A Radio Silence művésznéven ismert rendezőpáros, Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett a Sikoly-franchise sikeres feltámasztását követően ismét szólóprojektbe fogtak (a Sikoly-fanok legnagyobb bánatára). Az új film, az Abigail első trailere pedig kétséget sem hagyott afelől, hogy az Aki bújthoz hasonló, vérgőzös, humort sem mellőző alkotás lesz a jussa a nézőknek - ezt az ígéretüket pedig betartották a készítők.
Egy hatfős, szedett-vedett banda elrabol egy balerinaként ügyeskedő kislányt, Abigailt (Alisha Weir). Csupán 24 óráig kell felvigyázniuk a lányt egy ódon kúriában, hogy mindenki megkapja a maga jussát: fejenként 7 millió dollárt. A csapattagok nem ismerik egymást, így egy alapvető bizalmatlansággal viszonyulnak a többiekhez, ami csak fokozódik, amikor egy társuknak szó szerint leesik a feje az étkezőasztalnál.
A trailer persze nem rejtette véka alá, hogy milyen slamasztikába kerültek opportunista gyermekrablóink, úgyhogy a címszereplő kislány valódi természete nem lesz senkinek sem meglepetés - legalábbis a nézők között. Ettől még a nagy leleplezésig tartó út kifejezetten szórakoztató és misztikus lett, ahogy a film második felében is maradt kreativitás és izgalom, fordulatokról nem is beszélve.
A rendezőpáros az Alkonyattól pirkadatig című klasszikus koncepcióját emelte át modern köntösbe: tereljünk össze olyan figurákat, akikről végképp nem mondanánk azt, hogy a jófiúk sorait erősítik (elvégre gyermekrablók!), aztán dobjunk be közéjük valami náluk sokkal förtelmesebbet, hogy hirtelen ők kerüljenek a jó-rossz skála jobbik végébe.
Ez többek között azért is működőképes recept, mert az ilyen karakterek hátteréből fakadóan sokkal természetesebbnek hat a részükről az egymással szembeni bizalmatlanság, a szüntelen káromkodás vagy az a néhány erkölcstelen húzás, ami "jófiúk" számára igazi dilemmát jelenthetne még hasonló körülmények között is. Az alaphelyzet és a banda közös metszetében rejlő potenciált pedig a rendezőpáros ügyesen kihasználja, nem kímélve olykor a rekeszizmainkat, máskor pedig a gore szubzsáner vércunamijai is megidéződnek, tisztán jelezve, hogy ez azért nem egy délutáni matinénak beillő film.
A castingra sem lehet panasz. Bár Melissa Barrera alapvetően kilóg a többiek közül az erkölcsösség síkján, és akadnak valóban egysíkú figurák is (az együgyű Dean, akit Angus Cloud alakít, aki sajnos már nem élte meg a premiert), viszont a Dan Stevens-Kathryn Newton-Kevin Durand-Barrera négyes kémiája piszkosul működik. Különösen Stevens lubickol a szerepében, de örvendetes volt Durandot (aki számomra örökre a Lost széria utálatos zsoldosa marad) is egy olyan alakításban látni, ahol a karaktere több árnyalatot is kapott.
Ha egy valamibe bele kellene kötni, az a játékidő, amin legalább 10 percet lehetett volna kurtítani, hiszen főleg a finálé felé nem egy repetitív szekvenciát kapunk, amit a gore faktor magasabb fokozatba léptetésével próbálnak palástolni. Ez persze a horrorfanoknak nem feltétlenül okozhat csalódást, de az egyszeri néző könnyen besokallhat a vörös cukorszirup-túltengéstől.
Az Abigail szórakoztató darab lett, ami már csak azért is nagy szó, mert a 2020-as évekre a vámpír tematika eléggé megfáradt Hollywoodban. A Radio Silence párosa, no meg a forgatókönyvírók, Stephen Shields és Guy Busick azonban ráéreztek arra, hogy világuralomra törő vámpírveszély helyett a "kisemberek" életét felforgató szituációk is megállják a helyüket. A rendezőknek pedig külön kijár a taps, amiért összehozták a 2019-es előző filmjük, az Aki bújt inverzét a cselekmény fősodrát tekintve (akkor egy nő egy egész család ellen harcolt, majd most egy rablóbanda egy kisgyerek ellen). Akik már azt is élvezték, azok az Abigailben sem fognak csalódni.
