Direkt nem írtam fentebb filmet, mivel eme meghatározás velejéig sértő lenne eme művészeti ágra, amely persze több mint 100 éves történelme során rendre hozzányúlt éppen aktuális sikerkönyvekhez, vagyis Hollywood eddig sem az eredetiségéről volt híres. Amit viszont az elmúlt években művelnek a könyviparral közösen, az már egyenesen vérlázító, gyalázatos és nagybetűs IGÉNYTELENSÉG, amelynek kicsúcsosodása Ana és "Kriszcsön" dugásokkal vastagon tarkított "szerelmi" trilógiája (nem, nem szerelmi triója, habár attól se lenne izgalmasabb, de ezt majd kicsivel később). Mert miközben remekebbnél remekebb, díjnyertes, nagy kultusszal rendelkező könyvek várják azt, hogy film formájában a szélesebb közönség is megismerje, amelyben vannak karakterek, történet, cselekmény, karakterfejlődés, érzelmek - ne adja Isten még gondolatok is - addig bebizonyosodott, hogy E.L. James "mesterművében" nagyítóval sem találnánk ilyeneket. Egy interneten felkapott Alkonyat fanfiction, amiben fantáziát láttak és kiadták és anyagilag elképesztően sikeresnek bizonyult, így nem csoda, hogy Hollywood gyorsan le is csapott rá, mit sem törődve az igényesség, a minőség valamikor nagyon is fontosnak számító kritériumaival, de hát olyan régen volt már az Elemi ösztön is. (Nem, nem volt és még ma is zseniális.)
Ahogy azt már tavaly is írtam a trilógia középső darabjánál, James műve részben érthető módon találta meg a közönségét, hiszen nem volt más, mint nőknek készült pornó, ahol a két aktus közti átvezető szövegelésnek és magának a kefélésnek - itt szó sincs szeretkezésről, pedig két szerelmes ember van a középpontban, legalábbis papíron, de még mindig túl korai a kifakadásom - fontosságát cserélte fel, és mindezt tündérmesei köntösben, amitől az egész hihetetlenül káros. Mert a nők számára vonzó tud lenni az (nyilván tisztelet a kivételnek), ha megfejthetik egy férfi titkát, ha a vad, saját törvényei szerint élő vadállatot megzabolázhatják. Kétség kívül ennek van egy romantikus bája... jobb esetekben, csakhogy itt Ana és Kriszcsön esetében két totálisan beteg, morálisan labilis jellemről van szó, akik végülis megérdemlik egymást.
Ugyanis előbbi mostanra a szende szűzből eljutott a magabiztos céda szintig. De milyen magabiztosig! Most már úgy viselkedik, mintha a kiadó élére, ahová került saját erejéből és tehetségéből jutott volna, véletlenül sem a dúsgazdag pasija jóvoltából, az pedig már teljesítmény, ha az Alkonyat-filmek manipulatív Bellája is pozitív példaként sejlik fel a nézői emlékezetben, akit még mindig igyekszik az ember hat láb mélyen eltemetni egy ezüstkoporsóban, karóval a szívében. De itt van nekünk az álomférfi, "Kriszcsön", aki egy durcás 12 érzelmi színvonalán ragadt, aki minden módon irányítani, birtokolni akarja szívszerelmét, ahová csak lehet, pedig a világ legbénább, legalkalmatlanabb (de legalább helyes!!) biztonsági emberét állítja, csakhogy minden lépéséről tudhasson, merthogy veszély leselkedik rájuk, de még milyen! (Ezt is később.) És előbbi minek után továbbra is alárendeli magát ennek a sértett gyereknek, még van képe a férfiideál képébe vágni, hogy mennyire gyerekesen viselkedik, és az ilyen immorális cselekedetekkel bebizonyosodik, hogy James minden idők egyik legkártékonyabb, legrosszabb írója, amihez méltó filmadaptációk is készültek.
Nem hittem volna, hogy valaha is visszasírom az Alkonyat-szériát, de abban a kifordított (avagy meggyalázott) vámpírmitológia köntöse adott egy végig jelenlévő, a kultúránkból fakadó vadromantikát és magyarázatot az ismeretlenhez való vonzódáshoz, mindemellett, ha a főszereplő hármas közti nagy szerelem észrevétlenebb volt, mint láthatatlan ember a csoportképen, a mellékkarakterek történetében mégis volt spiritusz és mindegyik rész vezetett valamilyen konfliktushoz (hogy hogyan oldották fel, abba nem mennék bele, nem akarok fájdalmas sebeket feltépni). Na, az Árnyalat-trilógia részről részre bizonyította be, hogy miképp adja egyre lejjebb az amúgy is alacsonyan lévő színvonalat, hogy aztán kiderüljön, az egész filmszériában még annyi tartalom sincs, mint a fent említett pornóban.
