Hirdetés

Air - Harc a legendáért - Kritika

|

Egy üzleti legenda születése.

Hirdetés

Ben Afflecknek egészen parádés időszaka volt rendezőként 2007 és 2012 között. Olyan művekkel tette le a névjegyét, mint a Hideg nyomon, a Tolvajok városa vagy Az Argo-akció. Ez utóbbi elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat 2013-ban. Három évvel később Az éjszaka törvényével rukkolt elő, ami egyértelműen a leggyengébb rendezése lett és a film hamar el is tűnt a süllyesztőben. Azóta nem állt a kamera mögött, most azonban visszatért és a bűnügyi sztorik után műfajt váltott.

Sonny Vaccaro (Matt Damon) játékosmegfigyelő a Nike-nál, mely cipő bár a futóknál nagy divat, a kosárlabdapiacon csak kullog a legnagyobbak után. Az a dolga, hogy kinézzen néhány fiatal tehetséget, akikkel a márka le tud szerződni, így profitot termelve mindkét félnek. Az 1984-es drafton (játékosbörze) megakad a szeme egy srácon, aki szerinte nagy jövő előtt áll és alapjaiban változtathatja meg mind az NBA-t, mind a Nike-t. Ez az újonc nem más, mint Michael Jordan. Már csak le kell szerződni vele.

Hirdetés

Kosárlabda rajongóként eleve előnnyel indult nálam az Air, noha azt rögtön tisztáznám, hogy Affleck műve nem sportfilm. Persze ad egyfajta pluszt, ha ez ember tisztában van azzal, hogy milyen nevekkel dobálóznak és bőven akadnak kikacsintások, de itt elsősorban a dolog üzleti részén van a hangsúly. A marketingen, a manipuláción, hogy mennyi követ kell megmozgatni ahhoz, hogy egy szerződést alá lehessen írni.

Szerencsére nem esnek át a ló túloldalára sem, a száraz, szakmai tartalmat rendre feldobják a jól megírt dialógusok és a frappáns, helyenként már-már túltolt humor. Mindez Alex Convery-t dicséri, akinek ez az első írói munkája és bizony le a kalappal előtte, még ha az Air messze nem is tökéles, de erre még kitérünk. A cselekmény szuper tempót diktál. Hiába a bevett felemelkedés paneleket használja, kellően érdekes a felütés, jól építkezik és leköti a nézőt. Egy olyan alkotásnál, ahol előre lehet ismerni a végkifejletet, nehéz játszani a feszültséggel és úgy eladni valamit, hogy az hatásos és kellemes élményt nyújtson. Kicsit úgy éreztem magam, mint maga Jordan, csak a cipő és a márka helyett a filmet akarták rám sózni. Affleck viszont van annyira biztos kezű direktor, hogy egy ennyire jó szkriptből kihozza a legtöbbet és bizony meg tud venni a stílusával.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


A '80-as évek hangulata működik, a zenék szuperek, még ha lehetett volna ízlésesebben és kevésbé tolakodóan használni is őket, az események sodró lendülete pedig viszi magával a nézőt. Mindez szép és jó, csak rettentően filmszerű az egész. Ez önmagában nem probléma, de egyfelől valós eseményeket járunk körbe, így a hitelesség sohasem hátrány, másrészt lehet ezzel indirektebb módon játszani. Itt a legtöbb vitán, konfliktuson és nagy beszéden (főleg az ominózus tárgyalásnál) lehet érezni, hogy egy forgatókönyvből emelték át, nem elég életszagúak. Nem rontják el a filmet, de hamiskásnak hatnak, ami egy idő után rányomja a bélyegét az élményre. Nyilván az is sejthető volt, hogy egy óriási Nike reklám és a kapitalizmus éltetése lesz az Air, ám megint csak jobb lett volna kiegyensúlyozottabban bánni az arányokkal.

A végeredmény mégsem bosszantó, mert Affleck képes kompenzálni. A karakterek és az őket alakító színészek remekek, az élen Matt Damonnal, de jó volt látni Jason Batemant vagy épp Chris Tuckert is. Tény, hogy a valóságtartalma kikezdhető, illetve vagy háromszor le lehetett volna zárni, ezen felül túlontúl filmszerű, amit látunk. Ám egy cipőszerződés aláírására fókuszáló sztoriból egy ennyire szórakoztató mozit kreálni nem kis teljesítmény. Igazi közönségfilm, nem csak kosárlabda rajongóknak.

Air - Harc a legendáért

Kinek Ajánljuk
  • Nem csak kosárlabda rajongóknak…
  • … de nekik főleg
  • Aki szereti az inspiráló filmeket
  • Aki egy könnyed, jó humorú filmre vágyik
Kinek Nem
  • Aki egy sportfilmet vár
  • Aki Michael Jordanre kíváncsi
  • Aki utálja a kapitalizmust
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.