapcsolásra jó ez!", mondja majd az ember, akinek vélhetően ez a film készült. Az egy dolog, hogy A múmia annyira bugyuta, fárasztó és végtére is unalmas, hogy teljesen alkalmatlan az előbbi művelet végrehajtására. Az viszont egy másik, hogy a kissé gúnyos, ám majd rengetegszer előforduló hozzáállás borzasztó hatással lesz, vagy inkább van a filmiparra. Így is tele vagyunk már olyan blockbusterekkel, sőt, már-már többségben vannak, melyek cellulóz minőségű szórakoztatást nyújtanak. Erre meg jön a Universal Pictures, akik a filmvilág legendás szörnyeit összekalapozva olyan produkciókat tesznek majd le az asztalra, melyeket elsősorban már megint csak a cím fog eladni, lévén érdemi tartalom nincs mögöttük? Ugyanis A múmia erről szól, semmi másról, és nem éppen fényes a jövő, amit vizionál. Aztán lehet, hogy tényleg nincs ebben több, és nekem vannak téves elvárásaim. Mindenesetre kell ez nekünk? Jó ez nekünk?