Jennifer Lopez egy pár éve a Wall Street pillangói című filmmel bizonyította (ismét), hogy több van benne néhány felejthető romantikus komédiánál. Azzal a szereppel olyan közel jutott az Oscar-díjhoz, mint lesifotósok az Affleck-Lopez pároshoz, de végül elmaradt a nagy örömujjongás.

A szakma viszont kétségtelenül felkarolta őt és nem győzte mindenki éltetni a színésznő elhivatottságát és tehetségét. Most picit újra más színben láthatjuk őt: egy vérmes anyaoroszlánként, aki bármire képes azért, hogy tizenkét éves lányát biztonságban tudja. 

Az Anya története egyszerű, ebből pedig nem is nagyon akar titkot csinálni: adott egy nő, akinek nevét nem tudjuk meg (Jennifer Lopez), akire két gazfickó is feni a fogát, ő viszont az FBI-nál próbál védelmet találni. Az első jelenetben egy meghallgatás kellős közepébe csöppenünk, amiből viszont leginkább az derül ki, hogy ennek a nőnek semmilyen külső védelemre nincsen szüksége, ugyanis pár perc elteltével máris rájuk törik az autót, három ügynökből kettő meghal, a harmadikat ő maga menti meg. Eközben már kiderült számunkra, hogy a nő terhes, az akciót azonban szerencsésen túlélik mindketten. Az újszülöttet később egy másik családhoz viszik, mondván, hogy nem akarja az FBI, hogy veszélyben legyen, a Lopez alakította karakter pedig elvonul a világtól, évi egyetlen információt várva szeretett lányától. 

Tizenkét év múlva kiderül, hogy a játéknak nincsen vége, a gazemberek ugyanúgy élnek és virulnak, fenve a fogukat hősnőnkre és tinédzser lányára. Nincs hát más választás, fel kell venni újra a kesztyűt és rendet tenni. 

A filmet nézve nem tudtam nem arra gondolni, hogy bár sokkal jobb lett, mint amire számítottam, egy zsánerspecialista rendező kezei között emlékezetesebb lehetett volna az eredmény. Egy Martin Campbell például gyönyörűen kihozta volna belőle a maximumot, Niki Caro viszont érezhetően aránytévesztésekkel tudta csak véghezvinni a rábízott feladatot. Caro sok időt szán arra, hogy az anya-lánya kapcsolatot bemutassa, hogy a címszereplő anyaoroszlán attitűdjét felfesse és prezentálja. Részben működik, mert Lopez apait-, de leginkább anyait belead a szerepbe és maximális elhivatottságot érezni, viszont a film szerkezete, a cselekmény folyása ezt kevésbé tudja megtámogatni.

Az első felében még inkább az akciójelenetekre összpontosítunk, majd ezt az anya-lánya szálat (a lány szerepében Lucy Paez) érdemben egy nagyobb lélegzetvételnyi szünetben próbálja fel- és megoldani. Ez viszont nem tűnik elegendőnek, már csak azért sem, mert frázisokat és néhány kevésbé ihletett megoldást kapunk, amit egy hosszúra nyúlt tréning-szcénával próbál a rendező megtoldani (amelyben a kislány végre megtanulja, hogyan kell célba lőni, állattal bánni és telefon nélkül létezni). Az azt megelőző jelenetek stílusával nincsen teljesen összhangban ez a szegmens, a két szereplő közti kémia pedig nincs annyira élettel teli és bensőséges, mint amennyire lehetne. Kifejezetten zavarbaejtő volt az is, hogy a film első felében felbukkanó mellékszereplőket, akik neadjisten fontosabbnak tűntek papíron, teljesen elfelejtettem eddigre (ilyen az FBI ügynököt megformáló Omari Hardwick is), ahogyan a mellékes gonosztevőnek beállított Gael Garcia Bernal is a feledés homályába merült. De legalább a táj szép és havas, ami jól mutat a képernyőn. 

Az akciók viszont korrektül levezényeltek: akad üldözés lábon, motorral, autóval, némi közelharc, emberek hullanak el sokszor meglehetősen csúnya módon. A koreográfia többnyire jól kivehető, Lopez mozdulatai profik és rutinosnak hatnak. A finálé hómotoros csihipuhija is tartogat néhány kellemes pillanatot és maga a setting is biztosítja a látványt. Tetszik, hogy érezhetően törekedtek a változatosságra és a korhatárbesorolást sem szégyellték, ha kellett, akkor fröccsent a vér. Viszont mindennek ellenére sem érzem azt, hogy túl mély nyomot hagyna bennem a film. A két órás játékidő sok, olykor hiányoltam a nagyobb ötleteket, a feszességet (ami az első harmadban még jelen volt), több akciót és azt, hogy a kliséket jobban hanyagolják.

Joseph Fiennes például egy az egyben úgy néz ki, mintha egy számítógép által generált sokadrangú gonosztevő lenne (még égési sebhely is van a fél arcán), de a film nem tud vele mit kezdeni (vagy nem is akar), csak azért van, hogy néha fenyegetően halk tónusban megígérje, hogy az anya meg fog halni. Ugyanennyire leesik a képernyőről Paul Raci karaktere, aki a főszereplő egykori sokatlátott bajtársát hivatott megformálni, akinek sok hasznát már nem veszi a harcban, de hűséges és mindenben segít. Még ha azért kettejük között akadt is egy-két emberibb jelenet. 

Összességében egy laza esti akciófilmnek teljesen megteszi, Jennifer Lopez rajongói örülni fognak, hogy picit kedvencük is beszállt a középkorúak akcióklubjába (amit Liam Neeson indított az Elrabolva első részével), akik pedig kétkedve fogadják filmjeit, nos, szerintem még őket is meg fogja győzni, hogy nem áll tőle messze a műfaj. Bárcsak lett volna az eredmény picit karakteresebb és emlékezetesebb.