Anders Thomas Jensen elsősorban forgatókönyvíróként ismert, de rendezőként is letette már a névjegyét. Az igazság bajnokai az ötödik nagyjátékfilmje A gengszterek fogadója, a Zöld hentesek, az Ádám almái és a Férfiak és csirkék után. Ismét a szokásos gárdájával dolgozott, vagyis visszatért a főbb szerepekben Mads Mikkelsen és Nikolaj Lie Kaas.
Markus (Mads Mikkelsen) katonaként szolgál, s míg távol van, felesége halálos vonatbalesetet szenved. Az érzelmileg kiüresedett férfi igyekszik visszarázódni a mindennapokba, de se saját magát nem találja, se a lányával nem képes szót érteni. Amikor a baleset egyik túlélője, a statisztikamániás Otto (Nikolaj Lie Kaas) felkeresi hősünket, minden megváltozik. A különc fickó ugyanis azt állítja, hogy a tragédia nem véletlen volt, hanem előre eltervezett merénylet.
Jensen íróként számos műfajban kipróbálta magát, voltak mesteri munkái, illetve kevésbé sikerült darabjai is, ám amikor rendezőként dolgozik, sokkal jobban kiütközik sajátos stílusa. Nem fél komoly, kényes témákhoz nyúlni, ugyanakkor műveit áthatja a fanyar, fekete humor, mely a legváratlanabb pillanatokban is képes mosolyt csalni az arcunkra. Úgy tudja keverni a műfajokat, hogy egyszerre képes nevettetni, miközben a dráma semmit sem veszít a súlyából. Erről leginkább Martin McDonagh világa ugorhat be, a párhuzam pedig nem véletlen, Az igazság bajnokai nézése közben sokszor jutott eszembe, hogy bizony a brit zseni is rendezhette volna. A minimális felvezetés a szereplők mindennapjaiba enged betekintést, Markus ridegen, már-már biorobotként funkcionál a seregben, Otto pedig épp új munkahelyet kénytelen keresni, miután egy prezentációja rosszul sült el. Jensen jó szokásához híven szenvtelenül, sodró lendülettel mesél, a tragédia is úgy következik be, hogy időnk sincs ráeszmélni, mi történt.
A gyász, a traumák személyiségre gyakorolt hatásai mellett érdemes minden apró részletre odafigyelni. Szenzációs, ahogy az író-rendező egyes dialógusokba és döntésbe mennyi gondolatiságot képes belecsempészni. Egy-egy jelentéktelennek tűnő mozzanaton is rengeteg múlhat, a minden okkal történik közhely pedig itt igen kifacsart és groteszk formában jelenik meg, főleg ahogy haladunk előre a cselekményben. Az alapkoncepció komor, s okkal vetődhet fel a kérdés: miként lehet egy ilyen melankolikus történetbe beleszőni a humort?
Nos, aki látta Jensen valamelyik korábbi munkáját, az tudja, hogy könnyen, hála elsősorban a karaktereknek. Markus elfojtott érzelmeit és Otto személyes tragédiáját remekül kompenzálják a mellékalakok. A két teljesen agyament hacker vagy az ukrán szexrabszolga egészen zseniális figurák. Mindenkinek megismerjük kicsit a hátterét és egyikük sem csak kirakatkarakter. Beszólásaik, oda nem illő poénjaik nemegyszer nevetésre sarkallnak, holott egytől-egyig vaskos keresztet cipelnek magukkal. A fináléban a logika háttérbe kerül, cserébe az akció veszi át a terepet, ami nem feltétlenül baj, de az addig nagy műgonddal körbejárt, tettekkel járó következményeket túl egyszerűen söpörték félre.
Az összkép szerencsére így is remek, a színészgárda tökéletes, a szereplőket garantáltan nem felejtjük el egy darabig, valamint a humor és a dráma tökéletes kontrasztja gondoskodik róla, hogy egy autentikus érzelmi hullámvasútra váltsunk jegyet. Jensen számos témába belenyúl, s hiába nem mindig a legalaposabban, ha ismeri a kellő arányokat és eszközöket (márpedig ismeri), akkor nincs szükség nagy monológokra és túlmagyarázásra. Az igazság bajnokai ennél jobban nem is illhetne a dán író, rendező életművébe. Aki egy különleges, egyszerre szívszorító, ám vicces kalandra vágyik, az nem fog pórul járni ezzel a diszfunkcionális szupercsapattal.
