Hirdetés

A tolvajok hadserege - Kritika

|

Az eredeti ötletek széfét nem sikerült feltörni, hiába próbálkoztak két órán át.

Hirdetés

Én is azok táborát erősítem, akik rettentően unták A halottak hadseregét, és értetlenül álltak ahhoz, hogy a film forgatásával párhuzamosan az egyik mellékszereplőnek egy külön előzményfilmet is készítettek. De az ártatlanság vélelme minden filmet megillet, ezért elhessegettem magam körül Zack Snyder zombis filmjének rossz emlékét, és pozitívan ültem le A tolvajok hadserege elé. De hiába minden jóindulat, egy nagy adag közhelyparádén kívül sok mindennel nem lettem gazdagabb.

Hirdetés

Emlékszünk arra, hogy A halottak hadseregében Vegasba mennek főhőseink, hogy feltörjenek egy széfet a zombihordák közepette? Az ott látott német széftörő comic relief karakter, Dieter már előtte is vett részt rablóakciókban, amikor néhány nap leforgása alatt három darab jól őrzött feltörhetetlen széfből próbáltak meg eltulajdonítani pénzkötegeket. Dieter ekkor még hétköznapi életet élt, unalmas munkája mellett széftematikájú Youtube csatornájára gyártott tartalmat, amit nem nézett senki (konkrétan minden videóján nulla a nézettségi szám, ami elég fura). Akkor ér véget unalmas élete, amikor egyik nap megkeresi őt egy profi tolvaj egy ajánlattal, hogy álljon be a csapatába, hogy három feltörhetetlennek hitt széfet feltörjenek, ezzel beírva a nevüket a történelembe. Hogy kapcsolódik mindez a zombijárványhoz? Hát... elég lazán. Az Egyesült Államokban tomboló járványt használják ki, hogy zavartalanul végrehajthassák a rablásokat, illetve néha Dieter zombikkal álmodik, de ezekkel ki is fújtak az áthallások.

De nem is kéne, hogy kapcsolódjanak egymáshoz ezek a filmek, A tolvajok hadserege a maga jogán is lehetne egy szórakoztató heist film. Mivel a Dietert alakító Matthias Schweighöfer rendezi is a filmet, már a Snyder ellenszenv sem beszélhet senkiből (ellenben ő írta a forgatókönyvet, amit le sem moshatna magáról a film). Röviden összefoglalva, A tolvajok hadserege egy technikailag rettentően profi, ámbár fantázia hiányában klisékbe fulladó, ötlettelen film, ami előszeretettel viccet is csinál abból, mennyire átlagos. Maguk a rablások tételesen felsorakoztatják azokat az elemeket, amiket kötelezően bele kell tuszkolni minden ilyen filmbe: a biztonsági rendszerek meghackelése, álruhában behatolás, álruhában figyelemelterelés, és a történet leginkább kihangsúlyozott széftörései pedig... minden esetben azt láthatjuk, hogy Dieter hallgatózva tekergeti a számzárat, míg ki nem nyitja a széfet. Ezen aztán lerághatjuk a körmünket.

Az ötlettelen rablásokkal együtt is még meg lehetne menteni ezt a sztorit néhány jól megírt karakterrel, egy király csapattal, viszont ahogy az előzőekhez sem voltak fantáziacsapok, amiket megnyithattak volna, a szereplők is pont olyan kétdimenziós, érdektelen figurák, akiknek interakcióiból semmi érdekes nem bontakozik ki. Pedig Dieter figurája még egész jól indul unalmas élete bemutatásával, de aztán hamar kiderül, hogy karakterjegyei kimerülnek a gyenge szociális készségében és az idegességében. Ezekből próbálnak poénokat facsarni, hogy Dieter ideges, Dieter nem kezel jól szituációkat, Dieter nem elég maszkulin, haha. A tolvajok serege emellett előszeretettel hivatkozik filmes klisékre, hogy mi történne, ha egy hollywoodi filmben lennének, majd ugyanúgy eljátsszák ezeket a kliséket, csak sokkal bénábban, mint ahogy ezeket a heist filmek nagykutyái anno elsütötték. Az utóbbi években számomra ez vált az egyik leggázabb filmes attitűd, amikor kiröhögjük a saját fantáziátlanságunkat, mintha ez felmentés lenne, hogy aztán előadjuk ugyanazt a klisét.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Technikailag ellenben tényleg rettentően profi a film, ezért is sajnálom a többi stábtagot, akik valóban komolyan vették a munkájukat, hiszen az operatőri munka kiváló, a fényképezés ha nem is maradandó, nagyon is rendben van, illetve van néhány nagyon pöpec akciójelenet, amiknél többször is kreatív kamerakezelést alkalmaztak.

Az a fajta szerfelett középszerű film A tolvajok hadserege, amely nem igazán veszi magát komolyan, poénkodik a filmes kliséken és toposzokon, majd ugyanúgy felsorakoztatja azokat, mintha az, ha összekacsint a nézővel, hogy milyen béna ez a fantáziátlan filmkészítés, akkor az majd felmenti a bűnei alól. Egy olyan heist film ez, amiben semmi sem igazán rossz, de nem is igazán jó, vagy érdekes, hogy reakciót váltson ki egy olyan nézőből, aki látott már életében rablásos filmeket. Én sajnos már láttam ilyet. Nem is egyet.

A tolvajok hadserege

Kinek Ajánljuk
  • Aki még életében nem látott heist (rablásos) filmet.
  • Aki A halottak hadseregében is nagyon bírta Dietert.
  • Akinek bőven elég, ha egy film technikai szempontból jól van megvalósítva.
Kinek Nem
  • Aki nem komálja a kliségyűjteményeket.
  • Akit már A halottak hadseregében is nagyon irritálta Dieter.
  • Aki nem szeret minden szempontból középszerű filmekre időt szánni.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.