Egyszer még az akcióhősök élete is véget ér, nem lehet örökre az ártatlanok oldalán állni. Az egykori igazságosztóknak szembe kell nézniük korábbi cselekedeteikkel, és azzal, hogy hiába harcoltak a jó ügyért, vér tapad a kezükhöz. Ahogy néhány évtizeddel korábban a westernnek is az adott új lendületet, hogy fel merte dolgozni alapmítoszának hamisságát, úgy manapság az akció franchise-ok sem kerülhetik ezt a sorsot.
A védelmező 3. beteljesíti azt az utat, amit Antoine Fuqua és Denzel Washington még 2014-ben kezdett el, ám végül nem meri megadni hősének azt a végkifejletet, amire talán ő maga is vágyott.
Robert McCall (Denzel Washington) épp egy ismerőse ellopott nyugdíjalapját akarja visszaszerezni, amikor összetűzésbe kerül az olasz maffiával. A helyiek, élükön a mindenki által tisztelt orvossal, Enzóval (Remo Girone) megmentik az amerikai jövevényt, aki szépen lassan megtapasztalja a dél-olasz idillt, de ezzel együtt azt is, hogy a helyi maffiacsaládok hogyan tartják sakkban a lakókat. Végül Robert úgy dönt, hogy ha már életében először otthonra talált, azt senki nem veheti el tőle, így harcba száll az alvilággal, miközben a CIA-t sem felejti el értesíteni az általa tapasztalt gyanús drogügyletekről.
Ha egy jelenettel kellene összefoglalnunk, hogy miről is szól A védelmező 3., minden bizonnyal arra a képsorra kellene rámutatnunk, amikor a sérüléseiből lábadozó Robert próbál egy bot segítségével felkapaszkodni a lépcsőn. Hasonló jelenet ez, mint a legújabb Indiana Jones egyik első szcénája: itt egy fáradt hős a képernyőn, akinek már semmi kedve ehhez az egészhez, mégis fegyvert kell ragadnia. Minden bizonnyal nem okozok meglepetést azzal, hogy Denzel Washingtonnak nagyon jól áll ez az újfajta feladatkör. Arcán mindig egyszerre látszanak az eltökéltség és a fáradtság nyomai, emlékeinek hatására pedig egyszer úgy omlik össze, hogy korunk egyik legjobb drámai színésze a teljes tudását megjelenítheti.
Ezúttal sincs persze egyedül, hiszen csatlakozik hozzá egy fiatal ügynök, Emma Collins, akit a mindig remek Dakota Fanning alakít. Az ő szereplésére most sem lehet panasz, ám a figura végig igen klisés marad: ő a lelkes újonc, aki nem fél viccelni sokat látott társával, és bár kora és neme miatt lebecsülik, mindig bizonyítja talpraesettségét.
Amire szüksége is van, ugyanis egy dolgot egészen biztosan nem lehet elvenni A védelmező 3.-tól; Fuqua úgy ábrázolja a maffia poklát, ahogyan azt kell. Nyoma sincs a gengszterfilmek romantikájának, itt a szervezett bűnözés mindenhová befurakszik, és senkit sem hagy élni. "A maffia olyan, mint a rák, nincs rá gyógyszer" - mondja Enzo a film egyik jelenetében, a rendező pedig ennek nyomán még inkább csúcsra járatja azt a stilizált erőszakot, ami már az első rész óta jellemző volt a szériára.
Minden bizonnyal nem az akciójelenetek száma nőtt meg, hanem a hatásuk változott: most nem Robert keresi a bajt, hanem egyszerűen nem lehet elkerülni a veszélyt, mert annyira mélyen ivódott bele a mindennapokba. Ehhez kapcsolódóan ki kell emelnünk a remek helyszínválasztást is, Szicília rejtélyes, egyszerre szakrális és véres tájai tökéletes háttérként szolgának a néha John Woo-t idéző erőszakorgiának, amelyhez az ezúttal a Marcelo Zarvas által jegyzett zene is sokat hozzátesz (és akkor a pizsamás rajtaütés finom Keresztapa-utalásáról még nem is beszéltünk).
Ha Fuqua egy kicsit bátrabb, könnyen műfaji klasszikus is születhetett volna, ám amint a rendező hangyányit is ismeretlen terepre tévedt, csak a legkézenfekvőbb stíluseszközök jutottak eszébe (gondolok itt például Robert visszaemlékezéseinek ábrázolására, Dakota Fanning karakterére, illetve az egész családi szálra). Ráadásul a végkifejlet tekintetében sem mert elég bátor lenni, így a széria nem kapott megnyugtatóbb lezárást, mint az első vagy a második rész esetében.
Robert McCall megváltást akart, szó szerint és átvitt értelemben is, a film záróakkordja alapján pedig ezt majdnem meg is kapta. Egy mélyen vallásos, összetartó közösség befogadta őt, ám múltbéli cselekedeteitől továbbra sem szabadulhat.
