Hirdetés

American Vandal - Sorozatkritika

|

Az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb és legkreatívabb áldokumentum sorozatáról, az American Vandalról készültünk nektek egy ömlengős ajánlóval.

Hirdetés

Kissé megkésettnek tűnhet ez a kritika, hiszen az első évad 2017-ben, a második pedig 2018 őszén debütált a Netflixen. Sajnos a második szezon után a streaming szolgáltató elkaszálta a sorozatot, nem kevés rajongót elszomorítva - köztük engem is, aki egy hétvége alatt szó szerint felfaltam mindkét etapot a második évad premierjekor. Több, mint egy évvel később gondoltam újranézem a legelső részt, szigorúan csak kutatási és tanulmányi célokból - és mi sem szemléltetheti jobban a sorozat erejét, hogy az eredetileg eltervezett egy epizód helyett sikerült ismét ledarálni mind a tizenhatot. Ezúttal úgy álltam fel a 2x08 után, hogy nincs mese: mindenképp muszáj egy kritikába bújtatott ajánlót írnom az American Vandalról, aminek első évada a legdaráltabb sorozat lett a Netflixen 2017-ben - megelőzve akkor a 13 Reasons Why-t és a Stranger Thingset is. A cikk teljesen spoilermentes, hiszen kritikán túl kedvcsinálónak is szántunk az írást, hogy minél többen bepróbáljátok ezt a relatíve ismeretlen gyöngyszemet.

Hirdetés

Egy műfaj teljes kiforgatása

Az American Vandal egy olyan bűnügyi, oknyomozó dokumentumsorozat, ami a műfaj képviselőinek (Serial, Making a Murderer) egy görbe tükröt állít és kevésbé szörnyű bűncselekményeket mutat be humoros, már-már röhejes formában. Mindezt pedig teszi úgy, hogy elég komoly mondanivalókat érint olyan témakörökben, amiket... nos, amiket az évadoknál mindjárt külön is kiemelek.

A nyomozást két lelkes diák, Peter Maldanado és barátja, Sam Ecklund narrálásában követjük végig, akik az iskola reggeli műsorának szerkesztéséből gyakorlatilag sztár-dokusokká "gyúrják ki" magukat a két évad során, mint Z-generációs Sherlock Holmes és John Watson. A show egyik erőssége, hogy változatos eszközökkel és modern platformokon történik a nyomozás: a számtalan Messenger beszélgetésen és Facetime híváson túl több diák Instagram posztja alapján rakják össze egy teljes este történéseit (ami egyébiránt tökéletesen passzol a mélyebb témákhoz is), YouTube és Twitch videókat elemeznek.

Persze a helyszíni "piszkos" munka sem maradhat el, itt pedig kiütközik, hogy ez a két tizenhat éves srác se nem profi nyomozó, se nem rendőr, valamint az általuk kihallgatott felek is javarészt hétköznapi diákok - szóval mindkét oldalról új, sokszor teljesen röhejes szituációnak lehetünk szem- és fültanúi.

#WhoDrewTheDicks és #WhoIsTheTurdBurglar

Az American Vandal évadantológiás felépítést követ, az egyetlen közös kapocs a két évad között az Peter és Sam karaktere, akik két teljesen más ügyet göngyölítenek fel két eltérő középiskolában.

Az első évad során 27 iskolai tanár megrongált kocsija körül forog a nyomozás, amire a suli rosszfiúja, Dylan Maxwell a vádak alapján egy-egy péniszt pingált fel piros festékszórója segítségével - feltéve, ha ő tényleg ő tette. A pilotban ugyanis azon túl, hogy megismerjük a show működését, Peter és Sam kitartó munkáján keresztül betekintést kaphatunk a bűncselekmény kulisszái mögé, ahol a Dylan ellen szóló terhelő információk várnak minket. No meg persze azok alapos megkérdőjelezhetősége, hiszen egyértelmű, ábrázolásbeli eltérés van a Dylan által rajzolt és a kocsikra felfestett falloszok között. Igen, ezt most tényleg leírtam.

A második évadban pedig, nos - bocsánat, de ezt nem lehet kihagyni - szó szerint kiömlik a fos. Peter és Sam első évados munkássága óriási sikerre tesz szert a neten, a Netflix is megvásárolja tőlük az anyagot (full meta az egész sorozat ilyen téren) és végzős projektként elkezdik keresni a következő ügyet, amit érdemes lehet körbejárniuk. Ezúttal egy vallásos, a sporteredményeit mindennél előrébb soroló középiskola falain belül próbálják kinyomozni a titokzatos "Szarrabló" bűntetteit, aki elérte, hogy szinte az összes diákra egyszerre jöjjön rá a szapora... szabad mellékhelyiség hiányában pedig mindenki úgy oldotta meg ezt a problémát a folyosón vagy teremben, ahogy épp tudta. És ez csak az első lépés volt a titokzatos gonosztevő tervében, aki rá akart mutatni, mennyire sz*r ember is valójában mindenki.

Közel sem kreténkedő

Ha idáig eljutottál az ajánlóban/kritikában könnyen lehet, hogy azt gondolod: ez a sorozat valami orbitális hülyeség és röhejes az egész. Nos, a show egyik aspektusa tényleg ilyen, viszont ennél szerencsére sokkal többről van itt szó. Tudniillik az American Vandal igazi ereje pont, hogy a drámai és a társadalomkritikai mélységében rejlik. A tinédzserábrázolás teljesen hihető, egy másodpercig sem érezzük, hogy "ötvenpluszos" írók próbáltak menőgyerekeket írni a vásznon.

Ráadásul mindkét évadban nagyon komoly, a mai generációt foglalkoztató problémák kerülnek elő, amiknek java része mind a közösségi média hatásai körül forognak: lesz itt kőkeményen érintve a "catfishing", az igazság kifordítása és meghamisítása, a cyberbullying, a kiközösítés vagy az online alteregók kialakítása. Mindkét évad lezárásában egy-egy hidegrázós monológ zárja az évad történéseit Petertől, amin szerintem alaposan el fog tudni mindenki gondolkozni - amíg be nem tölti a Netflix a következő epizódot.

"Az utóbbi évek legkreatívabb sorozata"

Ezzel a szlogennel szoktam ajánlani az ismerőseimnek a megannyi apró, vicces és egyedi ötlettel játszó American Vandalt, amit az előző pontozási rendszerükben túlzás nélkül 100%-ra (vagy 10/10-re) értékeltem volna. Nincs egy unalmas része, az elejétől a végéig pörög, "true crime" dokurajongóknak és krimi kedvelőknek egyaránt csemege ez a két évadnyi egyszerre elborult, ugyanakkor mégis földhözragadt sorozat. 

Az epizódok rövidek (25-30 perc között mozog a legtöbb), kérlek, tegyetek az első résszel egy próbát és adjatok neki egy esélyt - utána valószínűleg úgyis be fog rántani. Ha sorozatot akartok darálni a karanténban, az American Vandal mindenképp ideális választás. Reménykedem benne, hogy a sugdolózások igazak, és valamikor még visszatér a sorozat, legalább egy harmadik évadra.

American Vandal

Kinek Ajánljuk
  • True crime- és krimi rajongóknak
  • A középiskolai környezet kedvelőinek
  • Akik valami igazán egyedi ízre vágynak
Kinek Nem
  • Akik nem bírják az elborult, röhejes humort
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.