A szabadság ötven árnyalatában, ugyanis semmi - ismétlem: SEMMI!!! - sem működik és SEMMI SEM történik. A két főszereplő kb. negyedóránként próbál valami izgalmas módon kefélni (nem, nem szeretkeznek!!), de még ez sem szexi. Egy erotikus film, ami NEM SZEXI!!! De legalább micsoda izgalmak történnek! Két dugó-búgó gerlepárunk rögtön az elején összeházasodik annyi viszontagság után, hogy aztán boldogan (két kikötözős kufirc között) bejárják, ússzák, biciklizzék Európa összes turisztikai látványosságát, hogy hazatérve olyan izgalmas, a játékidő jelentős részét kitevő kalandokban legyen részük, minthogy megtárgyalják azt, hogy akkor Ana miért nem viseli frissensült férjura nevét (mert kell neki a szabadság, de 2 jelenettel később szépen sutba vágja - Bravó, James!), egy feszültnek szánt autósüldözésben (ami csak azért nem sikerült, mert egy teljesen oda nem illő, vidáman trendi popslágert vágtak alá), amit természetesen egy 1 perces dugással vezetnek le (mert aaaannyira szeretik egymást!), vagy - most kapaszkodjatok meg!!! - egy hajmosásban. Mellesleg van egy az előző részből megörökölt krimi szál is, ami még egy 40 perces Helyszínelők/Gyilkos elmék epizód felét sem tenné ki, nemhogy egy bő másfél órás filmét.
Azonban sokszor nehéz eldönteni, hogy ki ennek az egész trilógiának a legnagyobb vesztese: a nézők, beleértve ezt egészséges, romantikus kapcsolatnak gondolt rajongókat - mert hölgyeim, ha ilyen alapon próbáltok "megmenteni" egy férfit, hogy mindenben alárendelitek magatokat neki, akkor nagyon csúnyán ráfaragtatok - vagy szegény Jamie Dornan? Igen, a srác teljes miscasting volt Christian Grey szerepére, de az előző két részben érződött, hogy ezt a tragikusan rosszul megírt, abszolút negatív, mégis pozitívnak beállított figurát próbálja valahogy jobb színben feltüntetni, most harmadjára látszódik rajta, hogy belátta ennek értelmetlenségét és mindemellett a totális szégyen és megbánás, hogy elvállalta ezt a szerepet, miközben ő ennél lényegesen többet tud, bizonyította ő ezt már a Hajsza című sorozatban. Dakota Johnson annyival szerencsésebb helyzetben van, hogy neki mindig ott lesz mentőövnek, hogy Melanie Griffith és Don Johnson lánya és naivaként ha kell, most is korrektül mereszti a szemeit, sírja ki a szemét, vagy villogtatja a melleit. Kémiának viszont a legkisebb szikrája sincs közöttük - nem csoda, hogy a szex jelenetek nem működnek - de ez eltörpül mindamellett, hogy a néző 10 percenként kérdezi meg magától, hogy "Ezek végülis miért vannak együtt?"
Persze lehetne azzal mentegetni a filmet, hogy de legalább jól néz ki, de attól, hogy a macskám egy döglött, oszlásnak indult patkánytetemet tesz le elém nagy büszkén ajándékba, még nem fogom kitenni az ablakba. Az előző részt is jegyző James Foley most is szépen meghajolt az "írónő" akarata előtt és a luxust amennyire csak lehet hivalkodóan mutatja be (10 percenként egy közeli Ana jegygyűrűjéről, amin még azt is látni hol ment neki a Titanic), ezzel viszont a legkevésbé sem lesz egzotikus, vagy vonzó a közeg, mint mondjuk egy James Bond-filmben, pláne ha abban minden szereplő a lehető legboldogabb, a legkisebb anyagi gondjai sincsenek, mivel ezzel még inkább hamis képet alakít ki. Pont ezért A szabadság ötven árnyalata és zusammen az egész trilógia nem csak végtelenül rossz és nívótlan, minősíthetetlenül gyenge párbeszédekkel, zéró cselekménnyel, a történetvezetés és a karakterfejlődés legapróbb jeleit mellőzi, hanem végtelenül káros és hazug is, különösen a Weinstein-botrány árnyékában abszolút negatív az a kép, amit a nő és férfi hatalmi viszonyáról, alárendeltségéről és kiszolgáltatottságáról állít. Éppen ezért a filmtörténelem szemétdombján a helye, hogy az idő múltával éppen annyi maradjon belőle, mint amennyi értéket képviselt: SEMMI!