A Netflix elsősorban a mennyiség a minőség előtt elvet képviseli és ritkán érkeznek olyan saját gyártású tartalmak a platformra, melyekre rá lehet sütni, hogy legalább korrektek. A szürke ember esetében volt okunk reménykedni. Ryan Gosling és Chris Evans szuper húzónevek, noha Anthony és Joe Russo rendezők a Marvel berkein kívül nem igazán alkottak maradandót. Producerként vállalható akciófilmek fölött bábáskodtak, de rendezőként a kifejezetten rossz Cherry-t jegyzik. Itt volt az ideje javítani ezen az arányon.
Hősünket csak Hatos (Ryan Gosling) néven ismerik és az egykori elítélt mára a CIA egyik titkos programjának legjobb bérgyilkosa. Legutóbbi bevetésén olyan információhoz jut, ami a feje tetejére állíthatja a titkosszolgálat jelenlegi vezetőjének életét. Hatosnak menekülnie kell és egy komplett hadsereg lohol a nyomában.
A sztárok mindenképp kedvet hoztak a filmhez, bár az előzetesek egy szimpla akció-thrillert sejtettek. Persze a bevált receptet is lehet jól csinálni és némi stílussal nyakon öntve kész is a tökéletes nyári csemege. Az a bizonyos recept jelen esetben a John Wick iskolát jelenti a kvázi elnyűhetetlen protagonistával, közelharcokkal, balett-szerű fegyverhasználattal. Russoék valami hasonlót akartak vegyíteni a Tyler Rake: A kimenekítésben látott keménységgel és intenzitással, csak jóval kevesebb vérrel. Ezen a fronton kezdődnek az ellentmondások, ugyanis nem egy korhatáros alkotásról beszélünk. Ehhez képest az egyik jelenetben körömletépést mutatnak, de a lövések, késelések esetében már vigyázni kellett, nehogy meglóduljon a piros folyadék. Nyilván ez nem feltétlenül ront a színvonalon, ám kicsit furcsán veszi ki magát.
Akárcsak az, ahogy a távolságokkal bánnak a filmben. Szinte minden jelenetben más városban járnak szereplőink, az egész világot lefedve és esetenként pillanatok alatt jutnak el A-ból B-be, ami egy idő után már röhejesnek hatott. Nem kell, hogy minden utat lássunk, de az sem indokolt, hogy ennyi helyszínen játszódjon A szürke ember. A két órás játékidő első fele ennek ellenére lekötött. Korrekt tempót diktál, az akciók dinamikusak és a hajtóvadászatnak is megvan a maga hangulata. Aztán a címben szereplő emberhez hasonlóan a cselekmény is beleszürkül a sablonjaiba, ráadásul elkezd iszonyú ostoba lenni. A titkos kiiktatás ezeknél a fickóknál azt jelenti, hogy európai fővárosokat lőnek halomra, nem törődve a civilekkel, rendőrséggel és így tovább. Mintha a rendezőpáros úgy lett volna vele, hogy csinálnak egy 200 millió dolláros játszóteret, amit aztán kedvükre szétrobbantanak. Más kérdés, hogy a hatalmas büdzsé nem látszik a látványon, a CGI egyes jelenetekben borzasztóan néz ki. Persze érkezhet a szokásos kérdés, hogy mire számítottam, miért vagyok szőrszálhasogató, de iszonyú unalmas már, ha egy filmet mindig ezzel kell mosdatni. Igenis egy akciófilm is lehet stílusos, látványos, tartalmazhat egyediséget és nem csak a bevett paneleket durrogtatja, ráadásul azokat sem legjobban.
Ryan Gosling hozza a kötelezőt, faarccal halomra gyilkolja az útjába kerülőket, de azt jól teszi. Chris Evans kezdetben szuper gonosz volt, kár, hogy a film második felében nem hoztak ki többet a karakteréből. Ana de Armas, Billy Bob Thornton korrektek, nem a színészeken múlt a végeredmény.
A Russo tesók továbbra sem tudnak maradandót alkotni a Marvel berkein kívül, lehetséges, hogy műfajt kéne váltaniuk, vagy hagyni az írást. Aki egy szimpla akciófilmre vágyik megtalálhatja az értéket A szürke emberben és talán jól is szórakozhat, de én ezt a második felére már untam. Hiába a feszes tempó, a folyamatos tűzharcok, annyira generikus és jellegtelen élményt nyújt, hogy az ember pár órával később már alig tud felidézni belőle valamit. Ez a szürke ember sajnos csúnyán beleszürkül az idei mezőnybe.