Artemis Fowl - Kritika

|

Érezd a flowt! De még jobb, ha nem!

Vannak mozik, amelyekről már az első kiadott képkockák alapján sejteni lehet, hogy nagy a baj. Ha ennek tetejébe még kényszerű premiertologatások is befigyelnek, akkor sejteni lehet, hogy a helyzet rosszabb, mint azt az ember hitte. Az Artemis Fowl tipikus példája ennek és abból is a legrosszabbak közé sorolandó. Eoin Colfer regénysorozatának első darabjához, a Tündérekkel életre-halálra című darabhoz még 2015-ben (!!!) talált rendezőt a Disney, ráadásul nem kisebb név, mint a neves Shakespeare-direktor és színész, Kenneth Branagh személyében. Branagh mióta az első Thorral belekóstolt a blockbusterek világába, szinte ki sem mozdult onnan és jobbára korrekt, de felejthető stúdiófilmeket szállított. Egy leendő franchise alapjaihoz ez elegendő tud lenni, hiszen az első két Harry Potter és Chris Columbus esetében is bevált (amelyekben maga Branagh is szerepelt, mint a pipogya Gilderoy Lockhart), 2015-ben pedig már a Warner és J.K. Rowling is mozgásba lendült a Legendás állatok-széria előkészítésével, szóval értelemszerűnek tűnt, hogy a Disney válaszreakcióra szánja magát, már csak azért is, mert az érdemi ifjúsági sorozatok - azokból is a depresszív young adult sci-fik, mint az Éhezők Viadala - addigra eluralták a piacot, szóval kellett valami ellenpontozásnak.

Hirdetés

A filmet eredetileg 2019 augusztusában mutatta volna be a stúdió, de a marketing nem igazán adott életjelet a filmről és majd egy évvel eltolták a premiert 2020 májusára, igazi blockbusterek árnyékába, mint a Halálos iramban 9, vagy a Wonder Woman 84, hogy a "háztáji" Fekete Özvegyről ne is beszéljünk. Aztán jött a koronavírus és annak az egész világot felforgató mivolta, a Disney pedig szépen lassan elkezdte pakolgatni a filmjeinek premierjét. Kivéve az Artemis Fowlét, amelyet egyszerűen csak száműzött a még mindig korlátozottan elérhető Disney+ nevű streaming csatornájára, ami már fel is ért egy beismerő vallomással. Persze hogy mennyire rossz ómen is uralkodott a szérián, azt mi sem bizonyította jobban, hogy már az első könyv megjelenése, 2001 környékén megvették a jogokat és nem tudtak érdemben előrébb jutni. De ha közel 20 év kellett ahhoz, hogy egy ilyen förmedvény születhessen belőle, akkor talán jobb lett volna, ha soha el se készül.

Ha ugyanis valaki a film által próbálkozna megismerkedni Colfer világával - mint például jelen sorok írója -, akkor a megtekintése után fontolóra venné a könyvégetés lehetőségét... persze csak miután kikaparta a szemét, amitől e kellemes délutáni program kicsit problematikus lenne. Még az első 10 perc a legkevésbé vállalhatatlan, hovatovább még izgalmasnak is mondható. Adva van egy nagy médiafelhajtást okozó botrány közepette letartóztatott titokzatos alak, aki egyfajta mesélőként feleleveníti nemcsak a saját részét az addigi eseményekben, hanem megismerteti a nézőt egy bűnöződinasztia legifjabb, mindössze 12 éves tagjával, aki mindemellett egy lángelme (igen, ő Artemis Fowl). Ugyan alapjaiban izgalmas, mégis elidegenítő ez a karakterrajz már a legelején, de Branagh egyértelműen igyekszik szimpátiát teremteni az apjához (Colin Farrell) ragaszkodó arrogáns fiúval. Csakhogy ezután a film rohamléptekkel igyekszik letudni világépítését, hogy beleférjen a szűk 95 perces játékidőbe (érdemes szemezni az első teaserből, hogy mi maradt ki) és amúgy is hektikus műfaji keveredésében nincs idő átvezetésre, tálalásra, hanem csak egymásra halmozásra.

Mert az ifjúsági film mellett itt az Artemis Fowl egy sajátos fantasy - sci-fi hibrid, mindez egy heist moziba csomagolva. Ebből akár még lehetett is volna valami értékelhető, sőt mi több, az ír folklórra alapozó mitológia is megkapó olykor, hála Patrick Doyle fantasztikus zenéjének, de sem a rendesen kidolgozott narratíva, sem az amúgy is élesen elkülönülő zsánerelemek nem hogy segítik, hanem egy igazi cringe fesztivállá változtatják az egészet. Ezek után pedig nehéz megmondani, hogy mi hat a gyanútlan nézőre kínosabban: a high-tech kütyükkel küzdő, Men in Black-féle titkos rendőrségként funkcionáló tünde kommandósok, az ezek vezetőjeként a helyét látványosan nem találó, a Macskák után ismét magát blamáló Judi Dench, a szoknyás transz kentaur (igen! Komolyan!), vagy a földet zabáló és azt rögtön kifosó Josh Gad Hagrid-imitátora. (KOMOLYAN!!!)

Ezen még az sem segít, hogy a látvány többnyire tényleg decens, mert nincs mögötte szív és lélek, nincsenek szerethető karakterek. Colin Farrell szerencséjére keveset van jelen és a címszereplőt alakító Ferdia Shaw már most jól tudna hozni egy megnyerően arrogáns, de intelligens szuperkémet, de korából és ebből a zavaros közegből adódóan "hőse" csak egy kis seggdugasznak hat. Viszont tényleg nem az első szerepében látható srácon múlt, miközben a többi szereplőnek a nevét se jegyzi meg az ember, a kémia köztük pedig a zérussal konvergál, miközben a túltolt, ritmustalan akciójelenetektől kifolyik a szemünk. A legelső Harry Potter effektjei már a maga korában is avittasnak számítottak (ezt még Columbus is elismerte), a film mégis működött és működik a mai napig, mert elidőzött a figuráin, a világa nem csupán lelketlen díszlet volt, hanem egy valóban varázslatos univerzum, amibe a néző be akart lépni és vissza akart térni.

Hogy az Artemis Fowl a Disney vagy Branagh inkompetenciáján csúszott el, esetleg Colfer alapanyaga alkalmatlan az érdemi filmre adaptálásra, vagy ezek együttesen tehetnek róla, az mindegy is, mert a végeredmény egy értékelhetetlen tündértrágyával határos szörnyszülött, amivel szemben még Artemis Fowl állítólagos zsenialitása is alulmaradna, gyermeki énje pedig megrettenne. Na jó, nem csak az övé.

 

Artemis Fowl

Kinek Ajánljuk
  • Elkötelezett fantasy rajongóknak!
  • Disney-bérenceknek!
  • 10 éven aluliaknak!
Kinek Nem
  • Ha nem szeretjük a mitológia ilyen szintű meggyalázását!
  • Akik ezután is igénylik még a látás képességét!
  • Ha valaki szeretne még gyereket az életben!

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.