A sors, no meg az elmúlt két év COVID-járványa folyamán úgy alakult, hogy Joseph Kosinski rendező pár héten belül két nagyfilmmel is bejelentkezett a nézőknél. A mozikban még mindig a Top Gun: Maverick vadászrepülőgépeitől hangosak a vetítőtermek, a Netflixen pedig egy vitatható társadalmi kísérletet mutat be A pók feje című filmen keresztül, mely utóbbi George Saunders Escape from Spiderhead című disztópikus novelláján alapszik.
A Top Gun 2-ben is szereplő Miles Teller (Jeff) a streaminges alkotásban is együtt dolgozott Kosinskivel, míg vele szemben Chris Hemsworth (Abnesti) rátarti tudósát helyezték el. Adott egy börtönintézmény, mely a Spiderhead / A pók feje névre hallgat, ahol paradicsomi körülmények alakultak ki a foglyok számára - mármint egy átlagos börtönhöz képest. Nincsenek őrök, sőt, igazából még bilincsek sem, a fogvatartottak szabadon járhatnak-kelhetnek a komplexumban. Ez túl idillikusan hangzik, nemde?
A színfalak mögött Abnesti, és jobbkeze, Verlaine (Mark Paguio) érzelemmanipuláló kísérleteket hajtanak végre az elítélteken. Jeffnek és a többi fogolynak egy ampullatartó eszközt szereltek a gerincére, amin keresztül a gerincvelőbe adagolhatják a különböző kísérleti anyagokat, melyek érzelmekre kifejtett hatását Abnestiék mindenképp dokumentálni akarnák. A színtiszta etikusság illúziójának jegyében még a fogvatartottak jóváhagyását is kérik, mielőtt a kísérletekre sor kerülne. Mindenki boldog, és a súlyos erőszakos bűntetteket elkövető foglyok is látszólag teljesen megszelídülve próbálják letölteni a börtönbüntetésük hátralévő részét.
A cselekmény további részleteibe nem igazán mennék bele, hiszen a fenti sorokból is könnyen kikövetkeztethető, hogy mindez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ez pedig lassanként a fő kísérleti alanyként szolgáló Jeffnek is feltűnik, amikor a kísérletek egy éles fordulatot véve már a bentlakók halálával is fenyegetnek.
Napjaink hatalommániás vezető politikai figuráinak jelleme lett átültetve Chris Hemsworth karakterébe, akiről egyébként lerí, mennyire élvezte, hogy végre egy genyót alakíthatott. Erre már volt korábban is példa, ám a Húzós éjszaka az El Royale-ban című alkotásban nem igazán sikerült egy autentikus karaktert kapnia, ellenben most. A pók feje egyértelműen legnagyobb pozitívuma Hemsworth játéka, aki úgy tud félelmet kelteni a foglyaiban, hogy tudjuk, hogy testi fenyítésre közvetlenül nem számíthatnánk tőle, ami igazi ritka kinccsé teszi meg őt a mai főgonoszok sorában.
Az intézmény feletti hatalom, illetve kontroll utáni vágy és az azzal szembeni függőség Hemsworth karakterénél összpontosul, ez pedig 2022-ben ismerős lehet a politikai rovatok mindennapi fogyasztóinak. Kosinski a Top Gun: Maverick után ismét erősen reflektál a körülöttünk zajló eseményekre, világhelyzetre, csak ezúttal az elérhető maximális kontroll dilemmáját belehelyezte egy fogoly és fogvatartó klasszikus párosának alaphelyzetébe. Az ebből fakadó potenciális paranoia azonban idővel mindkét felet bekebelezi.
Ahhoz, hogy ez a barátságosnak álcázott macska-egér játék igazán működni tudjon, nem árt, ha az ellenpólus is remekel, ám ebben sajnos Miles Teller teljesítménye révén megbicsaklik a film. A köré épített csavar érdektelen és kiszámítható, a karakter többnyire csak a forgatókönyv miatt kerül ide-oda, vagy csinálja épp azt, amit. Ez sajnos a film végére minden feszültséget kiöl a nézőből, hiszen nehéz izgulni egy olyan karakterért, akinek például minden próbálkozása rögtön sikerrel jár. Sajnos ezt a többi mellékszereplő teljesítménye sem tudja ellensúlyozni, úgyhogy nagyon Hemsworth-centrikus filmélmény kerekedik ki ebből - aminek azonban a színész rajongói biztos örülni fognak.
A pók feje könnyen lehetett volna egy nagyobb színészi stábbal bíró Ex Machina, hiszen az alapfelütésben vannak hasonlóságok, még ha az egyik a mesterséges intelligencia, míg a másik az emberi kísérletek világán keresztül boncolgat hasonló kérdésköröket. Ám míg Alex Garland filmjében kapunk egy brillírozó hármast Alicia Vikander, Donhnall Gleeson, illetve Oscar Isaac személyeiben, és a téma által felvetett kérdéseket is okosan járja körbe, addig A pók fejének közepére az az érzésünk támad, hogy mintha megelégedtek volna Hemsworth pazar játékával, és már nem jutott volna maradék kreativitás a film többi részének kidolgozását illetően. Ezt mi sem bizonyítja jobban a setesuta finálénál, ami abból indul ki, hogy az egyértelmű jelek ellenére a mindig gyanakvó karakter észre sem veszi, hogy valami nincs rendben.
Ez a végkifejlet pedig a mostanában sokszor elhangzó verdiktet sajtolhatja ki a nézőkből az utolsó képkockák után, miszerint ebből többet is ki lehetett volna hozni. Márpedig, ha így látjuk, akkor A pók feje egyszeri szórakozásnál többet nem fog tudni nyújtani a veterán nézők számára, még Hemsworth remek játéka ellenére sem.
